Mindig azt hittem én leszek az a 38 hetes terhes, aki gyorshajtásért fog büntetést kapni. Nem lett igazam….én vagyok az a 38 hetes terhes nő, aki hétköznap délután a legnagyobb forgalomban a parkoló autója mellett áll (amin egy hatalmas piros kerékbilincs virít) két megrökönyödött közterület felügyelő társaságában a következő monológgal “Még soha senkit nem láttam ilyen keservesen sírni egy kerékbilincs miatt!”. Azért volt monológ mert zokogásom közepette nem igazán tudtam reagálni.
Ugorjunk vissza pár napot az időben. Szerintem érzelmi frusztrációm ott kezdett összegyűlni…és ne feledjük tombolnak bennem a terhességi hormonok is. Hétfő hajnalban nagyon kellemetlen tünetekre ébredtem…hascsikarás és hasmenés. Összességében 5-6 órát töltöttem a wc és az ágyam között ingázva. Nagyon furcsa dolog érezni egy pici babát mozogni a méhemben és mellette a beleimet felháborodva, fájdalmasan görcsölni.
Délutánra végre elhagyhattam a színhelyet és tudtam pár órát pihenni. Folyadékpótlás ilyenkor nagyon fontos, ami sikerülgetett is de enni nagyon nem tudtam. Nem aggódtam miatta, de inentől az étrendem pirítósból és főtt krumpliból állt. Viszont egy kis pihenés után jobban éreztem magam és a férjemmel el tudtunk menni színházba. Sajnos a székletem továbbra is híg maradt, ami a folyadékveztés szempontjából nem nyerő.
Szerda délelőtt 11 órára volt az ominózus CTG időpontom. CTG vagy cardiotocograph , az a vizsgálat ami egyidejűleg regisztrálja a magzat szívfrekvenciát és a méhizomzat aktivitását.
Másfél héttel ezt megelőzően jelentkeztem egy alapítványhoz önkéntesnek. Gondoltam ha már aktívan nem fogok dolgozni csináljak valami hasznosat, ami karban tartja az elmémet és a születendő gyermekem büszke lehet rám. Én ugyanis egy endometriozissal foglalkozó alapítványnál jelentkeztem angol nyelvű cikkek és publikációk fordítására és lektorálására. Az alapítóval szerda délelőttre tudtunk talákozót megbeszélni. Azt hittem felkészültem, átgondoltam a parkolást, mikor kell elindulnom a találkozóról. Volt nálam elég apró, hogy a klinikánál az utcai parkolást lefedje. Mivel enni még mindig keveset tudtam, de már egyre éhesebb voltam így reggel egy tál müzlit leerőltettem. A reggeli megbeszélés alatt tízóraiztam, hogy biztosan ne legyen probléma. Plus vittem magammal egy liter vizet és két almát. Gondoltam legrosszabb esetben is végzek délig és itthon vár az ebéd.
A megbeszélés nagyon feltöltött pozitív energiákkal, szeretek olyan emberekkel találkozni akik elszántak, tettrekészek és nagy álmaik vannak. Egyetértettünk, abban, hogy a prevenció nagyon fontos és hihetetlen tervekkel rendelkezik az alapítvány ezen a téren.
Teljesen feltöltődve és időben indultam a klinikára, hihetetlen módon pár utcányira a klinikától éppen kiállt egy parkoló autó én meg besurrantam a helyére. 2 órányi parkolásra dobtam be elegendő aprót az automatába. Bejelentkezést követően nyugalommal vártam a CTG labor előtt a folyosón. Fél óra várakozást és zéró információt követően udvariasan megszólítottam a kilépő asszisztensnőt, hogy 11-re volt időpontom és meddig van aktív parkolásom, szerinte addig sorra kerülök-e. Mosolyogva, magas affektáló fejhangon tanácsolta, hogy szerinte hosszabbítsam meg….elneveztem mosolygó jokernek.
Átgondoltam, hogy mire a pár utcanyi távot hatalmas pocakkal lesétálom, hogy dobjak az automatába nem érek vissza. Valószínű mire lejár a bedobott parkolásom én következem. Mivel egyedül voltam valami mást kellett kitalálnom. Utánanéztem a neten, hogy kell sms-ben parkolást indítani, mi a zóna száma ahol állok és készen álltam, hogy amikor lejár a kifizetett parkolásom elküldöm az üzenetet. 1 óra és az összes vizem valamint egy almával később ismételten odaléptem mosolygós jokerhez és megkérdeztem mennyit kell még várni, mert nekem 1 órával ezelőttre volt időpontom. Közölte velem 10-15 perc és én következem….a nevem eközben egyszer sem kérdezte meg. Erre egy ott várakozó apuka jót mosolyogva közölte velem, hogy ő pár percnél nem bírná tovább a hangját és örül, hogy eddig nem kellett neki jönnie. Egyet értettem vele, de megjegyeztem érdemes velük türelmesnek lenni, mert rajtuk múlik mikor szabadulhatunk. Közölte velem, hogy ő éveket melózott customer service-ben és ez megengedhetetlen lett volna. Jópofa nagydumás ember volt. Végre engem hívtak be, kézmozdulattal…mert a nevem még mindig nem került elő. Majd a kiskönyvből kipuskázta, nem is merek belegondolni ha nem kérdezősködöm vajon mikor kerültem volna sorra. Mosolygós joker mint kiderült úgy beszél mindnekivel mintha 10 éves gyerekek lennénk. Nem gondolom, hogy rosszindulatból attól még lekezelően hatott. Mint azok a nagy tiszteletnek örvendő középkorú orvosok akik az 50-60as korosztályú női pácienseket “ledrágámozzák”….”Hogy van ma drágaság?” -tipikus mondat viziten. Ugyanúgy a tetszikeléssel is kiborul nálam a bili. “Hogyan tetszik lenni drágaság?”. Grrh. Szóval mosolygós joker lefektetett az egyik reggel óta át nem húzott ágyneműjű ágyra, szigorúan oldalfekvésben. Hiába próbálkoztam, hogy félülő helyzetben kényelmesebb lenne nekem és a vena cava szindróma nem okoz nálam problémát amire hivatkozott. Ez az az állapot amikor a megnagyobbodott méh hanyatt fekvő helyzetben a hasi nagyereket összenyomva, pillanatok alatt csökentheti a vénás visszaáramlást, ami gyors anyai vérnyomáscsökkenést eredményezhet. Szédülés, rosszullét lép fel, ami eszméletvesztésig fokozódhat, a várandós verejtékezik és megemelkedik a pulzusa. A lepényi keringés romlása miatt magzati bradycardia (alacsony szívfrekvrencia) észlelünk. A tünetek oldalra fektetéssel megszűnnek.
Elég szürreális volt a látvány, négy a bal oldalán fekvő nő csöndben egy szobában. Az én szemszögemből mindenkinek a fenekét láttam. Megkértem nevető jokert, hogy a gépet fordítsa irányomba picit, hogy én is lássam. Ezt sem lehetett. Majd mikor tevékenykedés közben a mindenki előtt feltett kérdéseiből kiderült szülész-nőgyógyász vagyok megjegyezte, hogy mióta ő itt dolgozik én vagyok a második nőgyógyász aki állami keretek között jön ilyen vizsgálatra (és a másik doktornő külföldön dolgozott csak azért). Aztán következő kérdéssorban megkérdezte milyen az egészségügyben a másik oldalon lenni. Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Majd saját hatáskörben úgy ítélte meg nem a legszebb a CTG-m, így a 20-25 perc helyett egy óráig kellett rajta lennem. Mert ahogy magyarázta ő maximalista….de a CTG-t nem mutatta meg. Eközben rég lejárt a parkolásom, az sms verziót nem engedélyezte, így a férjemnek átküldve az összes információt ő próbált a munkahelyéről parkolást indítani. Mindez egybevéve kezdte megalapozni a hangulatom. Közben kiderült, hogy az orvosom már rég magánrendel a város másik végén, így az ambulanciára kell lemennem aláíratni az “aggasztó” CTG-m. Amikor kézbe kaptam a CTG-t én megnyugodtam, mert azon kívül, hogy a közepső szakaszon bealudt a kisbabám, aztán felébredt és ezerrel mocorgott más nem látszott. Az ambulancián vagy 20 percet vártam az orvosra. Mikor megjelent a nálam 3-4 évvel fiatalabb doktor úr, akit mellesleg ismertem is mert a magánklinikán ügyeltünk együtt és pár alkalommal beszélgettünk is amikor váltottuk egymást. Ő viszont fel sem nézett csak kivette a kezemből a CTG-t. Mikor köszöntem, hogy helló sértődött hangnemben közölte velem, hogy Jónapot kívánok. Továbbra sem nézett fel csak döbbenetemre beviharzott a rendelőbe. Majd aláírva kidugta a papírt, rám sem nézett. Visszavittem és végre érkezésem után majdnem 3 órával elszabadultam. Akkor már nagyon éhes és szomjas voltam. Az autómhoz érve mégis büntetést találtam a szélvédőn és az ablakon egy piros cetlit, hogy kerékbilincset kaptam. Ezen a ponton kellően összetörtem, felhívtam az értesítésen szereplő telefonszámot, ahol egy unott férfi közölte velem, hogy maradjak az autómnál amíg kiérnek a kollegák. Megkérdeztem ez körülbelül mennyi idő lesz. “Jogszabályilag 2 óra áll a rendelekzésünkre kimenni.” - hangzott a válasz. Ekkor kissé már könyörgőre fogva mondtam, hogy nagyterhes vagyok és nagyon éhes-szomjas, esetleg lehetne-e korábban. Ekkor enyhült meg és közölte velem megpróbálja megsürgetni őket. Ahogy letette a telefont tört el nálam a mécses. Beültem az autóba és elkezdtem zokogni. Persze a közterület felügyelők 5 perc alatt kiértek és ilyen állapotban találtak. Szegények teljes pánikba estek, ahogy meglátták a terhes síró nőt. Nagyon empatikusan viselkedtek velem, kérdezgettek minden rendben van-e. Kedvesen felvilágosítottak, hogy a rendőrségről is kapok majd egy feljelentést és pénzbüntetést. Majd elhangzott a fent említett ominózus mondat. Valamint megkérdezték, hogy nem láttam a táblát? Könnyeim közepette próbáltam elmondani, hogy én voltam a hibás, mert végig álltak az autók és valaki kiállt én meg csak beálltam a helyére és figyelmetlen voltam. Mondták is, hogy mindenki más is kapott kerékbilincset. Az én autómnak a fele lógott túl a várakozni tilos táblán, így végül úgy döntöttek egy figyelmeztetéssel megúszom, természetesen a kerékbilincs levételének díját ki kellett fizetnem. Könnyeim között megköszöntem és lenyűgözött mennyire empatikusak voltak. A kontraszt hatalmas volt, mikor egy egészségügyi intézményből jövök, ahol az empátiának és a segíteni akarásnak kellene az első helyen állnia ehelyett fásultság, felsőbbrendűség vette át a helyét.
