Nehéz megfogalmazni mit is jelent anyának lenni…nem is tudom pontosan. Inkább egy érzés, amit nagyjából tudok magamban körülírni. Mivel a kislányom 4 hónapos így nagyon sok ideje nem csinálom. Az, hogy mikortól éreztem anya vagyok…arra térjünk vissza az írás végén. Amit tanultam az anyaság során az egy jelnyelv a férjemmel. Amiben van jelünk a “Kidőlt!”-re. A “Még x perc és jöhetsz átvenni.” “Most azonnal távolísd el a kiskutyát a szobából, ahol próbálom elaltatni a gyermekünk!”. Rájöttem, hogy a férjem nagyon hangosan vakarózik, és úgy általánosságban hangosan fekszik be az ágyba, fordul egyik oldaláról a másikra.
Megtanultam, hogy ha a síros újszülött elalszik a vállamon mielőtt leülnék a kanapéra legyen kéznél vagy a telelfonom (lehetőleg nem merülőfélben vagy ha igen töltőre dugva) vagy a tv távorányítója. Így megúsztam volna egy fél óra sötétben üldögélést…hisz a távirányító messze volt és a tv autokikapcsolás üzemmód kikapcsolta a tv-t, ami a fényforrás is volt egyben. A férjem jót nevetett rajtam. Megtanultam mi az a fehér zaj. Valamint okosan helyeselni a szomszédasszonynak, amikor panaszkodott, hogy vajon ki porszívózott este 10-kor háromnegyed órán át. Ha tudta volna, hogy amikor kikapcsoltuk a nyugodtan alvó kislányunk szeme fél perc alatt kipattant. Megtapasztaltam, hogy az első pár hétben igenis fáj a szoptatás, de megéri ha kitart az ember. Szintén megtapasztaltam azt a giccses, mindent elöntő és felülmúló szeretetet amit akár egy pici kéz látványa is előhoz. Rájöttem, hogy a gyermekágyas időszakban sokat sír az ember…sír ha meghatódik, akkor is ha feszült, fáradt vagy csak éppen arra gondolt, hogy visszaviszi a gyereket a klinikára. Megtanultam meggyászolni és elengedni a korábbi életem, a korábban megadatott szabadságom mind fizikálisan mind intellektuálisan. Majd ezen folyamat hozamányaként megtanultam elfogadni és szeretni az új életem…a napirendet, az altatásokat, a szoptatást, a gőgicsélést. Mindezek ellenére igyekszem, főleg intellektuálisan rövid időre kimenekülni és feltöltődni. Megtapasztaltam, hogy sebes mellbimbókkal nagyon fájdalmas zuhanyozni és hogy igenis van az a fáradtság amikor hajnalban a férjem ájuláshoz közeli állapotban szed össze a fürdőszoba padlóról miközben a mellszívót szorítom a cicimre. Megtanultam nevetni azon amikor lespriccolom anyatejjel a kislányom arcát. Valamint elfogadtam, hogy napjában több szoptatós melltartót, melltartó betétet és akár háloinget kell mosnom. Elfogadtam, hogy a fagyasztó tele anyatejjel így valószínűleg elég tejem van a kislányom számára.
Nehéz ez az időszak ezt senki nem vitatja, de valahogy senki nem beszél a valódi korábban szürreálisnak gondolt szituációkról amikbe keveredhetsz.
És hogy mikortól éreztem először, hogy anya vagyok….másfél-két hónapos kora körül történt, hogy szokásához híven üvöltött most éppen az apjánál. Az az igazi szívfacsaró, csontig hatoló…éppen utolsó perceimet élem üvöltés volt, mikor átvettem tőle a kislányt. Ő belefurta a kis fejének csúcsát a nyakam szegletébe, az arcát és fülét a mellkasomra helyezte, hogy hallja a szívdobogásom és elhallgatott. Először tudatosan megnyugodott nálam. Akkor éreztem azt az életre szóló kapcsolatot ami kettőnk között fonódott és történjen bármi ezen semmi nem változtathat.
Kép: <a href="https://www.freepik.com/free-photos-vectors/background">Background vector created by freepik - www.freepik.com</a>
