Az egész terhesség egy csodálatos várakozási időszak. Várunk a pozitív tesztre, majd az első ultrahangra ahol megpillantjuk a kis foltocskánkat. Aztán várunk a 12 hetes genetikai ultrahangra, hogy minden rendben van vele. Majd sóvárogva nézegetjük a hasunkat vajon mikor kezd növekedni. A 20 hetes genetikai ultrahangon szorítunk nagyon, hogy minden rendben legyen. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a neme, hogy vajon mikor kezdhetünk el neki vásárolni. Mikor kezdhetjük meg a szobáját berendezni. Vajon mikor érezzük először megmozdulni…utána, hogy mozog-e eleget? A 32 hetes biometrián figyeljük mennyit nőtt és vajon nem túl nagy vagy picike. Szorgalmasan számoljuk a magzatmozgást. Várjuk az első CTG vizsgálatot.
Rengeteg élmény, első megtapasztalás vár ránk hétről hétre. Lelekes várakozással és csodálattal töltött el engem is ez az időszak.
Aztán elérkezett a 37. hét és abbahagytam a munkát. Másfél hete beléptem a semmit tevős várakozásba. Az első hetet még teleszórtam programokkal, mentünk színházba, fotokiállításra. Jelentkeztem önkéntesnek és voltam megbeszélésen. Vásárolni fél napot a barátnőmmel. Majd hétvégére el is utaztunk vidékre (természetesen a klinikai csomagokkal együtt és a helyi szülész nőgyógyász barátnőmmel csekkolva, hogy ügyel a hétvégén ha bármi beindulna).
Aztán hétfőn valami szorongással teli érzéssel ébredtem, amit akár félelemnek is nevezhetünk. Hirtelen hatalmába kerített az itthon üldögélős, semmit tevős várakozás idegörlő érzése. Arra ébredtem, hogy már megszokásként bővebb hüvelyfolyásom van, de most megindult bennem a mi van ha ez magzatvíz kérdés. Nagyon jól tudom, hogy nem mindig egyértelmű a burokrepedés. Majd elhesegettem magamtól a gondolatot. Ezernyi másik tódult a helyére egész nap….vajon mikor és hogyan indul meg a szülés? Mi lesz ha nem fogom fájdalomnak megélni és kesőn indulunk a klinikára? Vajon észreveszem-e ha elfolyik a magzatvíz….az tiszta lesz-e? Vagy mi lesz ha nagyon is fog fájni és nem bírom? Vajon tényleg kapok-e epidurált? Annak elelnére, hogy mennyit gerinc közeli érzéstelenítést láttam attól is félek. Láttam nagyon ügyes aneszteziológust edipurált szúrni, láttam nehéz szituációkat amikor fájt és lepisszegték a kismamát. Láttam rossz spinált császrámetszéshez, amikor meg kellett állnom a műtéttel mert nem állt be. (vagy rosszul volt megszúrva) Majd el kellett altatni a szülő nőt és gyorsan csinálnom a műtétet. Láttam nem egy olyan szituációt, mikor “nem kaphatott a kismama” epidurált. Mert a nőgyógyász nem szerette, mert hajnali 3-kor az anesztest ezzel ne hívjuk fel. Mi lesz ha a kitolási szakban nem leszek ügyes? Annyiszor, de annyiszor végig instruáltam hogyan és hova kell nyomni (haspréselni) mikor mit kell érezni a koponya szülőcsatornában való előrehaladásánál. Csukott szemmel, álmomból felébresztve (sokszor ügyeletben így volt) bármikor levezetek egy szülést. Mi lesz ha nem tudok segíteni majd a kisbabámnak mert nagyon fáj vagy nem fog menni? Esetleg ha baja lesz emiatt….Annyi, de annyi megjósolhatatlan reakciót láttam már szülőszobán, amit nekem a felelős orvosnak kellett megoldani. Nagyon sok ezek közül nem egészségügyi probléma volt hanem a vajúdó személyiségéből fakadt. Tudom, hogy most van egy orvosom, aki mindezért felelős lesz helyettem…és bizom benne, legalább is remélem! Mi lesz ha sírni fogok mert igazságtalanul gonoszak lesznek velem ebben a kiszolgáltatott helyzetben?
…és a nagy kérdőjel, vajon tényleg felkészültem, hogy ha baj van vagy egyszerűen csak téraránytalanság, beilleszkedési probléma stb áll fenn és császármetszére kerül a sor? Képes lennék-e egy hasi műtétet végigcsinálni a kisbabámért? Vajon utána mennyire fájna majd? Annyi, de annyi császármetszést csináltam már. Meddőségi specialistaként gondoztam a terhességeimet és szülést is vállaltam…igen ebben a csoportban nagyon nagyon (90% feletti) magas a császármetszés frekvrenciája. Mégis ha én feküdnék ott mit éreznék?
Ha kell gátmetszés vajon az orvosom is úgy varrja ahogy én szoktam? Mennyire lesz félelmetes a klinikán tölteni 3 napot? Még életemben ügyeleti szobán kívül nem töltöttem kórházban éjszakát.
Éreztem, hogy mindezen kételyek félelemmé formálódnak bennem. Azóta picit lehiggadtam. Sokat segített ebben a férjem és pár nagyon kedves barátom akikkel megosztottam félelmeimet. Továbbra sem könnyű, de a pánik megszünt…vannak igen bátor pillanataim is már. Ami biztos, megfogadtam ha lesz második kisbabám a szülésig dolgozni fogok! :)
