Az egész blog során erre a bejegyzésemre vártam a leginkább. Kiváncsi voltam mi hogyan fog történni és én hogy élem majd meg. Leírom egyszer, hogy segítsen a lelkemnek…majd örülök a gyönyörűszép gyermekemnek, aki egészséges.

Elértük a 40. hetet, természetesen semmi nem történt addig, csak a környéket, a belvárost, az Andrássy környékét stb sétáltam körbe ezerszer. Majd egy nappal a terminusom után reggel furcsa, nem kellemetlen de érzésre jóslófájásra ébredtem. Rendszeretelenek, ritkák és enyhék voltak de végre valami mocorgott. Picit megnyugodtam, hogy ha hasonló lesz csak erősebb ez elég viselhető….utána úgyis kapok epidurált.

Aznap CTG-re voltam hivatalos, így nekivágtunk. Hétvége lévén nem volt különösebb fennakadás. Persze a gép nem jelezte az általam érzett jóslófájásokat, mivel azonban 3-4x is éreztem a regisztrátum alatt megbeszéltük, hogy megvizsgál az ügyeletes orvos. Leültem hát 2 másik nő mellé a szülőszoba folyosóján és elkezdődött a várakozás. Másfél-két órát vártunk az egyik ügyeletes orvosra. Ez idő alatt, egyrészt a férjem kint a váróban kiakadt, másrészt ezek közül a fura nyomó fájások közül egy-egy belesugárzott a derekamba és kellemetlenkedni kezdett. Valamint volt egy kis vérzéses folyásom. Nem ijedtem meg, hisz tágulási vérzésnek sejtettem. Majd végre megvizsgáltak. Nekem furcsa mert én hivatalos cervix indexben tanultam a méhszáj leírását, itt azonban ujjban adták meg. SZóval a cervix index 4 számból áll, az első a méhszáj azon hosszát jelenti, ami a hüvelyben tapintható, maximum 3 cm (ilyen a nem terhes nők méhszája is). Majd a következő három szám a külső-középső-belső méhszáj tágasságát centiméterben megadva. Amikor teljesen felszedődik a méhszáj (elvékonyodik) akkor 0 lesz a vastagsága és a további három szám sem értelmezhető, csak egy tágasságról beszélünk akkor már.

Szóval az én méhszájam teljesen zárt és megtartott volt (3000) pár napja. Ekkor az ügyeletes orvos már 2100-nak írta le, tehát elkezdett elvékonyodni és a külső méhszáj nyílni….de tudtam, hogy innen szép nyerni. Akár napjaim is lehettek hátra, a fájásaim függvényében. Szóval hazamentünk. Ekkor már délután 1 óra volt, természetesen a kellemetlen derékba sugárzó fájások rendszertelenül, de 6-9 percenként jövögettek. Gondoltam akkor jó meleg zuhanyt veszek az segíthet (hisz én is mindig ezt javasoltam) már a zuhany alatt éreztem, nemhogy enyhültek volna hanem beálltak 5 perces kellemetlen, de elviselhető egyértelmű derékba sugárzó fájásokká. Ezekből minden második, harmadik volt már fájdalmas, a köztesekkel elvoltam. Szóval vártunk, kb másfél óra múlva ugyanúgy rendszeresen jöttek, a szülésznőm nem válaszolt az üzeneteimre, így felhívtam az orvosom. Aki reálisan tudta bármi lehet, mondta ha bírom még maradjak mert elég gyatra méhszájról indulunk…zuhanyozzak le meleg vízzel. Beleegyeztem, bár korábbi tapasztalatom már óva intett, hogy ez csak erősíteni fogja a folyamatot. Így is lett, már 3-4 percesre rövidültek és mindegyiket fájdalmasabbnak éltem meg. Mondtam a férjemnek, hogy rendben induljunk el a klinikára, mert rendszeres fájásokkal nem fognak már hazaengedni és ott van az epidurálom. Mire beértünk szabályos 3 percenkénti fájásaim voltak, amik derákba elég kellemetlenül sugároztak (de még nem szuszogtam, csak kapaszkodtam nagyon). Közben otthon volt még véres-nyákos folyásom, szóval sejtettem, hogy ezek a fájások nyitják a méhszájamat. Beérve, az ügyeletes orvos ismételten megvizsgált, ekkor már bő 1 ujjnyi volt a méhszájam, olyan 1222 ha cervix indexet akarunk használni. Jól gondoltam, hogy nem engedtek haza…hatalmas szerencsémre családi vajúdó szobát kaptam, pedig már elkezdtek velem a közös vajúdószoba felé sétálni. Grrh.

Itt felraktak egy ctg-re és egy gyakorló szülésznő kislányt küldtek be, aki nagyon kedves volt de nem nagyon tudta merre mennyi. Mondtam neki, hogy epidurált szeretnék szóljon kint mindenféleképpen! Természetesen nem érdekelt senkit kint a dolog…az érdekérvényesítő emberkém (a szülésznő hallgató) nem volt túl határozott. Közben erősödtek a fájások és volt, hogy kettő között meg sem szünt teljesen a fájdalom. Plusz a kisbabám tachycard (magas szívfrekvrencia) volt, így a férjemet kellett kiküldeni, hogy szóljon. Ő sem volt túl specifikus, így közölték vele azért mert vajúdok. Tudtam, hogy vagy a szülésznőmet vagy az orvosomat nagyon gyorsan be kell rántani, mert amúgy le vagyok tojva. A szülésznő írt egy üzenetet (!) a férjemnek, hogy nem tud bejönni blablabla….akkor a szülésznő hallgatóval erélyesen közöltem, hogy nem jön be a szülésznőm de az orvosomnak szóljanak mindenképpen és, hogy epidurált szeretnék. Mert csöndben a nagy labdán elszenvedtem én de nem szerettem volna már tovább ha a 21. században van lehetőség szülészeti fájdalomcsillapításra. Akkor végre az orvosom betelefonát, így megjelent egy igazi, műszakban lévő szülésznő aki az epidurál előkészítéseként szúrt egy branült és felkötött egy infúziót nekem. Végre biztató jeleket láttam a fájdalom köntösén át. Megvizsgált a szülésznő és közölte nagyon szépen haaldunk már bő két ujjnyi a méhszájam, kb 04-es ha cervix indexet akarunk használni. Éreztem, hogy megkérdőjelezi van-e szükség epidurálra hisz olyan gyorsan haladunk. Igen, szerettem volna. Majd megérkezett az orvosom egy picivel később és ő is megvizsgált, akkor már 3 ujjnyira kitágult a méhszájam. Ő is megkérdezte, hogy biztos szeretnék-e epidurált hisz már közel járunk a végéhez. Természetesen szerettem volna. Felhívta az altatóorvos, aki éppen a fenti műtőben volt egy re-operációban. Aznap már a sokadikban és nem tudott lejönni az én fájdalomcsillapításomra. Persze mondta az orvosom, hogy még próbálkozik, de annyira szépen haladunk. “Úgy szülsz, mint egy huszonéves!” Úgyis mindig tagadom a korom, de ez elég furcsa bók volt….ha annak szánta. Míg ő próbálkozott az altatóorvossal és az epidurálommal a méhszájam 4 ujjnnyira tágult. Ami azt jelenti, hogy már csak körbe egy fél centis kis perem maradt, ami a kisbabám fejét visszatartotta attól, hogy a szülőcsatornába nyomuljon. A fájásaim már 2-3 percenként voltak és elég hosszúak voltak, több mint egy percig tartottak. Gondolhatjátok, hogy kibírtam röhögés nélkül. Én eléggé befelé fordultam a fájdalmammal és az élménnyel. Nagyon sokat jelentett, hogy a férjem ott volt velem, akit végig érzékeltem de csak ha én akartam akkor szóltam hozzá. Mindenki más kettesben hagyott minket a szobában, ami jó volt nekem. Néha megkérdeztem kiabálok-e nagyon, de mondta hogy egyátalán nem csak sóhajtozom hangosan. Egy idő után a szomszéd szobából oroszlán kiálltásokat hallottam, csak reménykedtem én nem vagyok ilyen. 

Ezen a ponton elég egyértelművé vállt, hogy nem lesz epidurálom. Viszont a méhszájam nem változott így az orvosom felajánlott egy No-Spa injekciót…elméletileg simaizom lazító, csökkentheti a fájdalmat és nagy előnye lehet, hogy ellazítja a méhszájat és eltűnik az a pici perem ami visszatartotta a kisbabám. Ekkor realizáltam, hogy azt fenékbe izom injekcióban adják…ekkor közöltem a szülésznővel, hogy több féle fájdalmat nem tudnék elviselni így be ne adja! Ezzel is hátráltattam a saját nagyon gyors szülésemet. Tudtam én, de féltem a következő fázistól, ami a kitolási szak…újabb ismeretlen fájdalom és kihívás, hogy tudok-e segíteni a kisbabámnak a világra jönni. Egy fél óra múlva az orvosom ultimátumot adott, vagy No-Spa injekció vagy beköti az Oxytocin infúziót. Ugyanis valamelyik vizsgálat során megrepesztette a magzatburkot és enyhén meconiumos volt a magzatvíz. Így célunk volt záros határidőn belül megszülni a babám. A No-Spa elkerülése érdekében még arra is hajlandó voltam, hogy három teljes fájást állva csináljak végig a férjem kezei közt….de végül a No-Spat választottam, beadását követően két fájással már éreztem is a kakiló érzést, de mondtam a férjemnek még ne szóljon az orvosnak….féltem ismételten! Azonban a következő fájás alatt annyira erőssé vált a kakiló érzés, hogy be kellett őket hívni és a célegyenesbe fordulni. Ekkor a jobb oldalamon feküdtem, az orvosom megengedte, hogy egy próbanyomásra csak szétejtsem a lábam ebben a pózban. Nagyon féltem, elmondhatatlanul féltem. Az érzéstől, attól hogy jól fogom-e csinálni és összességében attól mi fog történni. És akkor nem volt több időm ezen gondolkodni, mert jött a fájás, a kakiló érzés és egyszer csak összerándult a hasizmom…erre akaratlanul is nagy levegőt vettem és elkezdtem haspréselni, nyomni. Mindneki nagyon örült, mert nagyon szépen nyomtam, én csak arra tudtam gondolni ez annyira nem vészes…piszkosul nehéz, de nincs már olyan fájdalom mint a vajúdás alatt. Így a következő fájásra már kétszer is megnyomtam és nagyon szépen jött lefelé a kis feje. Szurkoltak, hogy már látszik a sok haja. A következő fájásra háromszor is megnyomtam, éreztem ahogy megtámaszkodik a koponya a symphisys alatt. Ekkor mondták, hogy már a szép haja kilóg. (ezzel próbáltak biztatni, meg azzal hogy nagyon jól csinálom). A következő fájásra háromszor nyomtam meg, éreztem ahogy megkönnyebbül valami és a vállát érzem aztán minden megszünt. Megszületett a gyermekem!

Azt a pici kékes-lilás nyákos lényt a mellkasomra helyezték (miután megvizsgálta a gyerekorvos, az a meconiumos magzatvíz miatt protokoll). Mondták, hogy minden rendben van vele…és én csak néztem és nem akartam elhinni. Láttam a férjem sírni mellettem és a szívemet valami leírhatatlan nyugalom járta át. Megszünt a külvilág létezni csak a mi új kis családunk létezett számomra. 

Nem tudom mennyivel később figyeltem fel rá, hogy a méhlepény még mindig nem vállt le és hatalmas vér löketeket érzek a zoknim alatt. Az orvosom kezdett ideges lenni, méh összehúzó Oxytocint kaptam kétszer 5 NE…semmi. Megcsapoltak. Semmi. Ekkor beletenyerelt a hasamba és próbálta kihúzni a lepényt, majd műfogással próbálta kinyomni, mint egy szilvamagot….de semmi. Csak vérzetem. Újra telefonált az altatóorvosnak, hogy egy vérző megszültnél kellene altatásban lepényleválasztást csinálni. Az altatóorvos (aki ügyelet révén egyedül volt) úgy döntött nem hagyja ott a műtőt csinálják meg altatás nélkül. Mikor meghallottam elszörnyedtem…én is rengeteg manuális lepényleválasztást csináltam, de még sosem altatás nélkül. A 21. században nem is hiszem, hogy ez megengedett lenne….de láttam az orvosomon, hogy döntést kell hoznia, mert sajnos a szülészeti vérzésekből gyorsan csúnya állapotok alakulhatnak ki. Így döntött és mondta, hogy az én érdekemben muszáj leválasztania a lepényt, mert addig nem fog elállni a vérzés. Sajnos ezt én is tudtam. Ott a szülőágyon egyik kezemmel átkaroltam az újszülött kisbabám, mondtam a férjemnek, hogy ő is tartsa. Kértem egy kis Livopan gázt és már csinálták is. A manuális lepényleválasztás során az orvos a teljes akarját felvezeti a feltágult méhszájon keresztül a méh üregébe és fűrészelő mozdulatokkal a lepényt leválsztja a méh faláról, majd megragadja és amennyit tud egyben kiszedi. Centiméterről centiméterre éreztem ahogy választja le a lepényt majd megragadja és kihúzza a méhemből. Eat követően közölte, hogy be fog kaparni a méhüregbe egy Bumm kanálnak nevezett eszközzel, hogy a maradék lepényt és burok darabokat leszedje. Ez olyan, mint egy egészségügyi kaparás (amit szintén altatásban csinálnak civilizált országokban) csak nagyobb eszközzel csinálják. Tehát ismételten összeszorítottam a fogam, belekapaszkodtam a kisbabámba és a férjembe és hagytam magam….hogy túl legyek rajta. Négyszer kapart be egymás után, a méh üregébe. Minding szedett még ki lepény és burok darabokat. Majd befejezte…és mindenki azt mondogatta, hogy egy hős vagyok! Nem szerettem volna az lenni…csak egy átlagos szülőnő, aki megfelelő minőségű sürgősségi ellátást kap. Értem én, hogy priorizálni kell a sürgős eseteket ügyeletben…de ez korábban elképzelhetetlen lett volna nekem. A beavatkozás utáni “szétnézünk és allátjuk a picike gátsérülést” már semmi nem volt. A pici babámra fókuszáltam, aki már csöndesen szopizott a mellemen. 

Mindennek a végén elmondta az orvosom, hogy mivel éber állapotban csinálta a beavatkozást nem lehet biztos benne, hogy tényleg üres a méhem. Amennyiben lepény vagy burok darab maradt vissza hétköznap egy rövid altatásban még egy egészségügyi kaparásra lesz szükség. Ezzel is hatalmas stresszt helyezve rám a szülés után, hisz még mindig szombat éjfél körül jártunk. Csak imádkozni tudtam, hogy jól kooperáltunk ketten, én amennyire tudtam hagytam hogy csinálja a beavatkozást, ő meg a körülményekhez mérten eltávolított mindent.

Mikor lecsendesedett minden az ügyeletvezető is bejött és úgy megnyomta a hasam, hogy érezze össze van-e húzódva a méhem, hogy csillagokat láttam (pedig hányszor csináltam én is ezt!) végül egy hatalmas tenyérnyi vérömleny távozott még a méh üregéből. Infúzióban már rég Naladort (méhösszehúzó) kaptam. Ezek mind mind azért kellettek, hogy ne vérezzek. Majd szülés után 2 órával vettek egy vérképet, hogy mennyire lettem vérszegény, azaz milyen hatással volt rám a nagyfokú vérvesztés. Ahogy tapasztalt vidéki szülésznők mondanák elég lipántos voltam. Az eredmények alapján elég rossz volt a szituáció, de annyira nem hogy vért kelljen kapnom….bár az első próbálkozásra nem tudtam felállni az ágyból, majdnem elájultam. Kaptam egy kis HES infúziót plazma volumen pótlásra, ez segített…legalább is a szubjektív panaszaimon. “Megfenyegettek” ha nem tudok felállni a szülőszobán alszom…még párna sem volt az ágyon. Szóval nem volt más választásom. A szülés utáni fizikai és lelki fáradtság hatására rázott a hideg is és kezem lábam remegett. Akkor is felálltam! Sőt a férjem segítségével még pisilni is elcsoszogtam. Ezt követően, hogy szabaduljanak tőlem a szülőszobán, ülőkocsiban feltoltak a világ végére, egy lepukkant gyermekágyas osztályra…a tulipános osztályra. Majd ott hagytak hajnali 2-kor a sötétben egy másik nővel és az újszülöttjével. Az enyémet elvitték éjszakára hogy aludjam ki magam. Bárcsak tudtam volna…az élmények, a fájdalom, a lelki izgatottság és egyben zaklatottság megviselt. Több, mint 24 órája nem ettem szilárd táplálékot csak szőlőcukrot, negrót meg vizet ittam. Egy kancsó cukros teát kaptam, amit megittam de a hasam ugyanúgy korgott. Majd fél óra múlva pisilnem kellett….de nem voltam biztos benne, hogy egyedül összeesés nélkül ki tudok menni. Mivel nővérhívó nem működött, nem volt más választásom. Óvatosan, gyengén botorkálva…levegő után kapkodva eljutottam a wc-re és vissza. Megpróbáltam feldolgozni és pihenni…nem nagy sikerrel. Akkor még nem tudtam mindennek lesz folytatása….