Tagja vagyok egy csoportnak a facebook-on, az a neve, hogy Nem ősanyák. Jól esik olvasni, hogy mások hasonló gondokkal találják magukat szembe anyaként, mint én. Jó tudni, hogy tudunk magunkon és a szituáción nevetni ha kell és sírni is ha éppen az esik jól. A héten láttam egy posztot amiben az anyuka rossz alvó gyermekéhez kér segítséget. Vannak mindenki által ismert módszerek és szakértők ebben a témában. Az egyik szakértővel akart online konzultációt de mielőtt kifizette volna azt a valag pénzt érte megkérdezte valaki volt-e hasonló konzultáción az említett doktornőnél. Egy kérdése fogott meg, hogy ténylegesen kap-e konkrét segítséget/módszert ami beválik. Elgondolkoztam vajon létezik-e “csoda módszer” és ha igen beválik-e mindnekinek. Átgondoltam az én eddigi 5 hónapomat és arra kellett rájönnöm, hogy nem létezik csodamódszer. Viszont az ember egy rossz alvó babával, tapasztalatlanul egyszerűen meg van róla győződve, hogy van valami csodamódszer hisz annyi baba alszik könnyedén.

Mentségemre legyen mondva, hogy viszonylag nehezen jöttünk rá, hogy az alvás a probléma meg az, hogy nehezen megnyugtatható. Hisz már 1-2 hetes kora óta átaludta az éjszakát. Nappal viszont nehezén és rövid ideig aludt. Sokat és keservesen sírt. Volt minden ötlet és jó tanács hasfájós, növekedési ugrás, nincs elég tejem…és én mindegyikbe beleálltam. Bár éreztem, hogy nem ez lehet a probléma. Végül letisztult a szituáció és elkezdtem utánaolvasni az újszülött, csecsemő alvászavarának. Mindent kipróbáltam…Suttogó, napirend, visszaaltatás, megfelelő körülmények megteremtése. Ringattam a vállamon, a karomban, énekeltem, beszéltem hozzá. Hordoztam kendőben, sétáltam vele órákat a babakocsiban, paskoltam a fenekét az ágyban, próbáltam cicin elaltatni, szoptattam fekvő helyzetben. Adtam neki cumit, de nem nagyon akarta elfogadni. Amikor elaludt nagyon sokszor 20 perc múlva felébredt. Voltak jó napok és sikeres altatások. Akkor percről percre próbáltam elemezni mit csináltam “jól”. De szépen lassan be kellett látnom, hogy nincs csodamódszer. Az egyetlen ami segít az az idő. Ahogy nő egyre érik az idegrendszere, megbízik bennem, összeszokunk…jó a Hold állása. “Nincs mit tenni kisanyám csinánli kell! Sok vitamin, magnézium és kávé!” - vontam le a következtetést. Ami nekem még segített, no nem az altatásban hanem saját magam nyugtatásában az a mantra. Van egy szeretet mantrám, amikor azt ismételgetem magamban mennyire szeretem a kislányom. “Nagyon szeretlek drágám, aludj el! Anya itt van és próbál segíteni aludni! Nagyon szeretlek.” Amikor idegesebb, feszültebb vagyok akkor az egyszer úgyis elalszik mantrát ismételgetem. Egy gyerekkori barátom feleségétől hallottam ezt. “Egyszer úgyis elalszik. Nyugi, minden rendben egyszer el kell, hogy aludjon! Kitartást, egyszer úgyis elalszik!” Amikor pedig nagyon feszült vagyok és nem bírom tovább akkor a régi, jól bevált sírás segít. Mostanában könnyebb már, nem sírok de azért voltak nehéz estéim. Egy konkrét esetre nagyon emlékszem. Tél volt, sötét és egyedül voltam. Már 45 perce hurcibáltam a kendőben magamra kötve. Hol megnyugodott egy pár pillanatra, de csak hogy utána újra kezdje a sírást. U alakban sétáltam fel alá a lakásban ringattam és énekeltem-dúdoltam neki felválltva. Közben mantráztam, hogy egyszer úgyis elalszik. Mikor pár pillanatra elpilledt és már azt hittem elérkezett a csoda, megrázta magát és üvöltött újra. Ekkor elkezdtem zokogni, eluralkodott rajtam a tehetetlenség, a frusztráció és a kétségbeesés. Zokogtam. A kislányom rám nézett a nagy bogár szemeivel…és még sz@rabbul éreztem magam, hogy sírni lát. Ekkor ő abbahagyta a sírást, lehajtotta fejét a mellkasomra és pár pillanat múlva egyenletesen szuszogott a kendőben. El sem akartam hinni, sétáltam tovább és már nem zokogtam. A könnyeim még folytak de már kezdtem megnyugodni. A kislányom édesdeden aludt én meg leültem vele a kanpéra. 

Kitartást mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. Szépen lassan könnyebb lesz!

Kép: Pexels.com