Biztos a hormonjaim is benne vannak. El kell ismernem, hogy az elmúlt 2 és fél hét, mióta nem dolgozom aktívan, egy érzelmi hullámvasút volt a számomra. 

Most próbáltam okosabb lenni, mint az első CTG időpontomnál voltam. Mikor időpontot egyeztettem mosolygó Jokerrel direkt kihangsúlyoztam, hogy olyat szeretnék amikor a legkisebb az esélye a csúszásnak. Kaptam is egy reggel 8:30-as időpontot. Gondoltam ez a parkolás szempontjából is könnyebb…ergó könnyebben találok parkolóhelyet. Mivel első alkalommal én voltam az egyetlen terhes nő aki egyedül jött most a férjem felajánlotta eljön velem és ha bármi galiba van tudja intézni amíg várok vagy ctg-n vagyok. Plusz az applikációs parkolást is elintéztük, hogy ne ütközzön akadályba semmi! Szóval ez alkalommal tényleg azt hittem mindenre felkészültünk. 

Itt és most kell elmondanom, hogy 11 órára végeztünk…szerintetek mindenre felkészültünk? Megérkezésünk flottul ment, időben. Bejelentkezés rendben, mosolygós Joker emlékezve rám nagy büszkén már 8:35-kor behívott. Kezdtem reménykedni én is. Még azt is megengedte, hogy félülő helyzetben legyek a ctg alatt. Bár ne tette volna! Először is legutóbb azt hittem teljes jószándékkal, hogy reggel (naponta egyszer) lecserélik a huzatot a ctg-s ágyon, de reggel igazolódott, hogy nem. Hisz első voltam és koszos volt az ágy. A háttámlát beállítva jó lett volna a félülő helyzet ha az ágy nem lett volna kiülve, csak nem az én méretemben….szóval lecsúsztam akárhogy igyekeztem. Így egyik lábamat felhúzva kellett magam megtartani. Ami több kevesebb sikerrel ment 50 percen keresztül. Hisz az én ctg-m most sem készült el 20-25 perc alatt, ami a standard lenne. Legalább ülő helyzetben rá tudtam kukkantani a regisztrátumra, ami szerintem tökéletesen megfelelő volt. Mikor ránézett a gépre komolyan nekem is mondogatta, hogy szép varriábilis. Csak hogy szakmaibbnak tünjön a dolog. Továbbra is a “könyvecském” hátuljára írta fel az egyeztetett következő alkalmunkat. Mikor végeztem és megkpatam a regisztrátumot, hogy irassam alá az orvosommal láttam, hogy írt hozzá megjegyzéseket…pl. “ülő helyzetben” ….még jó, hogy nem biggyesztette oda, hogy a páciens kérésére. Valamint a teljesen varriábilis alapvonalon néhány 120/min-ig terjedő részénél odaírogatta, hogy géphiba. Ebből is látszik, hogy a magyar egészségügy defenzív. Mindenki védi magát papír alapú dokumentáción, sokszor a pácienst fel nem világosítva. Ne értsetek félre nem volt gond a ctg-mel (én is tudom értékelni) de ő a saját tudásának mérten védte magát azzal, hogy ezeket odaírta ha bármi baj lenne. Ilyenkor elgondolkozom, hogy egy laikus hogy értékeli ezeket a dolgokat. Megijed? Nem érdekli? Fel sem tűnik neki a többi irogatás mellet, hogy van még egyéb megjegyzés a ctg-jén? Hangsúlyozom nem az a baj, hogy odaírta hanem hogy semmilyen jellegű felvilágosítást nem kaptam…és higyjétek el egy laikus még ennyit sem kap. 

Nagy örömmel álltam neki keresni az orvosomat, akinek már 2 nappal korábban írtam a pontos időpontról és megbeszéltük, hogy keresni fogom ha kész vagyok. Írtam neki sms-t mert tudom nem mindig reális, hogy fel tudja venni egy klinikai orvos a telefonját. Semmi nem történt. Egy 45 perc várakozás után nem tudtam a férjem tovább csitítani, így felhívtam az orvosom. Ilyenkor azért elmondom neki, hogy ha műtőben van vagy szülésben akkor se az sms-re, se pedig a hívásra nem tud reagálni. Ami így is történt. Semmi válasz. Jöhetett a szokásos kör az ambulancián, ahol így hétköznap délelőtt rengetegen voltak. Odaálltunk a szokásos ajtóhoz ahol a ctg laborban mellettem fekvő nő várakozott hasonló indokból. Plusz az ultrahanghoz is vártak terhesek, így egyre látványosabban voltunk pocakosok. Természetesen senkit nem érdekelt. Egy jó fél óra várakozás…ide oda toporgás, hisz mind az ultrahangnál, mind a “mi” ambuláns ajtónknál útban voltunk a pácienseknek és a kinéző asszisztensnőnek, a férjem kezdte unni. Kezdett aggódni, hogy elkésik a munkahelyéről. Mivel tapasztalt vagyok az álami egészségügy “lelki világáról” mondtam, hogy majd én beszélek az asszisztensnővel ne ő! Amelyik ambulanciára mi hivatalosan vártunk ott csak asszisztensnő ült, tehát “érthető” hogy orvos nélkül nem tudott segíteni. Az ajtaja azonban nyitva volt, így udvariasan…hangosan köszönve segítséget kértem tőle. “Jó napot kívánok! Tudna-e segíteni, hogy jó helyen várunk? CTG-t szeretenénk aláiratni.” Jött a válasz, hogy egy pillanat. A “ctg-s társam” aki már nálunk régebb óta várt mondta, hogy neki 45 perccel ezelőtt is ezt mondta. Ekkor azonban csodával határos módon kijött és elkérte a ctg-m, megkérdezte ultrahang lesz-e? Picit váratlanul ért a kérdés (hisz az ő szemében laikusként álltam ott)…mondtam, hogy nem tudtam elérni az orvosom de szerintem illene mert 39 hetes vagyok és áramlásmérés a 36. hét óta nem volt. Ezt követően eltünt a ctg-mel…még próbáltam utána szólni, hogy a mellettem álló nő is erre vár, de ez már hatástalan volt. Gyorsnak és mindenre felkészültnek kell lenni, mert kis időd van páciensként az információközlésre az állami egészségügyben. (igaz, hogy a hölgy orvos nélküli ambulancián valószínű főzőrecepteket nézegetett a számítógépen). 

1-2 perc múlva a mellette lévő ajtón lépett ki egy másik asszisztensnő, felolvasva a nevem és lobogtatva a ctg-m. Odaadta és közölte ha kell ultrahang oda adjam be a papírom. A ctg-n egy kampó volt, aláírásként se orvosi pecsét, se pecsétszám. Az orvost nem is láttam, az asszisztensnőtől egy “ez rendben van”-t sem kaptam. Csak ismételni tudom magam…ez egy laikusnak megnyugtató?

Közben lebeszéltem a saját munkahelyemen az asszisztensnővel hogy rendelés után a kolleganőm megnéz ultrahangon a magánrendelőben, így a férjem legnagyobb megnyugvására cirka 2 és fél órával érkezésünk után elindultunk haza. 

Nekem lelkileg sokkal könnyebb volt, hogy ő is velem volt. A lélekölö “nem tudjuk pontosan mire várunk mert felvilágosítást nem kapunk” várakozás a legrosszabb.

Pont hazaértünk mikor hívott az orvosom, hogy merre vagyunk. Az sms után több mint 2 órával. Elmondta, hogy tegnap elmaradt egy műtét, amit ma bepótoltak és neki reggel szóltak, hogy be kell állnia asszisztálni. Elfelejtett előtte szólni nekem. 

Természetesen klinikai orvosként megértem. Nagyon sok ilyen helyzet van, az ember nem tud mindent fejben tartani…ki mikor jön hozzá. 

Akkor most kérdezem én..tényleg van egy működő egészségügyünk? Vagy egy úgy-ahogy működő? Ahogy szoktam mondani amíg a benne dolgozók erejükön felül tartják a szarból épült várat addig nem fog változni. És én tényleg mindenkit megértek. 

Amikor egyetemi klnikán dolgoztam reggel egy 10 perces orvosi megbeszélésen került felolvasásra melyik fiatal (értsd nem szakorvos vagy fiatal szakorvos, aki még nem adjunktus) orvos mikor hol dolgozik. Volt felelős, aki az ambulanciát osztotta be 2 órás váltásokkal, a másik az ultrahang labort szintén 2 órás váltásokkal. Plusz előző nap délután elkészült egy műtői beosztás, ahol szintén fiatal orvosok is operálnak és asszisztálnak is. Valamint van egy osztályos munkát kiíró beosztás….mert az igazán jó rabszolgák azt is megcsinálják! Ebben értendő a vizitek, az összes bentfekvő adminisztrációja és azon betegek akiknek nincs választott orvosa összes dokumentációjának, vizsgálatainak, kisműtétének szervezése…plusz a teljeskörű felvilágosítása. Valamint az egyéb apró kérések a nővérek részéről, pl. Branul szúrás, vizsgálatkérő lapok írása, időpontok intézése. Nagyon sokszor a beosztást végzők nem egyeztettek, hogy egyazon orvos nem tud több helyen lenni egyszerre. Az adott osztályon, ambulancián, műtőben mindenki a saját kiírása alapján várja az orvost…aki nem tud egyszerre több helyen lenni. Nem tud minden pácienst előkészíteni kisműtétre. Akkor a sürgős esetekről még nem is beszéltem, mert mindezt boríthatja egy pillanat alatt a mentő vagy az ambulancia. 

Plusz ha bemosakodva beáll egy orvos a műtőbe akkor még azt sem tudják pl. az ambulancián hogy miért nincs ott és miért nem tudják elérni. Ennek tetejébe jönnek a hálapénz általi “saját” betegek akik kószálnak a klinikán, várnak a megbeszélt időpontban és jogosan vagy kevésbé jogosan felháborodnak. Ezt mindneki döntse el maga. 

Remélem a káoszt tudtam érzékeltetni ahova ez el tud jutni. Természetesen ha valaki adjunktus vagy nagyobb orvos lesz ez minimalizálódik. Mivel a mindennapi általános betegellátásból kivonja magát…szabályosan vagy sem. Nyílt titokként nem lát el, max ha jófej felügyeli általános betegek ellátását, műtétét. !Főleg, hogy ne üsse meg a bokáját ha valami félrecsúszik!

Akkor most mondja meg nekem valaki, hogy ez kinek a hibája!? A rosszul szervezettség? A hálapénz…és annak összes nagtív hatása? Mert a hálapénz saját véleményem szerint rombolja az orvosok szakmai ambícióját (értsd saját maguk elméleti és gyakorlati képzését), erősíti az egyéni érdekeket a csapatmunka helyett, ellentéteket szül egy szakmán belül kollégák vagy szakmák között (lásd operáló orvos-altatóorvos) stb.

Amit fiatal, nem szakorvosként én felmértem ebből, hogy romboló, veszélyes és stresszes. Persze rutinnal el lehet lavírozni benne. Be lehet állni a sorba és a hálapénzről alkotott morális, etikai elkötelezettséged feladásával nagyon szépen megélhetsz belőle. Megmagyarázhatod magadnak mint orvos, hogy a statisztikák badarságok…hogy rengeteg munkaórával és felelősséggel keresed azt a sok pénzt. Hogy a magyar orvosok egészségi állapota a béka segge alatt van, hogy hihetetlen fenomenonként egyedül az orvosnők halnak hamarabb. Hisz tudjuk a nők születéskor várható élettartama magasabb a férfiakénál. Ha ezt szakmákra lebontjuk ezalól az orvosnők kivételek, erre komoly kutatások vannak. Egy másik érdekes kutatási eredmény: Minél magasabb az iskolai végzettség, annál magasabb a születéskor várható élettartam is; kivételt képeznek a magyar orvosnők, akiknek ugyanezen mutatója a nyolc általános iskolát végzettekével vannak egy szinten.

Nagyon optimista ember vagyok igen sokáig vártam és figyeltem mikor és milyen változások lesznek az egészségüggyel kapcsolatban. Közben csöndes “tüntetőként” úgy döntöttem nem fogadom el a hálapénzt…ezt egyik közismert csoportban sem osztottam meg, nem is a rezidenseknek felajánlott Markuszovszki ösztöndíjért tettem, hisz azt nem páyáztam meg. (bár akiket én ismertem és kaptak mind elfogadtak hálapénzt) Megfigyelésemről mindig nyíltan kérdeztem nálam tapasztaltabb kollegákat, mentorokat. Így elkezdtem szemet szúrni a klinika vezetőségének. Szakmai képzésem, vagy ahogy egymásközt viccesen nevezték idősebb orvosok “képződésem” (hisz oda jutsz el a végén amennyit te magad megteszel és kiharcolsz magadnak) nem találtam kielégítőnek. Nemzetközi konferenciákon való részvétel vagy tudományos munka szinte nem volt. Így magam szervezésében mentem a képzésem részeként Nyugat Európába gyakorlatra….amely itthon teljes ellenállásba ütközött és komoly harcokat indokolt a részemről. Hisz a rabszolgáknak az itthoni rendszerben a helye. 

A külföldön eltöltött 8 hónapom után egyértelművé vált számomra, hogy akármennyire is vérzik a szívem az állami magyar egészségügybe én fogok éhen halni, lemondani morális elvárásaimról és szakmai ambíciókról valamint sokkal korábban belehalni, mint kellene ha maradok. Cserébe meg kellett küzdenem magammal és elfogadnom, hogy amiért orvos lettem, hogy segíteni tudjak mindenkinek innentől nem fog működni.