Végre eljött az idő! Itt ülünk a 12. heti genetikai ultrahangra várva. Sok más párral együtt várakozva. Nagyon furcsa a másik oldalon. Figyeltem a kijövőket és szurkoltam, senkin ne látszódjon, hogy rossz hírt kapott. Közben nagyon izgultam. Tudtam szakmailag, hogy én és a férjem is fiatalok vagyunk, átlagpopulációs rizikónk van arra, hogy bármi kromoszóma eltérése legyen a gyermekünknek. Attól még féltem nagyon. Úgy döntöttünk, hogy a genetikai ultrahangon kívül más, kromoszóma-rendellenességet vizsgáló eljárást nem veszünk igénybe. Bizony, se kombinált teszt, se Panoráma teszt… csak a jó öreg nyaki redő mérés. Előző munkahelyemen dolgoztam együtt egy nagyon jó specialistával, kifejezetten genetikai ultrahangok elvégzésére specializálódott. Az összes páciensemet hozzá küldöm, így egyértelmű volt, hogy én is hozzá jövök. Várakozva néztem a férjem, milyen izgatott és még jobban szerettem. Végre minket szólítottak, dr. G. megismert és nagy örömmel gratulált. Kevésbé kedves asszisztensnője letolt, hogy a beküldő orvoshoz saját magamat írtam be. Most komolyan….annyira izgatott voltam, hogy lepörgött rólam. Pár pillanat volt és megláttam az akkor már ‘hatalmas’ és határozottan kisbaba formájú gyermekemet az ultrahangon. Teljesen elolvadtam, semmi szakmai jellegű érdeklődés nem volt benne, csupán kibontakozóban lévő anyai mivoltomban voltam jelen. Hihetetlen volt látni, hogy tényleg növekszik bennem, egy számomra már ott és akkor gyönyörű kis emberi lény. Az első gondolatom az volt, hogy tiszta apja! A fekete-fehér pacákból láttam a férjem vonalait kibontakozni és teljes csodálatba estem. Láttam a szívverését, aztán elcsíptem a Nucha vastagságát, ami szerencsére rendben volt. A férjemmel megbeszéltük, hogy nem szeretnénk a nemét megtudni csak, hogy egészséges-e és minden rendben van-e. Megnézte a kis szívét, fotózott miközben én csak gyönyörködtem az én szépséges kisbabámban. A férjem teljesen meghatottan ült mellettem és bámult. Ekkor kedvenc asszisztensnőm dörmögő hangja rántott vissza a valóságba ‘Maga nem szeretne kombinált tesztet?’ Picit falhoz állítva éreztem magam és próbáltam nem magyarázkodva felvázolni, hogy egyikünk életkora, se az anamnézisem nem indokolja. Ha az ultrahangon minden rendben lesz, akkor nem. Éreztem a dünnyögő beletörődést a részéről. Dr. G érzékelte a feszült hangulatot és megjegyezte ‘Minden rendben van az ultrahangon, miért lenne rá szükség?’ Ezzel a kis incidenssel megkezdődött a minden döntésünket kielemző, kommentelő, jóindulatú megjegyzések áradata. Nyitott ember vagyok, így ha érdeklődően kérdeznek, tömören válaszolok - akár pácienseimnek is. Azt megélni, hogy minden döntésünk górcső alá lett véve és saját személyes élmény alapján elemezve….mindezt úgy, hogy ismerten szülész-nőgyógyász szakorvos vagyok nagyon furcsa élmény volt, és még mindig az. 

Itt szeretném megjegyezni, hogy az alap terhes gondozásban a 12. heti genetikai ultrahangvizsgálat indokolt. Amennyiben bármilyen rizikófaktor áll fenn, akkor válhat szükségessé klinikai genetikus által tartott tanácsadás és a magzat kromoszómavizsgálata. A magzati karyotipizálás javallatai közé tartozik a 37 évnél idősebb anyai életkor, a 45 évnél idősebb apai életkor, bármelyik szülőnél diagnosztizált vagy családban előforduló génhez kötött öröklődő betegség, vagy ismert kromoszóma eltérés, előzményben ismert nem öröklődő kromoszóma-rendellenességgel diagnosztizált magzat vagy megszületett gyermek, valamint kromoszóma-rendellenességre gyanús ultrahanglelet. A magzati genetikai diagnosztika különböző eljárásai lehetnek a sokak által ismert magzatvíz mintavétek (amniocentesis), valamint a chorionboholy-mintavétel. Ezen eljárások úgynevezett invazív eljárások (testüregbe történő szúrással, vágással járó beavatkozások) kivitelezésük terhességi korhoz kötött és sajnos vetéléskockázattal járnak. Vannak úttörő, nem invazív eljárások, mint például a NIPT tesztek. Ezekben az anyai vérben keringő magzati DNS fragmentumokat analizálják, és vetélés kockázata nélkül végeznek kromoszóma vizsgálatot. Elég korai terhességi korban elvégezhetők. Én szakmai elveim alapján a Panoráma tesztet szoktam javasolni. Amennyiben a fent említett indikációk közül nem áll fenn egy sem, úgy a pár döntése, szeretné-e az elérhető, általában magánfinanszírozású vizsgálatok elvégzését vagy sem. Mi úgy döntöttünk, hogy most nem vesszük igénybe a Panoráma tesztet, mivel minden rendben volt a kötelező vizsgálatok alatt.

Amikor kisétáltunk a genetikai ultrahangvizsgálatról, teljesen fel voltam dobódva. A férjem elment dolgozni, én pedig középiskolás barátokkal ebédeltem, így elkezdhettem a nagy hírt megosztani másokkal is. Nagyon furcsa érzés egy hetekig hordozott édes titok kiadása. 

Azon is el kellett gondolkoznom, hogy fogom ezt a főnökeimnek vagy szerződött partnereimnek elmondani. Sok mindent át kellett gondolnom, meddig akarok dolgozni, hogyan és meddig akarok otthon maradni. Tudtam, hogy szeretem a munkám, de az első gyermekemnek mindent szeretnék megadni. Azt már régóta tudtam, mivel többször dolgoztam külföldön, az Egyesült Államokban is például, hogy a terhesség majdnem legvégéig szeretnék dolgozni. Jelenleg úgy áll, hogy betöltött 37. hétig fogok dolgozni. Ezt több körben határozottan kérnem kellett, mert amúgy már azt gondolták, hogy a 6. hónaptól szeretnék pihenni otthon. Aki ismer, tudja, hogy nem az én személyiségemnek való, bezizülnék otthon a négy fal közt és azon töprengenék, vajon mikor indul meg a szülés. A másik nagy döntésünk volt, hogy 6 hónapot maradok otthon, ezt követően a férjem fog még 6 hónapra GYED-re menni. Én pedig heti 3 napban visszamegyek rendelni. Amikor kíváncsiskodók kérdéseire idáig eljutok az elbeszélésben, komoly bólogatások közepette változó reakciókat kapok…. ‘Komolyan…?’ , ‘Csak ilyen keveset akar otthon maradni a doktornő?’ vagy a sokatmondó ‘hmmmm’. Ha jobb kedvemben vagyok, viccesen reagálom le pl. ‘a férjem szeretne vagány bébit faragni belőle’. Azt be kell vallanom, hogy nem könnyű egy sztereotípiákra épülő társadalomban picit is eltérően dönteni. 

Van még egy izgalmas kérdés, amit sok páciensem is feltesz nekem. Mégpedig, hogy vajon hol és kinél akarok szülni. Nagy dilemma volt ez számomra. A 18. hét körül sikerült meghoznom a döntést. Vidéki egyetemi klinikán kezdtem rezidensként dolgozni, ahol nagyon kedves volt kolleganőm és barátnőm a mai napig dolgozik. Felajánlotta, ha szeretném, együtt szépen megszülhetünk. Nekem nagyon csábító volt az ötlet, tercier ellátási központ, ismert környezet (biztonságérzet), ismert és általam szeretett emberekkel körbevéve. Viszont kb. másfél-két óra az út autóval jelenlegi lakóhelyünktől. Engem nem feszélyezett ez a körülmény, de rá kellett jönnöm, hogy körülöttem mindenki mást. ‘Mi lesz, ha nem értek oda?’. Hát, szerintem én örülnék a legjobban, ha ez a bébi úgy döntene első gyermekemként, hogy másfél óra alatt világra jön, de sajnos nagyon pici rá az esély. ‘Komolyan egy autóban akarsz vajúdni?’ Hát, ha rajtam múlna, az egész vajúdás részt átugranám, de sajnos ilyen opció nincs. Így nem gondoltam, hogy kevésbé lenne kellemetlen, mint egy klinika kevésbé szép folyosóján sétálgatva. Ezen válaszok sosem bizonyultak mások számára elég megnyugtatónak, így mindenki aggódott ezen opcióm miatt. Végül úgy döntöttem, a lakóhelyemhez közeli egyetemi klinikán fogok szülni, ahol pár hónap erejéig vendégorvosként dolgoztam, és egy fiatal, kedves doktornővel csinálom végig. Őt is abban az időszakban ismerem meg és fiatalon is nagyon ügyesnek, manuálisan és mentálisan is rátermettnek tartottam. 

Ha már kötelező vizsgálatokról írtam, ne felejtsük ki a 10-11. héten szükséges, általános nagylabort, vizelet vizsgálattal, vércsoport ellenanyag meghatározással. Én ebben az időszakban szoktam kérni a terhesség alatt kötelezően szűrendő hepatitis-B és szifilisz vérvételt is. Mivel én nem szeretem, amikor tűvel megszúrnak, így minden lehetséges és kötelező vizsgálatot belesűrítettem. Mivel egészségügyben dolgozom, magamnak általános HIV és egyéb vírusszűrést is kértem, sokszor TORCH panelnek emlegetett vizsgálat részeként. Emlékszem, az asszisztensnő megkérdezte, nem leszek-e rosszul, ha ennyi vért vesz tőlem. Nem lettem. Viszont az eredményeket látva nyugtáztam, hogy mindenem negatív. Toxoplazma fertőzésem sem volt soha, ami azt jelenti, fogékony vagyok a fertőzéssel szemben. No, sebaj, amúgy sem szeretem a cicákat annyira. 

Valamint jártam fogorvosnál (szintén kötelező) és a háziorvosomnál. Nagyon aranyosan kitöltötte a kiskönyvem és csinált egy EKG vizsgálatot. Szintén megjelentem a védőnőnél, aki kiadta a kiskönyvem. Miután megtudta, hogy szülész-nőgyógyász vagyok közölte, hogy újat nem tud nekem mondani és néha hívjam fel azért, hogy vagyok. Ja, és megkért, hogy töltsem ki a kiskönyvem, úgyis tudom, hogy kell. Laza az tuti. Aztán, mint a jó páciens az összes papíromat beraktam egy fiókba összehányva és elfelejtettem elvinni őket magammal a következő vizsgálatra.

Szörnyű két napon vagyok túl. Már nő a pocakom és határozottan terhesnek nézek ki. Eljött az idő, hogy ismételt vérvételen vegyek részt. Talán még nem meséltem róla, mennyire ódzkodom a tűktől. Igen tudom, ezt vicces egy orvostól hallani. Azzal semmi bajom nincs, ha nekem kell vért vennem, vénás injekciót beadni vagy branult szúrnom. Rendszeresen operálok is, vágok, szúrok stb. nem zavar. Amint mindezt valaki velem tenné, inamba száll a bátorságom. Szerencsémre nagyon jó vénáim vannak mindkét karomon. Nem vagyok ájulós, tehát semmi fizikai dologról nincs szó. Ahogy ezt általában a nővéreknek elmagyarázom ‘hisztis picsa vagyok’. Komolyra fordítva a szót, nagy megnyugvást jelent számomra ha ventillálhatok előtte és közben is. Erre minden nővért felkészítek, aki arra vállalkozik, hogy tőlem vért vesz. A cukorterhelésem, vagy orvosi kifejezéssel OGTT vizsgálatom ideje érkezett el, ami ugye két egymást követő vérvételből áll. Ilyet még előtte sosem kellett csinálnom, hogy kétszer is megszúrjanak pár órán belül. Szóval komoly rákészülést és hosszadalmas tervezést igényelt részemről. 

Egy átlagos, egészséges terhesség esetén az OGTT a 24-25. héten történik. Ez alól lehetnek kivételek, akiknél előrehozott cukorterhelésre van szükség. Ilyen eset lehet, ha a terhesnek ismert inzulin rezisztenciája van vagy terhelő szülészeti- esetlegesen családi anamnézise van. Azaz korábbi terhességek során kialakult terhességi cukorbetegség, a terhesség előtt túlsúlyos volt és/vagy a családban ismert 2-es típusú cukorbetegség van. Ilyen esetekben minden alkalommal a kezelőorvossal történt konzultáció alapján döntenek az előrehozott cukorterhelés mellett. Abban az esetben, ha valakinek a terhességet megelőzően diagnosztizált diabetes mellitusa (cukorbetegség több fajtája ismert) van, a terhesség vállalása előtt mindenképpen konzultálnia kell diabetológussal, aki gondozza ezt a krónikus betegséget és beállítja a terápiát. Ilyen esetekben a diabetológus szakorvos együtt kíséri végig a terhességet a szülész-nőgyógyásszal. 

Előrehozott OGTT-t én a 16-17. héten szoktam kérni a pácienseimnek. A meddőségkezelések kapcsán főleg inzulin rezisztens és/vagy polycystás ovarium szindrómás pácienseim járnak ilyen cipőben. A legújabb ajánlások alapján azokkal, akik a terhesség előtt gyógyszeres terápiára szorultak, ezt egészen a korai cukorterhelés időpontjáig szedetem. 

Saját cukorterhelésem normál protokoll szerint közelgett. Ez idáig egyetlen egy vérvételem volt a terhesség alatt, azt is a másik klinikán vetettem le. Ezt a vizsgálatot a meddőségi központba terveztem egy kedves nővérrel. Reggel kómásan felébredve jóízűen húztam le a napi kávémat. Jókedvem egészen addig tartott, amíg rájöttem, hogy ezzel elcsesztem az aznapra tervezett cukorterhelésem. Teljes kétségbeesésben írtam az asszisztenseknek, hogy mit tettem. Jött is a válasz, hogy ‘….és pont az orvos…’ Hehe, legalább nyertem egy kis haladékot. Újratervezés következett, a következő időpont egy munkanapomra esett (tehát a két vérvétel között én dolgoztam) és délutánra még a fogorvoshoz is volt időpontom kezelésre. Terhesség alatt kötelező fogászati ellenőrzésen egy fogammal megbuktam, amit be kellett tömni. Ami még egy injekciót jelentett aznapra, méghozzá az ínyembe. Volt mire felkészülnöm…. Reggel kómásan, de ügyesen magamhoz tértem. Kávét sem ittam, és éhgyomorra voltam. Mivel ez a kedves asszisztensnő még nem vett tőlem vért, elkezdtem alkudozni vele a körülményekről. Fontos, hogy alátámassza a könyököm, hogy ne hajlítsam be…ez egy komoly gyermekkori vérvételem traumájából maradt meg. Akkor ugyanis az állami sztk-ban dolgozó, nem túl sokat kommunikáló és kifejezetten undok nővér egy szó nélkül szúrt meg, majd elfordult kémcsőért és mire visszanézett, elkezdett velem kiabálni, hogy ‘…na most nézze meg mit csinált! Megmozdította a karját és átszúrta a tű a vénáját.’ Természetesen a felszólításra odanéztem és egy hatalmas kialakulóban lévő puklit láttam a könyökhajlatomban. 

Miután ezt tisztáztuk, megkértem, hogy a bőr fertőtlenítését követően nyugodtan törölje le azt, mielőtt szúrna. Ez szintén egy sztk-s élményemből fakad. Ekkor már első éves rezidens voltam és alkalmassági vizsgálathoz kellett az általános labor. Gondoltam, nem használok protekciót, kivárom a sorom (ami 2 és fél óra volt). Bekerülve futószalagon mentek a dolgok…leül, kezet kinyújt, lefúj, majd megszúr…..és akkor szisszentem fel a csípő fájdalomtól. Nyersen közölte velem a nővér, hogy az újabb ajánlás alapján nem kell letörölni a bőrfertőtlenítőt szúrás előtt. Majd hozzátette: másnak is szokott csípni. 

Ezt követően megkértem kedves asszisztensnőmet, hogy amikor a csöveket cseréli a harangon, fogja azt stabilan, hogy a tű ne mozogjon a vénámban. Hősiesen állta a kéréseimet. Közben aranyosan megkérdezte jól csinálja-e. Majd a végén mondtam, hogy ne nyomja rá azonnal a törlést, amikor húzza ki a tűt, mert akkor végig karcolja a vénafalat és fájni fog. Itt azért már megjegyezte, hogy nem kezdő. De mindegy is volt, mert én túl voltam az első vérvételen és hihetetlenül megkönnyebbültem. Megcsinálta nekem a ‘cukros lötyit’ (komolyabb nevén 75 g cukor oldat), aranyosan rakott bele citromlevet is, és amíg ittam érdeklődött, hogy nem vagyok-e rosszul, nem nagyon édes-e. Nem tudom, közületek hányan ittak már ilyet, én életemben először. Pácienseimtől rosszakat hallottam róla. Engem gyermekkorom limonádéjára emlékeztetett és mivel irtó éhes voltam már, lehúztam egyben és nagyon jól esett. Ezen kifeküdt mindkét asszisztensnő. Elkezdtem dolgozni és örültem, hogy túl vagyok rajta. Majd két óra múlva a másik karomat is megszúrta, hasonló aggodalmaim közepette. Itt már csak egy kémcső vért vettek tőlem, így határozottan rövidebb volt a procedúra…én is kezelhetőbb voltam. 

Rendelésem befejeztével várt a fogorvos, akitől szintén be vagyok tojva. ‘Ti, nők szülitek a gyerekeket és a fogorvostól féltek’ - hangzott a velős válasz mikor megjegyeztem az arab származású fogorvosnak, hogy félek. Aznap az ínyembe is kaptam injekciót, picit letörve és fáradtan estem haza. Meséltem is a férjemnek, hogy jövő héttől egy boxolóval alszik majd együtt, mert éjszakai fogsorvédőt kapok a fogcsikorgatásom ellen (és főleg, hogy ne törjem le a fogaimat álmomban). 

Másnap fáradtan érkeztem a másik magánklinikára rendelni, eseménytelen napnak ígérkezett, amikor is egy kedves fiatal páciens érkezett, aki kisterhes ultrahangra jött hozzám másodjára. Nagyon elszomorított, ahogy gömbölyödő pocakkal ott álltam és kimondtam azokat a lesújtó szavakat, elmagyaráztam mi is a missed abortion és milyen opciói vannak. Miután elment, pár percig csak mereven magam elé tudtam bámulni és töprengeni. Meddőségben eltöltött munkám során többször töprengtem azon (főleg futás közben) hogy vajon a természet (Isten, karma…ki miben hisz) miért méri ránk ezeket a csapásokat? Orvosként sok mindenben tudok segíteni, azonban nagyon sok mindenben nem. Folyamatosan arra törekszem, hogy képezzem magam, a legújabb kutatásokat, publikációkat kövessem és alkalmazzam. Ezen szomorú lecsengésű rendelés végén szembesülnöm kellett vele sokadjára, hogy itthon ha picit is hasonlóan gondolkozik valaki, az árral szemben úszik. Különcnek titulálják, vagy ami rosszabb és mostanában hallottam ‘Neked külföldön kellene élned, itthon nem így gondolkoznak.’ Nem szeretek árral szemben úszni, nem illik a személyiségemhez. Viszont azért lettem orvos, hogy segítsek és a tudásomat folyamatosan fejlesszem. Amikor új vizsgálati technikát akar az ember bevezetni, úgy érzi, árral szemben úszik picit, nagy az ellenállás a magyar ‘szokásjog alapján’ begyepesedett orvoslásban. Arányaiban kevés orvos jár konferenciákra, nemzetköziekre meg annál is kevesebben. Sajnos kevesen beszélnek nyelveket ahhoz, hogy komoly szakmai kérdésekben vitákat és előadásokat hallgassanak vagy azokban aktívan részt vegyenek. Ez a szakszemélyzet (értsd: ápolók, nővérek, szülésznők stb.) körében még rosszabb. Igen másnap arra készültem, hogy a meddőségben egy viszonylag új eljárásnak számító vizsgálatot, az ERA tesztet elvégezzek egy páciensen. Ez sajnos komolyabb gyakorlati akadályokba látszott ütközni.

Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára!

Ilyen hangulatban és gondolatokkal szálltam fel kalandvágyból a villamosra rendelésem után, ahol is két fiatal lány ült az ajtó mellett két oldalt, mögöttük egy idős hölgy. Az idős asszony azonnal fel akart állni, hogy átadja nekem a helyet. Megköszöntem és mondtam, hogy maradjon nyugodtan ülve. Ekkor ő kérdőn nézett a két fiatal lány irányába, akik közönyösen fordultak el….és maradtak ülve, én pedig álltam mellettük. Mondtam, hogy szörnyű napom volt. 

“Nagyon sajnálom, én nem látok szívműködést.” - életem egyik legnehezebb mondata, amit sajnos már számos alkalommal ki kellett mondanom. Sosem könnyű. A párok teljesen eltérő várakozásokkal és tudással jönnek a kisterhes ultrahangokra. Vannak, akik teljesen felkészülve érkeznek azzal kapcsolatban, hogy mit kell majd látnunk. Sokan lelkesek, hogy újra láthatják a kis pacájukat nőni. Mások pedig azt kérdezik videózhatják-e az ultrahangot. Sokan gondolják, főleg a 10. hét körüli ultrahangon, hogy már megtörtént a terhesség megállapítása, korábban volt szívműködés, nincs semmi panasz és most is minden rendben lesz. Nagyon sokszor, korcsoporttól függően inkább így van. Amikor viszont nem, az esetek nagy részében teljesen felkészületlenül éri a párt. Legyen itt szó az általános rendelésemről vagy a termékenységi központban látott páciensekről.

Ezen a ponton szeretnék visszautalni első írásomra, amiben a vetélések különböző formáiról beszéltem, azok tüneteiről és lehetséges okairól. 

A járóbeteg ellátás keretein belül legtöbbször missed abortion-nel találkozom. Ilyenkor a pete elhalását követően a terhesség kilökődése nem kezdődik meg. Tünetszegény vagy egyáltalán nem jár panasszal. Ügyeletekben többször fordul elő az úgynevezett inkomplett vetélés is, amikor kifejezettebb panaszok vannak, erős alhasi görcsölés bővebb vérzés hüvely felől. Ilyenkor bimanuális vizsgálat során nyitott méhszáj tapintható. Természetesen ultrahangvizsgálat mindkét esetben történik. A diagnózis felállítását követően az orvos kommunikációja kiemelten fontos, valamint az, hogy mitévők legyünk. Én szeretem a pácienseimet egyenrangú partnerként tekinteni, akik teljes körű felvilágosítást követően átgondolt döntést tudnak hozni a kezelést illetően. 

A poszt kezdőmondata a missed abortion-ok alkalmával hangzik el tőlem. Nagyon sokféle reakciót láttam már. Terhességem kezdeti szakaszában átfutott a fejemen, én hogyan reagálnék. Számomra nagyon fontos volt, hogy minden ultrahangvizsgálatnál mellettem legyen a férjem. Ha bármi olyan hírt kapnánk, ami ennyire megterhelő lelki állapotba taszítana, legalább legyen ott és ketten, ha nem is azonnal, de belátható időn belül reális döntést hozzunk arról, mi történjen. Ugyanis missed abortion esetében a szervezet nem realizálja, hogy a pete elhalt és szabályos petezsák és petemellékrészek lehetnek láthatóak. Dönthetünk úgy, hogy adunk esélyt a saját testünknek és megvárjuk, hogy magától kilökődik az elhalt terhesség és kiürül a méh ürege. Természetesen teljes körű orvosi felvilágosítást követően, hogy ez milyen számunkra akár ijesztő, de alapjában véve az egészségünket nem veszélyeztető tünetekkel járhat. Ezalatt a bármikor megkezdődhető alhasi menstruációs jellegű görcsölést, majd vérzést értem. Ez akár napokig is eltarthat. Akár 5-7 napig tartó kevesebb, barnás vérezgetésbe mehet át. Ezt az opciót várakozásnak nevezzük. Rendszeres időközönként orvosi ellenőrzést igényel, a folyamat lezajlását követően pedig mindenképpen orvosi ellenőrzés(eke)t von maga után. Amikor elkezdtem dolgozni a klinikán rezidensként, nem tapasztaltam, hogy ilyen opciót ajánlanánk a betegeknek. Legalábbis tudatosan, elmagyarázva, döntésszerűen nem. A ma Magyarországon elérhető másik lehetőség a műtéti beavatkozás, egy rövid, altatásos kisműtét, amely során kiürítjük a méh üregét hüvely felől. Az esetek nagy többségében ilyenkor szövettani vizsgálatra is veszünk mintát, hogy esetleges kóros eltéréseket derítsünk fel. (ez azonban limitált jelentőségű és az embryo kromoszómális eltéréseiről nem ad felvilágosítást). 

Ritkán, speciális esetekben alkalmazható itthon a gyógyszeres megszakítása a terhességnek. Ezekben az esetekben többféle gyógyszer használata jöhet szóba. Ilyen eset lehet az úgynevezett cervicalis terhesség. Az a speciális és ritka állapot, amikor a beágyazódás nem a méh üregében, hanem a méhnyakban vagy a belső méhszájban történik. Műtéti beavatkozás során ilyen esetben nagy mennyiségű, csillapíthatatlan vérzést kaphatunk. Valamint élhetünk ezzel a megoldással a méhen kívüli terhességek egy ritka formája esetén, amikor a petevezeték kezdeti szakaszán, a méhtestben indul meg a beágyazódás. Ilyen esetben a műtét technikailag nehezen kivitelezhető és nagy a kockázata az uralhatatlan vérzésnek. Általánosságban vetélés befejezésére vagy terhesség megszakításra gyógyszeres terápia hazánkban nem alkalmazható. Több európai országban is elérhető a gyógyszeres terhesség megszakítás vagy vetélés befejezés, illetve gyógyszeres és műtéti terápia kombinációja. 

Számtalan tudományos cikket olvastam kb. 2003-tól publikálva, ahol ezen három lehetőséget hasonlították össze különböző szempontok alapján. A korábbi években főleg szakmai szempontok alapján kerültek összehasonlításra, mint a sikerességi arányuk (milyen sikerességgel üríti ki teljesen a módszer a méh üregét), az utóvérzések aránya, az adott módszer esetén szükségessé vált sürgősségi kisműtétek aránya, a következtében fellépő nőgyógyászati fertőzések aránya. Születtek olyan tanulmányok, amelyekben kettő, három vagy akár több módszert (a fentiek kombinációját) hasonlítottak össze. Megtalálhatók olyan publikációk is, amelyek a módszereket a páciens megelégedettség vagy az egészségügyben ráfordított költség és hatékonyság (cost and effectivness) alapján hasonlították össze. 

Összességében azt kell mondanom, hogy Magyarországon továbbra is a műtéti beavatkozás vagy műszeres befejezés az elsőként választott módszer, főleg az egészségügyi szakszemélyzet által. Azonban munkám során találkoztam több olyan pácienssel, aki korábbi vetélése kapcsán elmesélte, hogy orvosa felajánlotta a várakozást a megfelelő felvilágosítás mellett. Általános és szubjektív tapasztalatom szerint ezekből a történetekben a páciensek nagy aránya másfél-két héten belül átesett a spontán vetélésen, amit aztán ultrahanggal ellenőriztek. Ők nagyon hálásak voltak orvasaiknak a lehetőségért. 

A szakmai cikkek szintén igazolják, hogy 80% feletti a várakozásos módszer sikeressége, amennyiben végpontnak a méh kiürülését vesszük. A teljes körű felvilágosításba beletartozik, hogy előfordulhat, hogy a páciens a tüneteket rosszul éli meg és sürgősséggel egészségügyi intézményt keres fel – ilyen esetekben elvégzik a műtéti beavatkozást, a műszeres befejezést. Vajon az olvasóim között hányan vannak, akik ezen lehetőségekről teljes körű felvilágosítást kaptak?

Terhességem első trimszterében több missed abortiont (vagy annak speciális formáját: az üres petezsákot) láttam, valamint műszeres befejezést végeztem. Piszok nehéz volt. A diagnózis felállítása és annak a bizonyos mondatnak a kimondása a legnehezebb. Ismertem kolleganőket, akik ilyen esetek után leellenőrizték a saját terhességüket hüvelyi ultrahangvizsgálattal. Erre én nem voltam képes, csak bízni tudtam abban, hogy ezt a természet által már eldöntött tényt kellő felkészültséggel és lelki stabilitással tudnám fogadni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mióta hasi ultrahanggal látható, én is szoktam kukkolni a kisbabám)

Persze volt páciensem, akivel várakoztunk, akár két hetet is hogy magától meginduljon a vetélés. Amennyiben ez nem történt meg, elvégeztem a műtéti beavatkozást. Ezen a ponton orvosként a segítségnyújtásba kapaszkodtam, hogy már mást nem tehetünk. A meddőségben végzett munkám valamint személyes döntés alapján én nem végzek terhesség megszakítást. 

Minden terhesség más! Közhely. És mégis mennyire igaz. A pácienseimnek is mindig mondom, hogy nincs két teljesen egyforma várandósság. Sőt, az első és a második terhesség is eltérhet egymástól. Járhatnak eltérő tünetekkel és lehetnek eltérően megterhelőek. Terhességi gyanújelek – ez a szakmai kifejezés rájuk. Nálam sem jelentkezett ám minden. Pár héttel a pozitív teszt után szörnyű gyomorégésem kezdődött. Ez az orvosi nevén a gastroeosophagealis reflux. Ez a savas gyomornedv nyelőcsőbe való regurgitálása következtében jön létre. Kisterhesség során főleg a megnövekedett progeszteron hormon szint lehet a felelős érte, amely simaizom-lazító hatásával a gyomorszáj izomzatát lazítva rontja annak záró funkcióját. Gyomortáji vagy mellkasi égő fájdalommal, émelygéssel, folyamatos hányingerrel, öklendezéssel és hasonló „szépségekkel” járhat. 

Előfordulhatnak ritka, becsapós tünetek is, mint a torokfájdalom, visszatérő száraz köhögés, hátba sugárzó fájdalom. 

Nekem gyomortáji égő fájdalommal, folyamatos hányingerrel és köhögéssel járt a reflux az első trimeszterben. Random és váltakozva jelentkeztek ezek a panaszok. Az erős, égő gyomortáji fájdalmam a hajnali órákat kedvelte. Legalább heti 3-4 éjszaka ébredtem hajnali 2-3 körül azért, hogy akár másfél órát is ébren pillázzak a megváltó alvásra várva. Ilyenkor átnéztem a másnapi rendeléseimet, szakmai cikkeket olvastam, érdekes témáknak néztem utáni, mint a “10 sztár, akik nyertek a gén lottón”. Felkeltem inni egy pohár hideg vizet, ez akár 4-5 percig is segített. Aztán savlekötő rágótablettát kezdtem el szedni. Ez az elején segített és vissza tudtam aludni. Majd az íze kezdett elviselhetetlenné válni. Ekkor kitaláltam, hogy megemelem a párnám, és mint az idősek, félig ülő helyzetben próbálok aludni – egy picit ez is segített. Ha teljes elkeseredés lett úrrá rajtam, akkor felébresztettem a férjem, hogy szenvedek. Természetesen ő félálomban mindig megnyugtatott, majd nettó 2 perc múlva hortyogva szuszogott tovább mellettem. A fő problémát az okozta, hogy ezen pásztoróráim után reggel 6-kor fel kellett kelnem és komoly orvos benyomását kelteni általában egész nap. A konstans hányinger a nappalaimat szerette végigkísérni. Amikor dolgoztam, koncentráltam és pörögtem a kellemetlen érzés minimumra csökkent, de amint hazaértem és próbáltam semmit tenni, szépen vissza is erősödött. Ez persze az étkezéssel is összefüggött. Világ életemben imádtam enni, de az első hónapokban valahogy nem jött a jóllakottság, elégedettség érzése. Inkább abban segített, hogy bruttó 3 percre elmúljon a folyamatos hányinger, majd, mint aki jól végezte dolgát, visszatérjen. Voltak pillanatok mikor úgy éreztem, örök barátságot kötöttünk. Ebből kifolyólag az evés egy rendszeresen kötelező, indifferens dologgá vált számomra, nagy sajnálatomra. 

KIVÉVE a csodatevő ételemet, ami az én esetemben a rántott sajt volt. Szerintem abban a 2-3 hónapban én voltam az egyetlen 10. életévét betöltött személy bármely étteremben, aki rántott sajtot rendelt tartármártással és sült krumplival. Az arany kombó! A munkából kifolyólag nehezen ment a rendszeres étkezés. Részben azért, mert a rendelésem kialakításánál az asszisztensek megszokták, hogy majd kutyafuttában eszem valamit, így nem volt ebédszünet beiktatva, másrészt én sem főztem napi rendszerességgel (ez azóta sem változott ☺). Viszont hetekig csatáztam az asszisztensekkel, hogy az ebédet kalkulálják bele a rendelésembe. Ekkor ugye, még a terhességre nem hivatkozhattam, mert – ahogy már korábban írtam – a 12. hétig nem szerettem volna senkivel megosztani. 

Nem is értem, korábban hogy nem tűnt fel a tény, hogy nem vagyok droid, aki reggel 8-tól délután 3-ig ebéd-, kávé- és pisiszünet nélkül bírja a rendelő és a műtő között ingázva? Hosszú hetek munkája volt (ez részben a barátnőm érdeme) mire felfogtam, hogy eddig egyedül zsákmányoltam ki a testem, viszont mostantól ketten tesszük ezt, és el kell kezdenem hálát és megbecsülést mutatni felé. Minden nap ugyan nem főzök, de ügyelek rá, hogy egészséges (vagy néha kevésbé egészséges) rágcsa, puffasztott rizs, cukormentes keksz vagy valami legyen nálam.

Van még egy tünet, amely legnagyobb sajnálatomra a mai napig megvan. Csak itt, csak magunk között, csajok! Ez pedig a hüvelyfolyás. Nevezhetjük bővebb hüvelyfolyásnak is, bár akinek előtte nem volt, mint ahogy nekem sem, csak simán hüvelyfolyásnak aposztrofálja. Amíg ennek se színe, se kellemetlen szaga (főleg halszagra gondolok) nincs, és nem jár olyan panaszokkal, mint kellemetlen hüvelyfájdalom, diszkomfort érzés, viszketés és nem válik darabossá-fehérré addig teljesen normális és hormonálisan jelentkezik a várandósság során. (Ha a fent említett panaszok bármelyike is jelentkezik, javasolt a szülész-nőgyógyász felkeresése). Aki szerencsés, annak a 12. hét körül megszűnik. Jómagam a „szerencsétlen” kategóriába estem. Idegesítő, kellemetlen, kiábrándító és néha olyan érzés, mintha bepisilnék. Ennyi a tömör véleményem róla…. Alig várom, hogy megszűnjön!

Egy alkalommal úgy gondoltam, otthon kellene maradnom. Hétvégén sokat tettem-vettem: bútort raktam össze és pakoltam, ja meg keveset aludtam. Hétfőn hajnalban arra ébredtem, hogy levert a hideg veríték és minden porcikámban remegek. Dupla takaró és hihetetlen kimerültség segített abban, hogy aludjak tovább. Reggel összegyűrve ébredtem, torokfájással és orrfolyással. Átgondoltam, hogy otthon kellene maradnom pihenni, de ekkor láttam a körüzenetet, hogy a kolleganőm gyermekei lebetegedtek, így nem jön dolgozni (én tudtam, hogy ez egy fedősztori a főnök előtt, mert szépészeti beavatkozásra készült, de máskorra számítottam) Nem hagyhattam mindenkit pácban, a pácienseink altatásos beavatkozásokra és járóbeteg rendelésre is érkeztek. Így azonban nemhogy pihenni nem tudtam, de a kiesett doktornő pácienseinek 60-70%-át is át kellett vennem délelőtt. Szóval bevettem egy paracetamol tartalmú készítményt és összeraktam magam. Délelőtt fél 10-ig nem én voltam a legjobb társaság, de folyt a munka, a páciensek nem csalódtak. Ezek után viszont a másik magánrendelésemet lemondtam, este 8-ig nem bírtam volna koncentrálni, így is elkészültem az erőmmel. Sose felejtsétek, hogy mi, orvosok nem droidok vagyunk és előfordul, hogy nekünk is lehet rossz napunk vagy akár betegek is lehetünk! 

A repülés is örök dilemma az első 3 hónapban. Magam azon az állásponton vagyok, hogy teljes nyugalommal menjen csak, aki teheti! Így tettem én is és a hónapokkal korábban lefoglalt repülős-családi, városnézős kirándulásra 10 hetes terhesen indultam. Repültem, sokat sétáltam, tengeri herkentyűket ettem és jól éreztem magam. Estére, ha elnehezült az alhasam ledőltem pihenni.

Fontos megemlítenem, hogy a terhességek közel fél százalékánál alakul ki a táplálkozástól független, gyakori vagy folyamatos, kóros terhességi hányás, az ún. hyperemesis gravidarium. Jellemző tünetei a testsúlycsökkenés, a kiszáradás és a gyengeség lehetnek. Ilyen esetben érdemes felkeresni szülész-nőgyógyászt, mert szükségessé válhat laborvizsgálat, valamint intravénás infúzió adása. Miközben saját terhességi gyanújeleimmel küszködtem, egy nap a rendelésen láttam egy nálam 10 évvel fiatalabb kisterhest, aki ugyancsak refluxszal és állandósult hányingerrel küzdött. Türelmesen elmagyaráztam neki az okokat és, hogy ha aktív marad, ezek elviselhetőbbek. Ő azonban mindemképpen táppénzre akart menni, hogy otthon pihenhessen. Így beadtam a derekam. 

Voltak persze nem orvosi dilemmáim is. Minden nap vezetek rendelésről rendelésre, bevásárolni, ügyet intézni – elég dinamikusan. Így a férjemtől már a 9. hét körül kaptam kettő övterelőt az autóba. Lehet, hogy ciki és felesleges, de én azóta használom azokat, nekem biztonságérzetet adnak. 

Ugyanez történt a kismama betétes nadrágokkal is. Valamikor a 9. hét környékén volt reggel egy kiborulásom a barátnőmnek, hogy minden ruhám szorít, és ha leülök, nyomja a hasam. Erre másnap megjelent egy szatyor kismama nadrággal, ruhával és felsővel kölcsönbe. 

Kicsit én is hitetlenkedtem, de a terhességi gyanújeleim (kivéve a hüvelyfolyást) a 12-13. héten egyik napról a másikra elmúltak. Szóval fizikailag aktív terhességre fel! Ne hagyjuk, hogy a panaszok utunkba álljanak!