Végre eljött az idő! Itt ülünk a 12. heti genetikai ultrahangra várva. Sok más párral együtt várakozva. Nagyon furcsa a másik oldalon. Figyeltem a kijövőket és szurkoltam, senkin ne látszódjon, hogy rossz hírt kapott. Közben nagyon izgultam. Tudtam szakmailag, hogy én és a férjem is fiatalok vagyunk, átlagpopulációs rizikónk van arra, hogy bármi kromoszóma eltérése legyen a gyermekünknek. Attól még féltem nagyon. Úgy döntöttünk, hogy a genetikai ultrahangon kívül más, kromoszóma-rendellenességet vizsgáló eljárást nem veszünk igénybe. Bizony, se kombinált teszt, se Panoráma teszt… csak a jó öreg nyaki redő mérés. Előző munkahelyemen dolgoztam együtt egy nagyon jó specialistával, kifejezetten genetikai ultrahangok elvégzésére specializálódott. Az összes páciensemet hozzá küldöm, így egyértelmű volt, hogy én is hozzá jövök. Várakozva néztem a férjem, milyen izgatott és még jobban szerettem. Végre minket szólítottak, dr. G. megismert és nagy örömmel gratulált. Kevésbé kedves asszisztensnője letolt, hogy a beküldő orvoshoz saját magamat írtam be. Most komolyan….annyira izgatott voltam, hogy lepörgött rólam. Pár pillanat volt és megláttam az akkor már ‘hatalmas’ és határozottan kisbaba formájú gyermekemet az ultrahangon. Teljesen elolvadtam, semmi szakmai jellegű érdeklődés nem volt benne, csupán kibontakozóban lévő anyai mivoltomban voltam jelen. Hihetetlen volt látni, hogy tényleg növekszik bennem, egy számomra már ott és akkor gyönyörű kis emberi lény. Az első gondolatom az volt, hogy tiszta apja! A fekete-fehér pacákból láttam a férjem vonalait kibontakozni és teljes csodálatba estem. Láttam a szívverését, aztán elcsíptem a Nucha vastagságát, ami szerencsére rendben volt. A férjemmel megbeszéltük, hogy nem szeretnénk a nemét megtudni csak, hogy egészséges-e és minden rendben van-e. Megnézte a kis szívét, fotózott miközben én csak gyönyörködtem az én szépséges kisbabámban. A férjem teljesen meghatottan ült mellettem és bámult. Ekkor kedvenc asszisztensnőm dörmögő hangja rántott vissza a valóságba ‘Maga nem szeretne kombinált tesztet?’ Picit falhoz állítva éreztem magam és próbáltam nem magyarázkodva felvázolni, hogy egyikünk életkora, se az anamnézisem nem indokolja. Ha az ultrahangon minden rendben lesz, akkor nem. Éreztem a dünnyögő beletörődést a részéről. Dr. G érzékelte a feszült hangulatot és megjegyezte ‘Minden rendben van az ultrahangon, miért lenne rá szükség?’ Ezzel a kis incidenssel megkezdődött a minden döntésünket kielemző, kommentelő, jóindulatú megjegyzések áradata. Nyitott ember vagyok, így ha érdeklődően kérdeznek, tömören válaszolok - akár pácienseimnek is. Azt megélni, hogy minden döntésünk górcső alá lett véve és saját személyes élmény alapján elemezve….mindezt úgy, hogy ismerten szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok nagyon furcsa élmény volt, és még mindig az. 

Itt szeretném megjegyezni, hogy az alap terhes gondozásban a 12. heti genetikai ultrahangvizsgálat indokolt. Amennyiben bármilyen rizikófaktor áll fenn, akkor válhat szükségessé klinikai genetikus által tartott tanácsadás és a magzat kromoszómavizsgálata. A magzati karyotipizálás javallatai közé tartozik a 37 évnél idősebb anyai életkor, a 45 évnél idősebb apai életkor, bármelyik szülőnél diagnosztizált vagy családban előforduló génhez kötött öröklődő betegség, vagy ismert kromoszóma eltérés, előzményben ismert nem öröklődő kromoszóma-rendellenességgel diagnosztizált magzat vagy megszületett gyermek, valamint kromoszóma-rendellenességre gyanús ultrahanglelet. A magzati genetikai diagnosztika különböző eljárásai lehetnek a sokak által ismert magzatvíz mintavétek (amniocentesis), valamint a chorionboholy-mintavétel. Ezen eljárások úgynevezett invazív eljárások (testüregbe történő szúrással, vágással járó beavatkozások) kivitelezésük terhességi korhoz kötött és sajnos vetéléskockázattal járnak. Vannak úttörő, nem invazív eljárások, mint például a NIPT tesztek. Ezekben az anyai vérben keringő magzati DNS fragmentumokat analizálják, és vetélés kockázata nélkül végeznek kromoszóma vizsgálatot. Elég korai terhességi korban elvégezhetők. Én szakmai elveim alapján a Panoráma tesztet szoktam javasolni. Amennyiben a fent említett indikációk közül nem áll fenn egy sem, úgy a pár döntése, szeretné-e az elérhető, általában magánfinanszírozású vizsgálatok elvégzését vagy sem. Mi úgy döntöttünk, hogy most nem vesszük igénybe a Panoráma tesztet, mivel minden rendben volt a kötelező vizsgálatok alatt.

Amikor kisétáltunk a genetikai ultrahangvizsgálatról, teljesen fel voltam dobódva. A férjem elment dolgozni, én pedig középiskolás barátokkal ebédeltem, így elkezdhettem a nagy hírt megosztani másokkal is. Nagyon furcsa érzés egy hetekig hordozott édes titok kiadása. 

Azon is el kellett gondolkoznom, hogy fogom ezt a főnökeimnek vagy szerződött partnereimnek elmondani. Sok mindent át kellett gondolnom, meddig akarok dolgozni, hogyan és meddig akarok otthon maradni. Tudtam, hogy szeretem a munkám, de az első gyermekemnek mindent szeretnék megadni. Azt már régóta tudtam, mivel többször dolgoztam külföldön, az Egyesült Államokban is például, hogy a terhesség majdnem legvégéig szeretnék dolgozni. Jelenleg úgy áll, hogy betöltött 37. hétig fogok dolgozni. Ezt több körben határozottan kérnem kellett, mert amúgy már azt gondolták, hogy a 6. hónaptól szeretnék pihenni otthon. Aki ismer, tudja, hogy nem az én személyiségemnek való, bezizülnék otthon a négy fal közt és azon töprengenék, vajon mikor indul meg a szülés. A másik nagy döntésünk volt, hogy 6 hónapot maradok otthon, ezt követően a férjem fog még 6 hónapra GYED-re menni. Én pedig heti 3 napban visszamegyek rendelni. Amikor kíváncsiskodók kérdéseire idáig eljutok az elbeszélésben, komoly bólogatások közepette változó reakciókat kapok…. ‘Komolyan…?’ , ‘Csak ilyen keveset akar otthon maradni a doktornő?’ vagy a sokatmondó ‘hmmmm’. Ha jobb kedvemben vagyok, viccesen reagálom le pl. ‘a férjem szeretne vagány bébit faragni belőle’. Azt be kell vallanom, hogy nem könnyű egy sztereotípiákra épülő társadalomban picit is eltérően dönteni. 

Van még egy izgalmas kérdés, amit sok páciensem is feltesz nekem. Mégpedig, hogy vajon hol és kinél akarok szülni. Nagy dilemma volt ez számomra. A 18. hét körül sikerült meghoznom a döntést. Vidéki egyetemi klinikán kezdtem rezidensként dolgozni, ahol nagyon kedves volt kolleganőm és barátnőm a mai napig dolgozik. Felajánlotta, ha szeretném, együtt szépen megszülhetünk. Nekem nagyon csábító volt az ötlet, tercier ellátási központ, ismert környezet (biztonságérzet), ismert és általam szeretett emberekkel körbevéve. Viszont kb. másfél-két óra az út autóval jelenlegi lakóhelyünktől. Engem nem feszélyezett ez a körülmény, de rá kellett jönnöm, hogy körülöttem mindenki mást. ‘Mi lesz, ha nem értek oda?’. Hát, szerintem én örülnék a legjobban, ha ez a bébi úgy döntene első gyermekemként, hogy másfél óra alatt világra jön, de sajnos nagyon pici rá az esély. ‘Komolyan egy autóban akarsz vajúdni?’ Hát, ha rajtam múlna, az egész vajúdás részt átugranám, de sajnos ilyen opció nincs. Így nem gondoltam, hogy kevésbé lenne kellemetlen, mint egy klinika kevésbé szép folyosóján sétálgatva. Ezen válaszok sosem bizonyultak mások számára elég megnyugtatónak, így mindenki aggódott ezen opcióm miatt. Végül úgy döntöttem, a lakóhelyemhez közeli egyetemi klinikán fogok szülni, ahol pár hónap erejéig vendégorvosként dolgoztam, és egy fiatal, kedves doktornővel csinálom végig. Őt is abban az időszakban ismerem meg és fiatalon is nagyon ügyesnek, manuálisan és mentálisan is rátermettnek tartottam. 

Ha már kötelező vizsgálatokról írtam, ne felejtsük ki a 10-11. héten szükséges, általános nagylabort, vizelet vizsgálattal, vércsoport ellenanyag meghatározással. Én ebben az időszakban szoktam kérni a terhesség alatt kötelezően szűrendő hepatitis-B és szifilisz vérvételt is. Mivel én nem szeretem, amikor tűvel megszúrnak, így minden lehetséges és kötelező vizsgálatot belesűrítettem. Mivel egészségügyben dolgozom, magamnak általános HIV és egyéb vírusszűrést is kértem, sokszor TORCH panelnek emlegetett vizsgálat részeként. Emlékszem, az asszisztensnő megkérdezte, nem leszek-e rosszul, ha ennyi vért vesz tőlem. Nem lettem. Viszont az eredményeket látva nyugtáztam, hogy mindenem negatív. Toxoplazma fertőzésem sem volt soha, ami azt jelenti, fogékony vagyok a fertőzéssel szemben. No, sebaj, amúgy sem szeretem a cicákat annyira. 

Valamint jártam fogorvosnál (szintén kötelező) és a háziorvosomnál. Nagyon aranyosan kitöltötte a kiskönyvem és csinált egy EKG vizsgálatot. Szintén megjelentem a védőnőnél, aki kiadta a kiskönyvem. Miután megtudta, hogy szülész-nőgyógyász vagyok közölte, hogy újat nem tud nekem mondani és néha hívjam fel azért, hogy vagyok. Ja, és megkért, hogy töltsem ki a kiskönyvem, úgyis tudom, hogy kell. Laza az tuti. Aztán, mint a jó páciens az összes papíromat beraktam egy fiókba összehányva és elfelejtettem elvinni őket magammal a következő vizsgálatra.