Az egész blog során erre a bejegyzésemre vártam a leginkább. Kiváncsi voltam mi hogyan fog történni és én hogy élem majd meg. Leírom egyszer, hogy segítsen a lelkemnek…majd örülök a gyönyörűszép gyermekemnek, aki egészséges.

Elértük a 40. hetet, természetesen semmi nem történt addig, csak a környéket, a belvárost, az Andrássy környékét stb sétáltam körbe ezerszer. Majd egy nappal a terminusom után reggel furcsa, nem kellemetlen de érzésre jóslófájásra ébredtem. Rendszeretelenek, ritkák és enyhék voltak de végre valami mocorgott. Picit megnyugodtam, hogy ha hasonló lesz csak erősebb ez elég viselhető….utána úgyis kapok epidurált.

Aznap CTG-re voltam hivatalos, így nekivágtunk. Hétvége lévén nem volt különösebb fennakadás. Persze a gép nem jelezte az általam érzett jóslófájásokat, mivel azonban 3-4x is éreztem a regisztrátum alatt megbeszéltük, hogy megvizsgál az ügyeletes orvos. Leültem hát 2 másik nő mellé a szülőszoba folyosóján és elkezdődött a várakozás. Másfél-két órát vártunk az egyik ügyeletes orvosra. Ez idő alatt, egyrészt a férjem kint a váróban kiakadt, másrészt ezek közül a fura nyomó fájások közül egy-egy belesugárzott a derekamba és kellemetlenkedni kezdett. Valamint volt egy kis vérzéses folyásom. Nem ijedtem meg, hisz tágulási vérzésnek sejtettem. Majd végre megvizsgáltak. Nekem furcsa mert én hivatalos cervix indexben tanultam a méhszáj leírását, itt azonban ujjban adták meg. SZóval a cervix index 4 számból áll, az első a méhszáj azon hosszát jelenti, ami a hüvelyben tapintható, maximum 3 cm (ilyen a nem terhes nők méhszája is). Majd a következő három szám a külső-középső-belső méhszáj tágasságát centiméterben megadva. Amikor teljesen felszedődik a méhszáj (elvékonyodik) akkor 0 lesz a vastagsága és a további három szám sem értelmezhető, csak egy tágasságról beszélünk akkor már.

Szóval az én méhszájam teljesen zárt és megtartott volt (3000) pár napja. Ekkor az ügyeletes orvos már 2100-nak írta le, tehát elkezdett elvékonyodni és a külső méhszáj nyílni….de tudtam, hogy innen szép nyerni. Akár napjaim is lehettek hátra, a fájásaim függvényében. Szóval hazamentünk. Ekkor már délután 1 óra volt, természetesen a kellemetlen derékba sugárzó fájások rendszertelenül, de 6-9 percenként jövögettek. Gondoltam akkor jó meleg zuhanyt veszek az segíthet (hisz én is mindig ezt javasoltam) már a zuhany alatt éreztem, nemhogy enyhültek volna hanem beálltak 5 perces kellemetlen, de elviselhető egyértelmű derékba sugárzó fájásokká. Ezekből minden második, harmadik volt már fájdalmas, a köztesekkel elvoltam. Szóval vártunk, kb másfél óra múlva ugyanúgy rendszeresen jöttek, a szülésznőm nem válaszolt az üzeneteimre, így felhívtam az orvosom. Aki reálisan tudta bármi lehet, mondta ha bírom még maradjak mert elég gyatra méhszájról indulunk…zuhanyozzak le meleg vízzel. Beleegyeztem, bár korábbi tapasztalatom már óva intett, hogy ez csak erősíteni fogja a folyamatot. Így is lett, már 3-4 percesre rövidültek és mindegyiket fájdalmasabbnak éltem meg. Mondtam a férjemnek, hogy rendben induljunk el a klinikára, mert rendszeres fájásokkal nem fognak már hazaengedni és ott van az epidurálom. Mire beértünk szabályos 3 percenkénti fájásaim voltak, amik derákba elég kellemetlenül sugároztak (de még nem szuszogtam, csak kapaszkodtam nagyon). Közben otthon volt még véres-nyákos folyásom, szóval sejtettem, hogy ezek a fájások nyitják a méhszájamat. Beérve, az ügyeletes orvos ismételten megvizsgált, ekkor már bő 1 ujjnyi volt a méhszájam, olyan 1222 ha cervix indexet akarunk használni. Jól gondoltam, hogy nem engedtek haza…hatalmas szerencsémre családi vajúdó szobát kaptam, pedig már elkezdtek velem a közös vajúdószoba felé sétálni. Grrh.

Itt felraktak egy ctg-re és egy gyakorló szülésznő kislányt küldtek be, aki nagyon kedves volt de nem nagyon tudta merre mennyi. Mondtam neki, hogy epidurált szeretnék szóljon kint mindenféleképpen! Természetesen nem érdekelt senkit kint a dolog…az érdekérvényesítő emberkém (a szülésznő hallgató) nem volt túl határozott. Közben erősödtek a fájások és volt, hogy kettő között meg sem szünt teljesen a fájdalom. Plusz a kisbabám tachycard (magas szívfrekvrencia) volt, így a férjemet kellett kiküldeni, hogy szóljon. Ő sem volt túl specifikus, így közölték vele azért mert vajúdok. Tudtam, hogy vagy a szülésznőmet vagy az orvosomat nagyon gyorsan be kell rántani, mert amúgy le vagyok tojva. A szülésznő írt egy üzenetet (!) a férjemnek, hogy nem tud bejönni blablabla….akkor a szülésznő hallgatóval erélyesen közöltem, hogy nem jön be a szülésznőm de az orvosomnak szóljanak mindenképpen és, hogy epidurált szeretnék. Mert csöndben a nagy labdán elszenvedtem én de nem szerettem volna már tovább ha a 21. században van lehetőség szülészeti fájdalomcsillapításra. Akkor végre az orvosom betelefonát, így megjelent egy igazi, műszakban lévő szülésznő aki az epidurál előkészítéseként szúrt egy branült és felkötött egy infúziót nekem. Végre biztató jeleket láttam a fájdalom köntösén át. Megvizsgált a szülésznő és közölte nagyon szépen haaldunk már bő két ujjnyi a méhszájam, kb 04-es ha cervix indexet akarunk használni. Éreztem, hogy megkérdőjelezi van-e szükség epidurálra hisz olyan gyorsan haladunk. Igen, szerettem volna. Majd megérkezett az orvosom egy picivel később és ő is megvizsgált, akkor már 3 ujjnyira kitágult a méhszájam. Ő is megkérdezte, hogy biztos szeretnék-e epidurált hisz már közel járunk a végéhez. Természetesen szerettem volna. Felhívta az altatóorvos, aki éppen a fenti műtőben volt egy re-operációban. Aznap már a sokadikban és nem tudott lejönni az én fájdalomcsillapításomra. Persze mondta az orvosom, hogy még próbálkozik, de annyira szépen haladunk. “Úgy szülsz, mint egy huszonéves!” Úgyis mindig tagadom a korom, de ez elég furcsa bók volt….ha annak szánta. Míg ő próbálkozott az altatóorvossal és az epidurálommal a méhszájam 4 ujjnnyira tágult. Ami azt jelenti, hogy már csak körbe egy fél centis kis perem maradt, ami a kisbabám fejét visszatartotta attól, hogy a szülőcsatornába nyomuljon. A fájásaim már 2-3 percenként voltak és elég hosszúak voltak, több mint egy percig tartottak. Gondolhatjátok, hogy kibírtam röhögés nélkül. Én eléggé befelé fordultam a fájdalmammal és az élménnyel. Nagyon sokat jelentett, hogy a férjem ott volt velem, akit végig érzékeltem de csak ha én akartam akkor szóltam hozzá. Mindenki más kettesben hagyott minket a szobában, ami jó volt nekem. Néha megkérdeztem kiabálok-e nagyon, de mondta hogy egyátalán nem csak sóhajtozom hangosan. Egy idő után a szomszéd szobából oroszlán kiálltásokat hallottam, csak reménykedtem én nem vagyok ilyen. 

Ezen a ponton elég egyértelművé vállt, hogy nem lesz epidurálom. Viszont a méhszájam nem változott így az orvosom felajánlott egy No-Spa injekciót…elméletileg simaizom lazító, csökkentheti a fájdalmat és nagy előnye lehet, hogy ellazítja a méhszájat és eltűnik az a pici perem ami visszatartotta a kisbabám. Ekkor realizáltam, hogy azt fenékbe izom injekcióban adják…ekkor közöltem a szülésznővel, hogy több féle fájdalmat nem tudnék elviselni így be ne adja! Ezzel is hátráltattam a saját nagyon gyors szülésemet. Tudtam én, de féltem a következő fázistól, ami a kitolási szak…újabb ismeretlen fájdalom és kihívás, hogy tudok-e segíteni a kisbabámnak a világra jönni. Egy fél óra múlva az orvosom ultimátumot adott, vagy No-Spa injekció vagy beköti az Oxytocin infúziót. Ugyanis valamelyik vizsgálat során megrepesztette a magzatburkot és enyhén meconiumos volt a magzatvíz. Így célunk volt záros határidőn belül megszülni a babám. A No-Spa elkerülése érdekében még arra is hajlandó voltam, hogy három teljes fájást állva csináljak végig a férjem kezei közt….de végül a No-Spat választottam, beadását követően két fájással már éreztem is a kakiló érzést, de mondtam a férjemnek még ne szóljon az orvosnak….féltem ismételten! Azonban a következő fájás alatt annyira erőssé vált a kakiló érzés, hogy be kellett őket hívni és a célegyenesbe fordulni. Ekkor a jobb oldalamon feküdtem, az orvosom megengedte, hogy egy próbanyomásra csak szétejtsem a lábam ebben a pózban. Nagyon féltem, elmondhatatlanul féltem. Az érzéstől, attól hogy jól fogom-e csinálni és összességében attól mi fog történni. És akkor nem volt több időm ezen gondolkodni, mert jött a fájás, a kakiló érzés és egyszer csak összerándult a hasizmom…erre akaratlanul is nagy levegőt vettem és elkezdtem haspréselni, nyomni. Mindneki nagyon örült, mert nagyon szépen nyomtam, én csak arra tudtam gondolni ez annyira nem vészes…piszkosul nehéz, de nincs már olyan fájdalom mint a vajúdás alatt. Így a következő fájásra már kétszer is megnyomtam és nagyon szépen jött lefelé a kis feje. Szurkoltak, hogy már látszik a sok haja. A következő fájásra háromszor is megnyomtam, éreztem ahogy megtámaszkodik a koponya a symphisys alatt. Ekkor mondták, hogy már a szép haja kilóg. (ezzel próbáltak biztatni, meg azzal hogy nagyon jól csinálom). A következő fájásra háromszor nyomtam meg, éreztem ahogy megkönnyebbül valami és a vállát érzem aztán minden megszünt. Megszületett a gyermekem!

Azt a pici kékes-lilás nyákos lényt a mellkasomra helyezték (miután megvizsgálta a gyerekorvos, az a meconiumos magzatvíz miatt protokoll). Mondták, hogy minden rendben van vele…és én csak néztem és nem akartam elhinni. Láttam a férjem sírni mellettem és a szívemet valami leírhatatlan nyugalom járta át. Megszünt a külvilág létezni csak a mi új kis családunk létezett számomra. 

Nem tudom mennyivel később figyeltem fel rá, hogy a méhlepény még mindig nem vállt le és hatalmas vér löketeket érzek a zoknim alatt. Az orvosom kezdett ideges lenni, méh összehúzó Oxytocint kaptam kétszer 5 NE…semmi. Megcsapoltak. Semmi. Ekkor beletenyerelt a hasamba és próbálta kihúzni a lepényt, majd műfogással próbálta kinyomni, mint egy szilvamagot….de semmi. Csak vérzetem. Újra telefonált az altatóorvosnak, hogy egy vérző megszültnél kellene altatásban lepényleválasztást csinálni. Az altatóorvos (aki ügyelet révén egyedül volt) úgy döntött nem hagyja ott a műtőt csinálják meg altatás nélkül. Mikor meghallottam elszörnyedtem…én is rengeteg manuális lepényleválasztást csináltam, de még sosem altatás nélkül. A 21. században nem is hiszem, hogy ez megengedett lenne….de láttam az orvosomon, hogy döntést kell hoznia, mert sajnos a szülészeti vérzésekből gyorsan csúnya állapotok alakulhatnak ki. Így döntött és mondta, hogy az én érdekemben muszáj leválasztania a lepényt, mert addig nem fog elállni a vérzés. Sajnos ezt én is tudtam. Ott a szülőágyon egyik kezemmel átkaroltam az újszülött kisbabám, mondtam a férjemnek, hogy ő is tartsa. Kértem egy kis Livopan gázt és már csinálták is. A manuális lepényleválasztás során az orvos a teljes akarját felvezeti a feltágult méhszájon keresztül a méh üregébe és fűrészelő mozdulatokkal a lepényt leválsztja a méh faláról, majd megragadja és amennyit tud egyben kiszedi. Centiméterről centiméterre éreztem ahogy választja le a lepényt majd megragadja és kihúzza a méhemből. Eat követően közölte, hogy be fog kaparni a méhüregbe egy Bumm kanálnak nevezett eszközzel, hogy a maradék lepényt és burok darabokat leszedje. Ez olyan, mint egy egészségügyi kaparás (amit szintén altatásban csinálnak civilizált országokban) csak nagyobb eszközzel csinálják. Tehát ismételten összeszorítottam a fogam, belekapaszkodtam a kisbabámba és a férjembe és hagytam magam….hogy túl legyek rajta. Négyszer kapart be egymás után, a méh üregébe. Minding szedett még ki lepény és burok darabokat. Majd befejezte…és mindenki azt mondogatta, hogy egy hős vagyok! Nem szerettem volna az lenni…csak egy átlagos szülőnő, aki megfelelő minőségű sürgősségi ellátást kap. Értem én, hogy priorizálni kell a sürgős eseteket ügyeletben…de ez korábban elképzelhetetlen lett volna nekem. A beavatkozás utáni “szétnézünk és allátjuk a picike gátsérülést” már semmi nem volt. A pici babámra fókuszáltam, aki már csöndesen szopizott a mellemen. 

Mindennek a végén elmondta az orvosom, hogy mivel éber állapotban csinálta a beavatkozást nem lehet biztos benne, hogy tényleg üres a méhem. Amennyiben lepény vagy burok darab maradt vissza hétköznap egy rövid altatásban még egy egészségügyi kaparásra lesz szükség. Ezzel is hatalmas stresszt helyezve rám a szülés után, hisz még mindig szombat éjfél körül jártunk. Csak imádkozni tudtam, hogy jól kooperáltunk ketten, én amennyire tudtam hagytam hogy csinálja a beavatkozást, ő meg a körülményekhez mérten eltávolított mindent.

Mikor lecsendesedett minden az ügyeletvezető is bejött és úgy megnyomta a hasam, hogy érezze össze van-e húzódva a méhem, hogy csillagokat láttam (pedig hányszor csináltam én is ezt!) végül egy hatalmas tenyérnyi vérömleny távozott még a méh üregéből. Infúzióban már rég Naladort (méhösszehúzó) kaptam. Ezek mind mind azért kellettek, hogy ne vérezzek. Majd szülés után 2 órával vettek egy vérképet, hogy mennyire lettem vérszegény, azaz milyen hatással volt rám a nagyfokú vérvesztés. Ahogy tapasztalt vidéki szülésznők mondanák elég lipántos voltam. Az eredmények alapján elég rossz volt a szituáció, de annyira nem hogy vért kelljen kapnom….bár az első próbálkozásra nem tudtam felállni az ágyból, majdnem elájultam. Kaptam egy kis HES infúziót plazma volumen pótlásra, ez segített…legalább is a szubjektív panaszaimon. “Megfenyegettek” ha nem tudok felállni a szülőszobán alszom…még párna sem volt az ágyon. Szóval nem volt más választásom. A szülés utáni fizikai és lelki fáradtság hatására rázott a hideg is és kezem lábam remegett. Akkor is felálltam! Sőt a férjem segítségével még pisilni is elcsoszogtam. Ezt követően, hogy szabaduljanak tőlem a szülőszobán, ülőkocsiban feltoltak a világ végére, egy lepukkant gyermekágyas osztályra…a tulipános osztályra. Majd ott hagytak hajnali 2-kor a sötétben egy másik nővel és az újszülöttjével. Az enyémet elvitték éjszakára hogy aludjam ki magam. Bárcsak tudtam volna…az élmények, a fájdalom, a lelki izgatottság és egyben zaklatottság megviselt. Több, mint 24 órája nem ettem szilárd táplálékot csak szőlőcukrot, negrót meg vizet ittam. Egy kancsó cukros teát kaptam, amit megittam de a hasam ugyanúgy korgott. Majd fél óra múlva pisilnem kellett….de nem voltam biztos benne, hogy egyedül összeesés nélkül ki tudok menni. Mivel nővérhívó nem működött, nem volt más választásom. Óvatosan, gyengén botorkálva…levegő után kapkodva eljutottam a wc-re és vissza. Megpróbáltam feldolgozni és pihenni…nem nagy sikerrel. Akkor még nem tudtam mindennek lesz folytatása….

Biztos a hormonjaim is benne vannak. El kell ismernem, hogy az elmúlt 2 és fél hét, mióta nem dolgozom aktívan, egy érzelmi hullámvasút volt a számomra. 

Most próbáltam okosabb lenni, mint az első CTG időpontomnál voltam. Mikor időpontot egyeztettem mosolygó Jokerrel direkt kihangsúlyoztam, hogy olyat szeretnék amikor a legkisebb az esélye a csúszásnak. Kaptam is egy reggel 8:30-as időpontot. Gondoltam ez a parkolás szempontjából is könnyebb…ergó könnyebben találok parkolóhelyet. Mivel első alkalommal én voltam az egyetlen terhes nő aki egyedül jött most a férjem felajánlotta eljön velem és ha bármi galiba van tudja intézni amíg várok vagy ctg-n vagyok. Plusz az applikációs parkolást is elintéztük, hogy ne ütközzön akadályba semmi! Szóval ez alkalommal tényleg azt hittem mindenre felkészültünk. 

Itt és most kell elmondanom, hogy 11 órára végeztünk…szerintetek mindenre felkészültünk? Megérkezésünk flottul ment, időben. Bejelentkezés rendben, mosolygós Joker emlékezve rám nagy büszkén már 8:35-kor behívott. Kezdtem reménykedni én is. Még azt is megengedte, hogy félülő helyzetben legyek a ctg alatt. Bár ne tette volna! Először is legutóbb azt hittem teljes jószándékkal, hogy reggel (naponta egyszer) lecserélik a huzatot a ctg-s ágyon, de reggel igazolódott, hogy nem. Hisz első voltam és koszos volt az ágy. A háttámlát beállítva jó lett volna a félülő helyzet ha az ágy nem lett volna kiülve, csak nem az én méretemben….szóval lecsúsztam akárhogy igyekeztem. Így egyik lábamat felhúzva kellett magam megtartani. Ami több kevesebb sikerrel ment 50 percen keresztül. Hisz az én ctg-m most sem készült el 20-25 perc alatt, ami a standard lenne. Legalább ülő helyzetben rá tudtam kukkantani a regisztrátumra, ami szerintem tökéletesen megfelelő volt. Mikor ránézett a gépre komolyan nekem is mondogatta, hogy szép varriábilis. Csak hogy szakmaibbnak tünjön a dolog. Továbbra is a “könyvecském” hátuljára írta fel az egyeztetett következő alkalmunkat. Mikor végeztem és megkpatam a regisztrátumot, hogy irassam alá az orvosommal láttam, hogy írt hozzá megjegyzéseket…pl. “ülő helyzetben” ….még jó, hogy nem biggyesztette oda, hogy a páciens kérésére. Valamint a teljesen varriábilis alapvonalon néhány 120/min-ig terjedő részénél odaírogatta, hogy géphiba. Ebből is látszik, hogy a magyar egészségügy defenzív. Mindenki védi magát papír alapú dokumentáción, sokszor a pácienst fel nem világosítva. Ne értsetek félre nem volt gond a ctg-mel (én is tudom értékelni) de ő a saját tudásának mérten védte magát azzal, hogy ezeket odaírta ha bármi baj lenne. Ilyenkor elgondolkozom, hogy egy laikus hogy értékeli ezeket a dolgokat. Megijed? Nem érdekli? Fel sem tűnik neki a többi irogatás mellet, hogy van még egyéb megjegyzés a ctg-jén? Hangsúlyozom nem az a baj, hogy odaírta hanem hogy semmilyen jellegű felvilágosítást nem kaptam…és higyjétek el egy laikus még ennyit sem kap. 

Nagy örömmel álltam neki keresni az orvosomat, akinek már 2 nappal korábban írtam a pontos időpontról és megbeszéltük, hogy keresni fogom ha kész vagyok. Írtam neki sms-t mert tudom nem mindig reális, hogy fel tudja venni egy klinikai orvos a telefonját. Semmi nem történt. Egy 45 perc várakozás után nem tudtam a férjem tovább csitítani, így felhívtam az orvosom. Ilyenkor azért elmondom neki, hogy ha műtőben van vagy szülésben akkor se az sms-re, se pedig a hívásra nem tud reagálni. Ami így is történt. Semmi válasz. Jöhetett a szokásos kör az ambulancián, ahol így hétköznap délelőtt rengetegen voltak. Odaálltunk a szokásos ajtóhoz ahol a ctg laborban mellettem fekvő nő várakozott hasonló indokból. Plusz az ultrahanghoz is vártak terhesek, így egyre látványosabban voltunk pocakosok. Természetesen senkit nem érdekelt. Egy jó fél óra várakozás…ide oda toporgás, hisz mind az ultrahangnál, mind a “mi” ambuláns ajtónknál útban voltunk a pácienseknek és a kinéző asszisztensnőnek, a férjem kezdte unni. Kezdett aggódni, hogy elkésik a munkahelyéről. Mivel tapasztalt vagyok az álami egészségügy “lelki világáról” mondtam, hogy majd én beszélek az asszisztensnővel ne ő! Amelyik ambulanciára mi hivatalosan vártunk ott csak asszisztensnő ült, tehát “érthető” hogy orvos nélkül nem tudott segíteni. Az ajtaja azonban nyitva volt, így udvariasan…hangosan köszönve segítséget kértem tőle. “Jó napot kívánok! Tudna-e segíteni, hogy jó helyen várunk? CTG-t szeretenénk aláiratni.” Jött a válasz, hogy egy pillanat. A “ctg-s társam” aki már nálunk régebb óta várt mondta, hogy neki 45 perccel ezelőtt is ezt mondta. Ekkor azonban csodával határos módon kijött és elkérte a ctg-m, megkérdezte ultrahang lesz-e? Picit váratlanul ért a kérdés (hisz az ő szemében laikusként álltam ott)…mondtam, hogy nem tudtam elérni az orvosom de szerintem illene mert 39 hetes vagyok és áramlásmérés a 36. hét óta nem volt. Ezt követően eltünt a ctg-mel…még próbáltam utána szólni, hogy a mellettem álló nő is erre vár, de ez már hatástalan volt. Gyorsnak és mindenre felkészültnek kell lenni, mert kis időd van páciensként az információközlésre az állami egészségügyben. (igaz, hogy a hölgy orvos nélküli ambulancián valószínű főzőrecepteket nézegetett a számítógépen). 

1-2 perc múlva a mellette lévő ajtón lépett ki egy másik asszisztensnő, felolvasva a nevem és lobogtatva a ctg-m. Odaadta és közölte ha kell ultrahang oda adjam be a papírom. A ctg-n egy kampó volt, aláírásként se orvosi pecsét, se pecsétszám. Az orvost nem is láttam, az asszisztensnőtől egy “ez rendben van”-t sem kaptam. Csak ismételni tudom magam…ez egy laikusnak megnyugtató?

Közben lebeszéltem a saját munkahelyemen az asszisztensnővel hogy rendelés után a kolleganőm megnéz ultrahangon a magánrendelőben, így a férjem legnagyobb megnyugvására cirka 2 és fél órával érkezésünk után elindultunk haza. 

Nekem lelkileg sokkal könnyebb volt, hogy ő is velem volt. A lélekölö “nem tudjuk pontosan mire várunk mert felvilágosítást nem kapunk” várakozás a legrosszabb.

Pont hazaértünk mikor hívott az orvosom, hogy merre vagyunk. Az sms után több mint 2 órával. Elmondta, hogy tegnap elmaradt egy műtét, amit ma bepótoltak és neki reggel szóltak, hogy be kell állnia asszisztálni. Elfelejtett előtte szólni nekem. 

Természetesen klinikai orvosként megértem. Nagyon sok ilyen helyzet van, az ember nem tud mindent fejben tartani…ki mikor jön hozzá. 

Akkor most kérdezem én..tényleg van egy működő egészségügyünk? Vagy egy úgy-ahogy működő? Ahogy szoktam mondani amíg a benne dolgozók erejükön felül tartják a szarból épült várat addig nem fog változni. És én tényleg mindenkit megértek. 

Amikor egyetemi klnikán dolgoztam reggel egy 10 perces orvosi megbeszélésen került felolvasásra melyik fiatal (értsd nem szakorvos vagy fiatal szakorvos, aki még nem adjunktus) orvos mikor hol dolgozik. Volt felelős, aki az ambulanciát osztotta be 2 órás váltásokkal, a másik az ultrahang labort szintén 2 órás váltásokkal. Plusz előző nap délután elkészült egy műtői beosztás, ahol szintén fiatal orvosok is operálnak és asszisztálnak is. Valamint van egy osztályos munkát kiíró beosztás….mert az igazán jó rabszolgák azt is megcsinálják! Ebben értendő a vizitek, az összes bentfekvő adminisztrációja és azon betegek akiknek nincs választott orvosa összes dokumentációjának, vizsgálatainak, kisműtétének szervezése…plusz a teljeskörű felvilágosítása. Valamint az egyéb apró kérések a nővérek részéről, pl. Branul szúrás, vizsgálatkérő lapok írása, időpontok intézése. Nagyon sokszor a beosztást végzők nem egyeztettek, hogy egyazon orvos nem tud több helyen lenni egyszerre. Az adott osztályon, ambulancián, műtőben mindenki a saját kiírása alapján várja az orvost…aki nem tud egyszerre több helyen lenni. Nem tud minden pácienst előkészíteni kisműtétre. Akkor a sürgős esetekről még nem is beszéltem, mert mindezt boríthatja egy pillanat alatt a mentő vagy az ambulancia. 

Plusz ha bemosakodva beáll egy orvos a műtőbe akkor még azt sem tudják pl. az ambulancián hogy miért nincs ott és miért nem tudják elérni. Ennek tetejébe jönnek a hálapénz általi “saját” betegek akik kószálnak a klinikán, várnak a megbeszélt időpontban és jogosan vagy kevésbé jogosan felháborodnak. Ezt mindneki döntse el maga. 

Remélem a káoszt tudtam érzékeltetni ahova ez el tud jutni. Természetesen ha valaki adjunktus vagy nagyobb orvos lesz ez minimalizálódik. Mivel a mindennapi általános betegellátásból kivonja magát…szabályosan vagy sem. Nyílt titokként nem lát el, max ha jófej felügyeli általános betegek ellátását, műtétét. !Főleg, hogy ne üsse meg a bokáját ha valami félrecsúszik!

Akkor most mondja meg nekem valaki, hogy ez kinek a hibája!? A rosszul szervezettség? A hálapénz…és annak összes nagtív hatása? Mert a hálapénz saját véleményem szerint rombolja az orvosok szakmai ambícióját (értsd saját maguk elméleti és gyakorlati képzését), erősíti az egyéni érdekeket a csapatmunka helyett, ellentéteket szül egy szakmán belül kollégák vagy szakmák között (lásd operáló orvos-altatóorvos) stb.

Amit fiatal, nem szakorvosként én felmértem ebből, hogy romboló, veszélyes és stresszes. Persze rutinnal el lehet lavírozni benne. Be lehet állni a sorba és a hálapénzről alkotott morális, etikai elkötelezettséged feladásával nagyon szépen megélhetsz belőle. Megmagyarázhatod magadnak mint orvos, hogy a statisztikák badarságok…hogy rengeteg munkaórával és felelősséggel keresed azt a sok pénzt. Hogy a magyar orvosok egészségi állapota a béka segge alatt van, hogy hihetetlen fenomenonként egyedül az orvosnők halnak hamarabb. Hisz tudjuk a nők születéskor várható élettartama magasabb a férfiakénál. Ha ezt szakmákra lebontjuk ezalól az orvosnők kivételek, erre komoly kutatások vannak. Egy másik érdekes kutatási eredmény: Minél magasabb az iskolai végzettség, annál magasabb a születéskor várható élettartam is; kivételt képeznek a magyar orvosnők, akiknek ugyanezen mutatója a nyolc általános iskolát végzettekével vannak egy szinten.

Nagyon optimista ember vagyok igen sokáig vártam és figyeltem mikor és milyen változások lesznek az egészségüggyel kapcsolatban. Közben csöndes “tüntetőként” úgy döntöttem nem fogadom el a hálapénzt…ezt egyik közismert csoportban sem osztottam meg, nem is a rezidenseknek felajánlott Markuszovszki ösztöndíjért tettem, hisz azt nem páyáztam meg. (bár akiket én ismertem és kaptak mind elfogadtak hálapénzt) Megfigyelésemről mindig nyíltan kérdeztem nálam tapasztaltabb kollegákat, mentorokat. Így elkezdtem szemet szúrni a klinika vezetőségének. Szakmai képzésem, vagy ahogy egymásközt viccesen nevezték idősebb orvosok “képződésem” (hisz oda jutsz el a végén amennyit te magad megteszel és kiharcolsz magadnak) nem találtam kielégítőnek. Nemzetközi konferenciákon való részvétel vagy tudományos munka szinte nem volt. Így magam szervezésében mentem a képzésem részeként Nyugat Európába gyakorlatra….amely itthon teljes ellenállásba ütközött és komoly harcokat indokolt a részemről. Hisz a rabszolgáknak az itthoni rendszerben a helye. 

A külföldön eltöltött 8 hónapom után egyértelművé vált számomra, hogy akármennyire is vérzik a szívem az állami magyar egészségügybe én fogok éhen halni, lemondani morális elvárásaimról és szakmai ambíciókról valamint sokkal korábban belehalni, mint kellene ha maradok. Cserébe meg kellett küzdenem magammal és elfogadnom, hogy amiért orvos lettem, hogy segíteni tudjak mindenkinek innentől nem fog működni.

Az egész terhesség egy csodálatos várakozási időszak. Várunk a pozitív tesztre, majd az első ultrahangra ahol megpillantjuk a kis foltocskánkat. Aztán várunk a 12 hetes genetikai ultrahangra, hogy minden rendben van vele. Majd sóvárogva nézegetjük a hasunkat vajon mikor kezd növekedni. A 20 hetes genetikai ultrahangon szorítunk nagyon, hogy minden rendben legyen. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a neme, hogy vajon mikor kezdhetünk el neki vásárolni. Mikor kezdhetjük meg a szobáját berendezni. Vajon mikor érezzük először megmozdulni…utána, hogy mozog-e eleget? A 32 hetes biometrián figyeljük mennyit nőtt és vajon nem túl nagy vagy picike. Szorgalmasan számoljuk a magzatmozgást. Várjuk az első CTG vizsgálatot.

Rengeteg élmény, első megtapasztalás vár ránk hétről hétre. Lelekes várakozással és csodálattal töltött el engem is ez az időszak. 

Aztán elérkezett a 37. hét és abbahagytam a munkát. Másfél hete beléptem a semmit tevős várakozásba. Az első hetet még teleszórtam programokkal, mentünk színházba, fotokiállításra. Jelentkeztem önkéntesnek és voltam megbeszélésen. Vásárolni fél napot a barátnőmmel. Majd hétvégére el is utaztunk vidékre (természetesen a klinikai csomagokkal együtt és a helyi szülész nőgyógyász barátnőmmel csekkolva, hogy ügyel a hétvégén ha bármi beindulna).

Aztán hétfőn valami szorongással teli érzéssel ébredtem, amit akár félelemnek is nevezhetünk. Hirtelen hatalmába kerített az itthon üldögélős, semmit tevős várakozás idegörlő érzése. Arra ébredtem, hogy már megszokásként bővebb hüvelyfolyásom van, de most megindult bennem a mi van ha ez magzatvíz kérdés. Nagyon jól tudom, hogy nem mindig egyértelmű a burokrepedés. Majd elhesegettem magamtól a gondolatot. Ezernyi másik tódult a helyére egész nap….vajon mikor és hogyan indul meg a szülés? Mi lesz ha nem fogom fájdalomnak megélni és kesőn indulunk a klinikára? Vajon észreveszem-e ha elfolyik a magzatvíz….az tiszta lesz-e? Vagy mi lesz ha nagyon is fog fájni és nem bírom? Vajon tényleg kapok-e epidurált? Annak elelnére, hogy mennyit gerinc közeli érzéstelenítést láttam attól is félek. Láttam nagyon ügyes aneszteziológust edipurált szúrni, láttam nehéz szituációkat amikor fájt és lepisszegték a kismamát. Láttam rossz spinált császrámetszéshez, amikor meg kellett állnom a műtéttel mert nem állt be. (vagy rosszul volt megszúrva) Majd el kellett altatni a szülő nőt és gyorsan csinálnom a műtétet. Láttam nem egy olyan szituációt, mikor “nem kaphatott a kismama” epidurált. Mert a nőgyógyász nem szerette, mert hajnali 3-kor az anesztest ezzel ne hívjuk fel. Mi lesz ha a kitolási szakban nem leszek ügyes? Annyiszor, de annyiszor végig instruáltam hogyan és hova kell nyomni (haspréselni) mikor mit kell érezni a koponya szülőcsatornában való előrehaladásánál. Csukott szemmel, álmomból felébresztve (sokszor ügyeletben így volt) bármikor levezetek egy szülést. Mi lesz ha nem tudok segíteni majd a kisbabámnak mert nagyon fáj vagy nem fog menni? Esetleg ha baja lesz emiatt….Annyi, de annyi megjósolhatatlan reakciót láttam már szülőszobán, amit nekem a felelős orvosnak kellett megoldani. Nagyon sok ezek közül nem egészségügyi probléma volt hanem a vajúdó személyiségéből fakadt. Tudom, hogy most van egy orvosom, aki mindezért felelős lesz helyettem…és bizom benne, legalább is remélem! Mi lesz ha sírni fogok mert igazságtalanul gonoszak lesznek velem ebben a kiszolgáltatott helyzetben? 

…és a nagy kérdőjel, vajon tényleg felkészültem, hogy ha baj van vagy egyszerűen csak téraránytalanság, beilleszkedési probléma stb áll fenn és császármetszére kerül a sor? Képes lennék-e egy hasi műtétet végigcsinálni a kisbabámért? Vajon utána mennyire fájna majd? Annyi, de annyi császármetszést csináltam már. Meddőségi specialistaként gondoztam a terhességeimet és szülést is vállaltam…igen ebben a csoportban nagyon nagyon (90% feletti) magas a császármetszés frekvrenciája. Mégis ha én feküdnék ott mit éreznék? 

Ha kell gátmetszés vajon az orvosom is úgy varrja ahogy én szoktam? Mennyire lesz félelmetes a klinikán tölteni 3 napot? Még életemben ügyeleti szobán kívül nem töltöttem kórházban éjszakát. 

Éreztem, hogy mindezen kételyek félelemmé formálódnak bennem. Azóta picit lehiggadtam. Sokat segített ebben a férjem és pár nagyon kedves barátom akikkel megosztottam félelmeimet. Továbbra sem könnyű, de a pánik megszünt…vannak igen bátor pillanataim is már. Ami biztos, megfogadtam ha lesz második kisbabám a szülésig dolgozni fogok! :)

Lehet nem én vagyok a legrelevánsabb forrása ennek a témának, hisz csak arról tudok írni amit én láttam és átéltem a férjemmel. A teljes tapasztalat az övé, és saját szeméyiség fejlődésében (ami ezzel a folyamattal jár) még az elején tart de szerintem így is nagyon szép utat tett, tettünk meg együtt. Sokszor sok mindent harapófogóval kellett kihúznom belőle, de itt vagyunk és nagyon lelekesen segít felhúzni az egyetlen cipőt a lábamra ami még rám jön. :)

Azt tudjuk mindketten, hogy nem tradícionális a kapcsolatunk. A felelősség és munka megosztása inkább prefenrecia és kompetencia alapján történtik. Vagyis az én drága férjem néha elsétál a hűtő előtt belenéz és becsukja…majd másnap a boltban bevásárol magától, ami hiányzik. Amikor sokáig dolgozom finom vacsorára érek haza, amit magától talál ki és készít el. Egyik közös projektünk, hogy én reggel elindítok egy mosást és szétválogatom a szennyest, ő meg délelőtt kitereget és a többit elindítja, majd én délután befejezem. Volt időszak, amikor otthonról estig dolgoztam és ha szükség volt rá akkor ő kivasalta az ágyneműhuzatokat.

A terhességet könnyen kezdtük együtt, mivel első kézből nagyon sok információt kap tőlem…mikor hova kell menni, milyen vizsgálatra. Mikor mi történik a kisbabánkkal. Ott volt a vizsgálatokon, az általa nem ismert félelmeimben is mellettem állt. 

Az önálóságomat viszont alapnak vette ezért nem is aggódott semmin. Tőle nyugodtan vezethettem (akár több száz kilómétert külföldre is), mehettem külföldi konferenciára, repülhettünk sőt abban is támogatott, hogy addig dolgozzak, amíg akarok.

Büszkén jelentette be a legközelebbi barátainak, hogy kisbabánk lesz. Az első genetikai ultrahangon komoly szakértőként vizslatta a kijelzőt és gondolta a látottakból, hogy kisfia lesz. Majd a második genetikai ultrahangon kierőszakolta az orvosból, hogy mondja meg a baba nemét. (Addig én mondtam, hogy nem akarjuk tudni). 

A 26. hét körül érte az első meglepetés, amikor megkértem, hogy kösse be a cipőfűzőmet, mert felpuffadva nem tudok lehajolni. Majd sorban következtek, hogy a költözésnél neki kellett mindent cipelnie, arrébb raknia. Majd nemcsak bekötnie, de néha feladnia a cipőmet vagy zuhanyzás után megtörölnie a lábam, mert nem tudtam lehajolni. Eljött az a pont is, hogy intim területek vagy a lábam borotválása sem ment már, így az én szerelmem ezt is bevállalta (nagyon vicces csapatmunka, javaslom párterápiának is). Volt egy időszak, amikor nem jutottam el pedikűröshöz még a körmöm is levágta. Aztán a kanapéról való felálásban is segítenie kell.

Amikor legelőször éreztem karatézni a kisbabánkat a kezét a pocakomra raktam, hogy érezze. Sosem felejtem el épp moziba mentünk és az előtérben várva csípős Jalapeno paprikát ettem mikor megéreztem, mindketten nagyon izgatottak lettünk. A film alatt egy igazi karatebemutatót tartott a kisbaba, így ültünk ketten a sötétben a pocakomat fogva teljesen meghatódva. Majd kifestette a babaszobát, én meg büszkeséggel küldtem körbe a képeket róla a családnak. Egy hétvégéjébe telt összerakni az összes baba bútort, de nagyon elégedetten nézegette munkája gyümölcsét, én meg küldtem a képeket a családnak. Azóta is néha besétál egyedül a babaszobába majd nagyot sóhajtva kijön “Alig várom, hogy Ő is itt legyen a szobában!”

Volt egy pont mikor elérkeztünk egy nagy dilemmához….bent legyen-e a szülőszobán a szüléskor. Határozottan megnyugtatott, hogy mindneképpen ott lesz, a folyosón vár majd. Mondtam neki, hogy biztosan nem…ketten vagyunk ebben benne és ketten fogjuk végigcsinálni. Nem a vértől vagy attól fél, hogy kiájul csak a pasis énje szerint ő nem való a szülőszobába. Én az elején nem tudtam pontosan megfogalmazni miért, de nagyon szerettem volna, hogy bent legyen. (főleg attól féltem nem lesz akinek a kezét szorítsam és csúnyán beszéljek vele a fájdalomtól, hehe).

A szülésfelkészítő tanfolyamok mindkettőnk számára furán csengtek…egyrészt én nem akartam zavarba hozni egy előadót sem azzal, hogy szülész-nőgyógyászként ott ülök, másrészt a férjem nem rajongott az egész napos fejtágítás ötletéért. “Tőled mindent tudok már, amit tudnom kell!” - hangzott sokszor az érvelés.

Majd a barátnőm talált a neten egy 2 órás előadást, aminek a címe az apukák szerepe a szülőszobán. Gondoltam ez elég kompromisszum, így regisztráltam rá. Annak ellenére, hogy egyetemi klinikán dolgoztam, magas szülésszámmal az egy négyzetméterre jutó terhes nők száma nekem is sok volt az előadás napján. Mégis nagyon lelkesen hallgattunk itt most három apukát beszélni az élményeikről. Egy magánklinika (szülni jó) programjának vezetője moderálta az eseményt, kérdésekkel keretet adva az apukák elbeszélésének. Láttam, hogy a férjem nagyon figyel. Mikor a végén megkérdeztem a véleményét szerinte nagyon rózsaszín és habos babos elbeszélések voltak…de akkor már felvetette ha bejön akkor megenegedem-e, hogy mindent végignézzen. Tudtam mire gondol, eszembe jutott az a sok orvostanhallgató, akik az egeytemi oktató klinikán szülőszoba gyakorlatuk alatt tátott szájjal nézték végig nagy totálban ahogy az újszülött koponyája a kitolási szakban megtámaszkodik majd kigördül, ahogy a szülésznő védi a gátat, ahogy én orvosként megcsinálom a gátmetszést, majd összevarrom. Számomra is világ életemben lenyűgöző volt a folyamat (akár hajnali 4-kor ügyeletben is) így nem akartam ettől megfosztani és beleegyeztem. Ennek ellenére konkrét döntést továbbra sem hozott. A sok, idegenek által feltett intim kérdések között ez is mindig szerepelt. Volt olyan akinek meséltem a dilemmánkról és, hogy mennyire közel járok ahhoz, hogy meggyőzzem a férjem. Egyszer egy nagyon bölcs és tömör választ kaptam….”A férjed saját személyiségfejlődésén megy keresztül, minden rendben lesz.” Ekkor álltak össze bennem is a kirakós darabjai, hogy pontosan miért szeretném hogy velem legyen. Közösen döntöttünk úgy, hogy belevágunk ebbe a kalandba, közösen készültünk fel és az ő jelenléte és közelsége fog engem megnyugtatni a vajúdás alatt. Ez fogja a közös élmény atmoszféráját megteremteni és közös családunk alapjait lerakni. Mikor ezt neki is elmeséltem nem volt számára többé kérdés ott lesz-e. Természetesen a barátainak előadja, hogy ott lesz mert én kérem, de tudom a szíve mélyén készen áll. 

Beléptünk a várakozás szakaszába és ő nagyon ott van fejben. A bőröndöket is együtt pakoltuk be, a szülőszobás csomagban mindent tud mi hol van mert ő lesz ott a felelős érte….és természetesen a pasis énje is megmaradt, mert a munkatársaival fogadást kötnek a szülés időpontjára és már szervezi a tejfakasztó bulit. Valljuk be így szép az élet a férfiakkal! 

Mindig azt hittem én leszek az a 38 hetes terhes, aki gyorshajtásért fog büntetést kapni. Nem lett igazam….én vagyok az a 38 hetes terhes nő, aki hétköznap délután a legnagyobb forgalomban a parkoló autója mellett áll (amin egy hatalmas piros kerékbilincs virít) két megrökönyödött közterület felügyelő társaságában a következő monológgal “Még soha senkit nem láttam ilyen keservesen sírni egy kerékbilincs miatt!”. Azért volt monológ mert zokogásom közepette nem igazán tudtam reagálni. 

Ugorjunk vissza pár napot az időben. Szerintem érzelmi frusztrációm ott kezdett összegyűlni…és ne feledjük tombolnak bennem a terhességi hormonok is. Hétfő hajnalban nagyon kellemetlen tünetekre ébredtem…hascsikarás és hasmenés. Összességében 5-6 órát töltöttem a wc és az ágyam között ingázva. Nagyon furcsa dolog érezni egy pici babát mozogni a méhemben és mellette a beleimet felháborodva, fájdalmasan görcsölni.

Délutánra végre elhagyhattam a színhelyet és tudtam pár órát pihenni. Folyadékpótlás ilyenkor nagyon fontos, ami sikerülgetett is de enni nagyon nem tudtam. Nem aggódtam miatta, de inentől az étrendem pirítósból és főtt krumpliból állt. Viszont egy kis pihenés után jobban éreztem magam és a férjemmel el tudtunk menni színházba. Sajnos a székletem továbbra is híg maradt, ami a folyadékveztés szempontjából nem nyerő. 

Szerda délelőtt 11 órára volt az ominózus CTG időpontom. CTG vagy cardiotocograph , az a vizsgálat ami egyidejűleg regisztrálja a magzat szívfrekvenciát és a méhizomzat aktivitását. 

Másfél héttel ezt megelőzően jelentkeztem egy alapítványhoz önkéntesnek. Gondoltam ha már aktívan nem fogok dolgozni csináljak valami hasznosat, ami karban tartja az elmémet és a születendő gyermekem büszke lehet rám. Én ugyanis egy endometriozissal foglalkozó alapítványnál jelentkeztem angol nyelvű cikkek és publikációk fordítására és lektorálására. Az alapítóval szerda délelőttre tudtunk talákozót megbeszélni. Azt hittem felkészültem, átgondoltam a parkolást, mikor kell elindulnom a találkozóról. Volt nálam elég apró, hogy a klinikánál az utcai parkolást lefedje. Mivel enni még mindig keveset tudtam, de már egyre éhesebb voltam így reggel egy tál müzlit leerőltettem. A reggeli megbeszélés alatt tízóraiztam, hogy biztosan ne legyen probléma. Plus vittem magammal egy liter vizet és két almát. Gondoltam legrosszabb esetben is végzek délig és itthon vár az ebéd. 

A megbeszélés nagyon feltöltött pozitív energiákkal, szeretek olyan emberekkel találkozni akik elszántak, tettrekészek és nagy álmaik vannak. Egyetértettünk, abban, hogy a prevenció nagyon fontos és hihetetlen tervekkel rendelkezik az alapítvány ezen a téren. 

Teljesen feltöltődve és időben indultam a klinikára, hihetetlen módon pár utcányira a klinikától éppen kiállt egy parkoló autó én meg besurrantam a helyére. 2 órányi parkolásra dobtam be elegendő aprót az automatába. Bejelentkezést követően nyugalommal vártam a CTG labor előtt a folyosón. Fél óra várakozást és zéró információt követően udvariasan megszólítottam a kilépő asszisztensnőt, hogy 11-re volt időpontom és meddig van aktív parkolásom, szerinte addig sorra kerülök-e. Mosolyogva, magas affektáló fejhangon tanácsolta, hogy szerinte hosszabbítsam meg….elneveztem mosolygó jokernek. 

Átgondoltam, hogy mire a pár utcanyi távot hatalmas pocakkal lesétálom, hogy dobjak az automatába nem érek vissza. Valószínű mire lejár a bedobott parkolásom én következem. Mivel egyedül voltam valami mást kellett kitalálnom. Utánanéztem a neten, hogy kell sms-ben parkolást indítani, mi a zóna száma ahol állok és készen álltam, hogy amikor lejár a kifizetett parkolásom elküldöm az üzenetet. 1 óra és az összes vizem valamint egy almával később ismételten odaléptem mosolygós jokerhez és megkérdeztem mennyit kell még várni, mert nekem 1 órával ezelőttre volt időpontom. Közölte velem 10-15 perc és én következem….a nevem eközben egyszer sem kérdezte meg. Erre egy ott várakozó apuka jót mosolyogva közölte velem, hogy ő pár percnél nem bírná tovább a hangját és örül, hogy eddig nem kellett neki jönnie. Egyet értettem vele, de megjegyeztem érdemes velük türelmesnek lenni, mert rajtuk múlik mikor szabadulhatunk. Közölte velem, hogy ő éveket melózott customer service-ben és ez megengedhetetlen lett volna. Jópofa nagydumás ember volt. Végre engem hívtak be, kézmozdulattal…mert a nevem még mindig nem került elő. Majd a kiskönyvből kipuskázta, nem is merek belegondolni ha nem kérdezősködöm vajon mikor kerültem volna sorra. Mosolygós joker mint kiderült úgy beszél mindnekivel mintha 10 éves gyerekek lennénk. Nem gondolom, hogy rosszindulatból attól még lekezelően hatott. Mint azok a nagy tiszteletnek örvendő középkorú orvosok akik az 50-60as korosztályú női pácienseket “ledrágámozzák”….”Hogy van ma drágaság?” -tipikus mondat viziten. Ugyanúgy a tetszikeléssel is kiborul nálam a bili. “Hogyan tetszik lenni drágaság?”. Grrh. Szóval mosolygós joker lefektetett az egyik reggel óta át nem húzott ágyneműjű ágyra, szigorúan oldalfekvésben. Hiába próbálkoztam, hogy félülő helyzetben kényelmesebb lenne nekem és a vena cava szindróma nem okoz nálam problémát amire hivatkozott. Ez az az állapot amikor a megnagyobbodott méh hanyatt fekvő helyzetben a hasi nagyereket összenyomva, pillanatok alatt csökentheti a vénás visszaáramlást, ami gyors anyai vérnyomáscsökkenést eredményezhet. Szédülés, rosszullét lép fel, ami eszméletvesztésig  fokozódhat, a várandós verejtékezik és megemelkedik a pulzusa. A lepényi keringés romlása miatt magzati bradycardia (alacsony szívfrekvrencia) észlelünk. A tünetek oldalra fektetéssel megszűnnek.

Elég szürreális volt a látvány, négy a bal oldalán fekvő nő csöndben egy szobában. Az én szemszögemből mindenkinek a fenekét láttam. Megkértem nevető jokert, hogy a gépet fordítsa irányomba picit, hogy én is lássam. Ezt sem lehetett. Majd mikor tevékenykedés közben a mindenki előtt feltett kérdéseiből kiderült szülész-nőgyógyász vagyok megjegyezte, hogy mióta ő itt dolgozik én vagyok a második nőgyógyász aki állami keretek között jön ilyen vizsgálatra (és a másik doktornő külföldön dolgozott csak azért). Aztán következő kérdéssorban megkérdezte milyen az egészségügyben a másik oldalon lenni. Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Majd saját hatáskörben úgy ítélte meg nem a legszebb a CTG-m, így a 20-25 perc helyett egy óráig kellett rajta lennem. Mert ahogy magyarázta ő maximalista….de a CTG-t nem mutatta meg. Eközben rég lejárt a parkolásom, az sms verziót nem engedélyezte, így a férjemnek átküldve az összes információt ő próbált a munkahelyéről parkolást indítani. Mindez egybevéve kezdte megalapozni a hangulatom. Közben kiderült, hogy az orvosom már rég magánrendel a város másik végén, így az ambulanciára kell lemennem aláíratni az “aggasztó” CTG-m. Amikor kézbe kaptam a CTG-t én megnyugodtam, mert azon kívül, hogy a közepső szakaszon bealudt a kisbabám, aztán felébredt és ezerrel mocorgott más nem látszott. Az ambulancián vagy 20 percet vártam az orvosra. Mikor megjelent a nálam 3-4 évvel fiatalabb doktor úr, akit mellesleg ismertem is mert a magánklinikán ügyeltünk együtt és pár alkalommal beszélgettünk is amikor váltottuk egymást. Ő viszont fel sem nézett csak kivette a kezemből a CTG-t. Mikor köszöntem, hogy helló sértődött hangnemben közölte velem, hogy Jónapot kívánok. Továbbra sem nézett fel csak döbbenetemre beviharzott a rendelőbe. Majd aláírva kidugta a papírt, rám sem nézett. Visszavittem és végre érkezésem után majdnem 3 órával elszabadultam. Akkor már nagyon éhes és szomjas voltam. Az autómhoz érve mégis büntetést találtam a szélvédőn és az ablakon egy piros cetlit, hogy kerékbilincset kaptam. Ezen a ponton kellően összetörtem, felhívtam az értesítésen szereplő telefonszámot, ahol egy unott férfi közölte velem, hogy maradjak az autómnál amíg kiérnek a kollegák. Megkérdeztem ez körülbelül mennyi idő lesz. “Jogszabályilag 2 óra áll a rendelekzésünkre kimenni.” - hangzott a válasz. Ekkor kissé már könyörgőre fogva mondtam, hogy nagyterhes vagyok és nagyon éhes-szomjas, esetleg lehetne-e korábban. Ekkor enyhült meg és közölte velem megpróbálja megsürgetni őket. Ahogy letette a telefont tört el nálam a mécses. Beültem az autóba és elkezdtem zokogni. Persze a közterület felügyelők 5 perc alatt kiértek és ilyen állapotban találtak. Szegények teljes pánikba estek, ahogy meglátták a terhes síró nőt. Nagyon empatikusan viselkedtek velem, kérdezgettek minden rendben van-e. Kedvesen felvilágosítottak, hogy a rendőrségről is kapok majd egy feljelentést és pénzbüntetést. Majd elhangzott a fent említett ominózus mondat. Valamint megkérdezték, hogy nem láttam a táblát? Könnyeim közepette próbáltam elmondani, hogy én voltam a hibás, mert végig álltak az autók és valaki kiállt én meg csak beálltam a helyére és figyelmetlen voltam. Mondták is, hogy mindenki más is kapott kerékbilincset. Az én autómnak a fele lógott túl a várakozni tilos táblán, így végül úgy döntöttek egy figyelmeztetéssel megúszom, természetesen a kerékbilincs levételének díját ki kellett fizetnem. Könnyeim között megköszöntem és lenyűgözött mennyire empatikusak voltak. A kontraszt hatalmas volt, mikor egy egészségügyi intézményből jövök, ahol az empátiának és a segíteni akarásnak kellene az első helyen állnia ehelyett fásultság, felsőbbrendűség vette át a helyét. 

Azzal kezdeném, hogy szülész-nőgyógyász és meddőségi specialistaként én saját döntésből nem végzek terhességmegszakítást. Műszeres befejezést azonban csinálok, ami technikailag ugyanaz a beavatkozás azonban más javallatra végezzük, ilyen például a missed abortion vagy az inkomplett vetélés.  

Amíg nem lettem szakorvos addig ilyen döntést nem hozhattam. A képzésemért felelős intézmény erről úgy nyilatkozik, hogy szakmai képzés része és csak szakorvosként hozhat bárki olyan döntést, hogy nem végez terhességmegszakítást. Ebből kifolyólag amikor osztályos orvosként arra az osztályra voltam beosztva, ahol ezeket a beavatkozásokat végeztük én is megcsináltam. DE sohasem ítélkeztem. Úgy gondolom senkinek nincs joga ítélkezni azon nők felett akik ezt az igenis nehéz döntést meghozzák és keresztülmennek a műtéten. Mert Magyarországon törvényileg a gyógyszeres abortusz nem engedélyezett, csakis rövid altatásban végzett nőgyógyászati hüvelyi kisműtét, amely során kiürítjük a méh üregét. 

Azokban az években sok nővel találkoztam a legkülönbözőbb családi háttérrel rendelkeztek, eltérő életkorúak voltak és más más társadalmi osztályból jöttek. Volt köztük főiskolai/egyetemi hallgató friss kapcsolatban. Sokan óvszer használati hiba miatt lettek terhesek, de előfordult hogy fogamzásgátló tabletta mellett (valószínűleg szedési hiba mellett). Volt harmincas állandóan dolgozó nő, aki ciklusnap számolás alapján gondolta nem eshet teherbe. Vagy harmincas évei végén járó két- háromgyermekes családanya, aki megszakított közösülést tekintette a megfelelő fogamzásgátló módszernek. Vagy olyan családanya, aki méhen belüli eszköz (spirál) mellett lett terhes. Sajnos olyan roma asszony is, aki sokadik terheségmegszakítására érkezett mert szerinte ez egy módja a fogamzásgátlásnak. Ami azonban közös volt bennük az, hogy amikor a szemükbe néztem ott szégyenérzetet, félelmet és egyedüllétet láttam. Nagyon sokuk egyedül érkezett a beavatkozásra vagy a kórházi bentfekvése alatt maradt egyedül. Sokuk érezte úgy, hogy magyarázkodni kell nekem is a felvétel alatt. Biztosítottam őket arról, hogy nekem már nem kell. Próbáltam a jövőbeni fogamzásgátlásról felvilágosítani őket és megfelelő, megbízható módszert keresni számukra.

Ezen a ponton érdemes megemlíteni vagy inkább megkérdezni, hogy azok akik közösségi oldalukon tiltakoznak az Észak Ír szabályzás megváltozása miatt vajon ismerik-e a magyar jogi szabályzást a terhesség megszakításával kapcsolatban?!

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99200079.tv#lbj6id61fd

A törvény kimondja, hogy a terhesség a 12. terhességi hétig az alábbi 4 okból szakítható meg:

 - amennyiben az az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyezteti,

- a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos folgyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved,

- a terhesség bűncselekmény következménye,

- az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén. ( “Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.” )

A terhesség 18. hétig megszakítható ugyanezen okokból amennyiben a terhesség megállapítása az állapotos nőnek fel nem róható egészségi okból vagy orvosi tévedés miatt elhúzódik. Vagy a terhes korlátozottan cselekvőképes illetve cselekvőképtelen.

A terhesség a 20. hetéig - a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig - szakítható meg, ha a magzat genetikai és/vagy teratológiai ártalmának (mindazok a hatások, amelyek veleszületett fejlődési rendellenességet okoznak a magzatnál, pl.: az anya betegségei, külső ártalmak - sugárzás-, vegyszerek, gyógyszerek, magzatot károsító fertőzések) valószínűsége az 50%-ot eléri.

Ide tartoznak a középidős terhességmegszakítások. Amikor a kötelező terhesgondozás során szűrünk ki eltéréseket, amik a magzat genetikai eltérését vagy környezeti károsító hatást feltételez. Viszonylag gyakori példa erre amikor a 12 hetes genetikai ultrahangon felmerül a magzat kromoszóma rendellenessége pl. Down szindróma. Ennek igazolására az esetek túlnyomó részében magzatvíz mintavételt ajánlanak fel, ami a 16-17. terhességi hét előtt nem végezhető el. Az egészsésügyi intézmény kapacitása alapján kap a diagnosztikus eljárásra időpontot a terhes. A geentikai labor leterheltsége alapján 2-3 hét az eredmény kiadása. Így a diagnózis a 20. hét utánra csúszhat át. Ebben az esetben ha a pár úgy dönt, hogy Down szindrómás magzatukat nem kívánják megtartani a terhességet a 24. hétig be lehet fejezni. (ez egy gyakorlati példa, de más okból is végzünk középidős terhességmegszakítást, a legmagasabb ellátási szinttel rendelkező központokban ez nem ritka szituáció).

A magyar szabályzás továbbá kimondja, hogy, a terhesség az időtartamától függetlenül szakítható meg,

a) az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve

b) a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.

Mikor Nyugat-Európában dolgoztam ösztöndíjjal a világ különböző területeiről érkeztek fellowk, mint én. Sokukkal nagyon jó kapcsolatom alakult ki és mint kezdő szakemberek a tudásvágytól hajtva nagyon sok szakmai kérdést átbeszéltünk. Egy Chile-ei fiú mesélt a náluk hatályban lévő abortusz törvényről. Ő és felesége is nagy családból származtak és hithű katolikusok voltak. Chilében az egyik legszigorúbb törvényi szabályzás van hatályban a magzati élet védelméről. Gyakorlatilag semmilyen indokkal nem szakítható meg terhesség. Sem erőszakból fogant magzat, sem a magzat bármilyen nemű genetikai vagy fejlődési rendellenessége esetén sem. Sőt azok a nők akiken az egészségügyi személyzet felfedezi azokat a tüneteket, hogy vetélést elősegítő módszert, eljárást, gyógyszert vettek illegálisan igénybe azok büntetőjogi felelősségre vonhatók. Hasonló az Észak-Írországban a szavazás előtt hatályban lévő törvényhez.

Tudjátok mit látott az én kollegám? Szeptikus abortusz utáni állapotokat. Olyan állapot ez, amit egy zug garázsban, altatás nélkül, nem steril eszközökkel végzett terhességmegszakítás utáni fertőzés okoz. Olyan állapot, amit Magyarországon évtizedek óta nem lehet látni. Olyan nagy terhes nőket, akik az interneten rendelt gyógyszerrel a saját egészségüket kockáztatva próbáltak véget vetni a terhességüknek, kockáztatva mind az egészségkárosodást, mind pedig a büntetést.

Sose felejtsük, hogy az éremnek két oldala van….hogy ezek a szituációk csak azok fejében feketék vagy fehérek, akiknek nem a saját testükkel kapcsolatban kell ezeket a súlyos döntéseket meghozni. Azt se felejtsük, hogy ítélkezni a legkönnyebb a meleg szobából úgy, hogy ennek a skarlát betűnek sosem éreztük az égető nyomát a bőrünkön vagy az egészségünkön.

És akkor azokról a nőkről nem is beszéltem, akik velem szemben ülnek a konzultáción és gyermeket szeretnének, és anamnézisükben szerepel terhességmegszakítás. Számtalan történet létezik, nem ismerhetjük mindet, nem is kell! Ítélkezni viszont nagyon veszélyes dolog. Én ebben a problémakörben nem is ezt tartom a megfelelő iránynak. 

A prevenció és az egészségügyi felvilágosítás ennél sokkal többet ér. Tapasztalatom alapján kevés nő van tisztában a saját testével, a saját menstruációs ciklusával és azzal a ténnyel melyik fázisban mi történik és mikor van a legnagyobb valószínűsége a teherbe esésnek. Az elérhető fogamzásgátló módszereket sem ismerik valamint rengeteg előítélettel rendelkeznek teljesen biztonságos módszerekkel kapcsolatban. 

Sokszor ezért az egészségügyi rendszer is hibás, hisz az orvosoknak “nincs ideje” (hogy ezzel a ma nagyon trendi kifogással éljek) arra, hogy megfelelően elmagyarázzanak mindent a pácienseknek. Arra sincs, hogy személyre szabottan, az adott páciens igényeinek megfelelő készítményt vagy módszert együtt válasszák ki. Esetlegesen az alkalmazási nehézségekre vagy hibalehetőségekre felhívja a figyelmet. 

Én örülük, amikor ugyan nagyon fiatal lányok ülnek velem szemben az anyukájukkal, de ott vannak. Ott vannak és ketten együtt tudatosan kérdeznek és készülnek a fogamzásgátlásra mert az a fiatal lány megosztotta az édesanyjával, hogy megkezdte a szexuális életet. Igyekszem minden kérdésükre válaszolni és minden lehetőséget bemutatni ezen a téren. 

Ezen írásommal szerettem volna egy másik perspektívát bemutatni. Belekukkantani abba, amikor szakemberként látja ezt a szituációt valaki a majdnem teljes valójával, mindenféle előítélet nélkül. Amikor a mindennapok fásultsága mellett, ebben a rohanó világban a szakember igenis próbál segíteni és empatikusan hozzállni a helyzethez. Valamint a jövőre is gondol a páciens érdekében. Sose tudhatjuk, hogy egy megértő szó, egy segítő kéz vagy ezek elmaradása milyen következményekkel járhat egy nő életében. 

https://www.bbc.com/news/topics/cpzpdg1r0p5t/abortion-in-northern-ireland

A 30. hét környékén kezdődött. Vidéken voltam konferencián és nem tudom, hogy az egész napos üldögélés vagy a tény, hogy nem a saját ágyamban aludtam de az elkezdődött derékfájásom napközben is állandósult. Ezzel komoly problémát és kellemetlenséget okozva nekem. Éjszaka a pihenés picit segített, de nem múlt el. Tudom, hogy ez a terhesség előrehaladásával előfordulhat, a súlypont megváltozásával a lumbális gerincre egyre nagyobb terheslés hárul. Ez a törzsizmok gyenegsége mellett komoly fájdalmakat okozhat. Úgy döntöttem nem szeretném ezt elfogadni és valamit ki kell találnom. Így a teljes munkaidős állásom mellett úgy döntöttem elkezdek gyorsgyalogolni. Korábban sosem csináltam ilyet mert én futni jártam. Ebből kifolyólag futó alkalmazásom van a telefonomon. Sokat futottam a Margit szigeten és a Feneketlen tónál. Úgy döntöttem a Margit szigeti futópályán jobban feltalálom magam így ott kezdek. Mivel gyorsgyaloglásra készültem, nem pedig futásra így mini kiskutyámat is magammal vittem. Gondoltam legrosszabb ami történhet, hogy nem bírom, megunom és kiállunk egy jót sétálni. Orvosként tudtam, hogy terhességemben semmi probléma nem áll fenn, ami kizárná a kardio jellegű sportolást. A pulzusom figyelése mellett teljes biztonsággal vágtam bele. 

Nagyon fontos, hogy terhesként, bármely sportolás előtt a terhességet gondozó szülész-nőgyógyászunkat kérdezzük meg a terveinkről!

Én busszal érkeztem a kiskutyámmal a szigetre és közvetlen a futópálya mellett szálltam le. Picit bizonytalanul kezdtem meg az ismert mozdulatokat a bemelegítéshez. Majd elindítva a futó alkalmazásomat a telefonomon megkezdtem a gyorsgyaloglást a kiskutyámmal. Picit feszélyezve éreztem magam de kitartóan mentünk. Nagyon szép idő volt, a sziget budai oldalán így délután a nap lemenőben gyönyörű volt. A Dunán megcsillanó napfények játszottak, a vizen kajakosok edzettek. A messzi távolból hallani lehetett a lüktető nagyváros zaját. Mégis friss levegőn sportoltam. Minding is szerettem futni az összes nehézségével, unalmas pillanataival és a hozzá szükséges kitartással. Minding is olyan volt számomra a futás mint az élet. Az ember kitűz egy célt maga elé és hatalmas elszátsággal belevág. Majd ahogy halad előre a cél irányába vannak pillanatok, amikor elfásul majd elfárad. Nehézségek hatására megfordul a fejébe, hogy feladja hisz az könnyű lenne. Amúgy is már tett eleget a cél érdekében, tehát azt már nem lehet ráfogni, hogy nem próbálta meg. Ezeken átlendülve tovább halad és újra egyre könnyebb lesz. A bevett mozdulatok viszik előre és egyre közelebbinek tűnik a cél. Számomra mindezt jelentette a futás. Most ezek az érzések kezdtek visszajönni. Közben a gondolataim letisztultak, a kérdések, feszültségek amik a munkámmal kapcsolatban felgyülemlettek egyre jobban körvonalazódtak. A kilóméterek elkezdtek fogyni és az applikáció közölte velem, hogy már 2 kilóméternél tartok. A kis pocaklakóm elszundikált és teljes nyugalomban élvezte a ringatást. A pulzusom megfelelő volt, elkezdtem izzadni és éreztem hogy a lábaim csak vittek előre. A tempó, amit diktáltam nem volt rossz, így mentem tovább. Első próbálkozásra 3 km-nél álltam meg és abban a pillanatban elöntött az elégedettség. Az érzés, hogy megcsináltam. Kellemesen elfáradtam és feldobódtam. Fontos, hogy nyújtással zárjuk a sportolást, ezt én sem hagytam ki. Pocakkal furcsább volt, de a megszokott mozdulatokkal szépen nyújtottam régen használt izmaimat. Aznap éjszaka megszünt a derékfájásom, sőt éjszaka a csípőmre egyre inkább nehezedő súly hatására sem volt fájdalmam. Ami váratlan és meglepő volt számomra az a másnap délután-estére kialakult izomláz. Ez a pocakomban jelentkezett valaimint a hátamban a lapockáim között. Meglepő és picit mulatságos is nagy pocakkal az izomláz, de nem pánikoltam miatta. Újabb gyorsgyaloglást terveztem és két nap múlva már ott voltam a páyán újra. Ezt követően már nem volt izomlázam és a derékfájásom teljesen megszünt. 

Azóta heti 2-3x járok a kiskutyámmal a futópályára. Eddig semmi diszkrimináció nem ért a futók részéről. Megdöbbent arcokat, amikor meglátják a pocakomat annál többet láttam. Pácineseim érdeklődő kérdéseire is el szoktam mesélni, hogy gyalogolni járok 3-4 kilómétereket ami szintén általános érthetetlenséget vált ki. Szépen el szoktam mondani, hogy igen biztonságos, hogy igen nagy pocakkal lehet mozogni. Mint ahogy dolgozni is a 37. hétig fogok (már nagyon itt van a küszöbön) és ez teljesen biztonságos. Sőt az én véleményem szerint a terhességre, a hangulatra és  a nehezebb fizikai változásokra is nagyon pozitív hatással van. Szóval aktív terhességre fel!

….és ha látjátok a Margit szigeten a kis gömböcöt gyalogolni egy pici kutyussal csatlakozzatok nyugodtan!

Így a 12. heti ultrahangvizsgálat után nyugalmas napok következtek. Elkezdtük megosztani másokkal is a nagy hírünket – először a család nagy részének, közeli barátoknak, majd megtörtént a közösségi oldalon is a nagy bejelentés. Izgalommal, csupa gratulációval, zavarral vegyes időszak ez. Hihetetlen új érzés egy ennyire meghatározó, de egyben intim titkot megosztani a nagyvilággal. Nekünk is picit esetlenül, de hatalmas szeretetben és izgatottságban telt. 

Szerencsére a kisterhességi panaszaim nagy része a 13. hét végére teljesen megszűnt. Sajnos a számomra nagyon is zavaró tünet, a bővebb hüvelyfolyás, nagyon kitartóan ragaszkodott hozzám. Pedig annyira reménykedtem benne, hogy megszabadulok tőle. Változó intenzitással, de megmaradt. Voltak napok mikor igen bőnek tűnt, a meleg is beköszöntött, szóval egyes napokon egészen picikét elkezdtem aggódni, hogy ez már egy fertőzés jele lehet. Ehhez társult, hogy a sűrűbb vizelési ingert is szoknom kellett. Természetesen nem tudtam magamban elnyomni az orvost, így ekkor, még saját kezelőorvos hiányában én úgy döntöttem, hogy küldök tenyésztésre hüvelyváladékot és vizeletet is. Ebben egy asszisztensnő segítségét kértem, aki elég rátermettnek tűnt ahhoz, hogy magyarázás mellett levegye a mintámat. (Ha bárki pánikolna, ne tegye, ez egy egyszerű betörlés a hüvelybe egy speciális, vékony eszközzel.) Külföldön (és amúgy már hazánkban is) védőnők és szülésznők is vehetnek szűrővizsgálat jelleggel rákszűrésre mintát, akkor ezt miért ne tudnák?

Jelen ajánlások szerint, ha nincs kifejezett hüvelygyulladásra utaló panasza a terhesnek, nem kell tenyésztést szűrővizsgálat jelleggel elküldeni. Mivel nekem hüvelyfolyásos panaszaim nem voltak korábban, a magam megnyugtatása végett akartam a fertőzést kizárni. Panaszok esetén a mintavétel indokolt, és ha igazoltan gombás vagy bakteriális fertőzés igazolódik, azt akár kisterhességben is kezelni kell. Vannak biztonsággal alkalmazható, szájon át szedhető antibiotikumok terhesség alatt is. Ez alól kivétel a B csoportú streptococcus kolonizációja a hüvelyben. Jelen ajánlások alapján tünetmentes terheseknél elegendő a 36-38. héten szűrni kolonizációját a hüvelyben. Pozitív esetben sem kell külön terápia a terhesnek, csupán a vajúdás megindulásával intravénás antibiotikum (az esetek nagy részében penicillin típusú antibiotikum választandó első vonalban, gyógyszerérzékenységtől függően) adása indokolt. Ezzel megelőzendő az újszülött korai kezdetű megbetegedése (early onset disease), ami az esetek nagy többségében agyhártyagyulladás (meningitis), tüdőgyulladás (pneumonia) vagy szepszis formájában jelentkezhet. Amennyiben elektív (időpontra kiírt) császármetszés történik és a magzatburok nem repedt meg az i.v. antibiotikum adása mérlegelendő, általában adott szülészeti intézmény protokolljától függ. Az újszülöttnél történő preventív antibiotikum adás szintén az adott intézmény neonatológiai osztályának protokolljától függ. Rezidensként, amikor ügyeltem az egyetemi klinikán, rendszerint adtam antibiotikum terápia részeként i.m. injekciót újszülötteknek, mert a mi neonatológusainknak ez volt az előírt protokollja. Szegénykéim, nagyon utáltak, mikor megszúrtam a kis combjukat. 

A vizelet tenyésztést szintén a saját aggályaim miatt kértem. Ugyan szűrésként a 10. terhességi héten volt vizelet üledék vizsgálatom, ahol normál tartományban volt a baktériumok száma a mintában, a sűrű vizelési ingerem és egyéb - valószínűleg beképzelt - kellemetlen érzés nem hagyott nyugodni.  

Itt érdemes pár szót ejteni az aszimptomatikus bakteruriáról (vagy latinul asymptomaticus bacteruria), amiről akkor beszélünk, ha a leadott középsugár vizelet mintában baktérium mutatható ki, olyan mennyiségben, ami eltér a még normál értéktartománytól. Mivel aszimptomatikus állapotról beszélünk, ez azt jelenti mindez a húgyúti fertőzések tipikus panaszai (sürgető vizelési inger, fájdalmas, csípő érzés vizeletürítéskor, vagy kismedencei, esetleg deréktáji fájdalom és láz) nélkül van jelen. Ez a jelenség az egészséges, fertilis korú nők 1-5%-át érintheti, kezelést nem igényel. Terhes nők körében azonban 1,9-9,5%-ig terjedhet az előfordulása, és tüneteket okozó felszálló húgyúti fertőzésbe mehet át, például cystitisbe (húgyhólyag gyulladás) vagy  felső húgyúti fertőzésbe, pyelonephritisbe (vesemedence gyulladás). 

Mi is okozza ezt a jelenséget? A normálisan a végbélben megtalálható baktériumok szexuális együttlét során (ez nem szexuális úton terjedő un. STD!)  vagy székletürítést követő tisztálkodás során bejutnak és kolonizálják a húgycsövet. Leggyakrabban egy E.Coli nevű bélbaktérium mutatható ki ilyenkor. 

A kezeletlen aszimptomatikus bakteruria során kialakult felszálló húgyúti fertőzések terhesekben kedvezőtlen szülészeti kimenetelt okozhat, mint például az alacsony születési súly vagy koraszülés - annak sajnálatosan az összes koraszülöttet érintő szövődményével. Számomra is meglepő tény, de világszinten a WHO szerint a terhesek 45%-nál alakul ki pyelonephritis kezeletlen aszimptomatikus bakteruria talaján. Én klinika munkásságom során egyszer találkoztam egy igen súlyos esettel. Vidéki kisvárosból vettük át a terhest a harmadik trimeszter elején vese dialízisre. Előzményében kezeletlen aszimptomatikus bakteruria szerepelt, mely gyorsan felszálló fertőzéshez vezetett és pyelonephritist okozott. A kifejezett vesemedence gyulladás hatására a vesefunkció leállt és így a méreganyagokat kiszűrését a vérből, a vese pedig nem tudta elvégezni. Vizelet ürítés nem volt. Sem korábban, sem azóta nem láttam ilyen súlyos esetet. Szerencsére pár hét kezelést követően, ami a dialízis mellett vénás antibiotikum adását is jelentette, megtartott terhességgel haza adhattuk a kismamát, visszaállt vesefunkciókkal. A kezelés szövődményeként súlyos vérszegénység is kialakult, mely nem az általunk oly jól ismert vashiányos vérszegénység, hanem a vesedialízis szövődménye. Sajnos a korábban említett koraszülést tercier ellátási központban sokkal nagyobb számban láttam és vezettem le, mind felszálló húgyúti-, mind pedig hüvelyfertőzés következményeként. 

A hazai gyakorlatban a vizelet üledék szűrést többször is elvégzik a terhesség alatt. Amennyiben ennek eredménye nagyobb mennyiségű baktériumot mutat ki a mintában, a vizeletet tenyésztésre küldjük, amennyiben itt is kórokozó baktérium mutatható ki magas csíraszámban, akkor a fenti diagnózis állítható fel, és javasolt antibiotikumos terápia megkezdése. Ebben az esetben is főleg penicillin vagy cephalosporin típusú antibiotikumokat részesítünk előnyben. Ezt követően kontroll tenyésztés elvégzése javasolt, majd negatív eredmény esetén a kezelőorvossal történő megbeszélés alapján rendszeres szűrés. 

Vajon mit tudunk mi, áldott állapotban lévő nők tenni az aszimptomatikus bakteruria ellen? Igyunk sok folyadékot (víz), tartsuk be a megfelelő higiénés szabályokat (székletürítést követően wc papírral elölről hátra törlünk!), szexuális együttlét után rövid időn belül pisiljünk. 

Természetesen, mint az esetek nagy többségében, az én tenyésztés eredményeim is negatív eredménnyel jöttek vissza. Azért megkönnyebbültem, és úgy döntöttem, egy kis időre felfüggesztem az aggódást. :)

Pontosítok….le az előítéletekkel! Az összessel, ami a terhességet, terhesgonodzást, szülést és gyermekágyas időszakot, főleg a szoptatást övezi. 

Nagyon toleráns embernek és orvosnak tartom magam, hiszek a megfelelő páciens és szituáció esetén a közös döntések erejében. Abban az orvos beteg kapcsolatban ami bizalmon alapszik, amikor én felvázolom, türelmesen elmondom az eltérés mivoltját, a lehetőségeket és azok kockázatait. Majd abban, hogy közösen megfontolt döntést hozunk. Ez a meddőségi páciensekre kifejezetten igaz….nagyon sokszor nincs fekete vagy fehér, nincs kötelező. Vannak sikerességi ráták, statisztikák, jelek, hormoneredmények és az én dolgom interpretálni ezeket és a szakmailag legsikeresebb kezelést javasolni. Ami lehet, hogy nem passzol a páciensek (a pár) erkölcsi, morális beállítottságával vagy az érzelmi állapotával, esetlegesen a félelmeikkel ütközik. Természetesen vannak határozott döntések amikor az én feladatom a kockázat mértékét és a sikeresség arányát mérlegelni (például lombikprogramban hány embriót ültessünk vissza vagy legyen-e friss visszaületetés). Ilyenkor a páciensek nagy része megérti és elfogadja döntésemet, amiket természetesen érvekkel alátámasztok és elmagyarázok. Sosem ítélkezem! Magánemberként privát véleményem lehet, de ezzel kapcsolatban sértő megjegyzést vagy utalást sosem tennék.

A magánéletben is racionális ember vagyok, mindig is az voltam sokmindenről határozott véleménnyel, amit érvekkel mindig meg tudtam védeni. Viszont nyitott is vagyok és ha valaki meggyőz akkor fogadok be új gondolatokat. Azonban sosem akartam a saját szemléletemet másra erőszakolni. Rengeteg baráti, ismerősi beszélgetésem végződik azzal hogy engem akarnak meggyőzni szemléletekről nagyon határozottan és zavarja őket, hogy nem értek egyet az ővéikkel. Pedig én sosem akarom a saját magam igazáról meggyőzni az illetőt. Abban is hiszek, hogy nem létezik egy igazság, az élet nem fekete vagy fehér, rengeteg döntés lehet jó a lényeg, hogy aki meghozza annak az feleljen meg a legjobban. 

Kolleganőm és kedves ismerősöm mesélte, hogy gyermeke születésénél ő úgy döntött, szülész-nőgyógyászként, hogy nem szeretne anyatejes táplálást. Már a gyermekágyas osztályon kérte kezdődő tejelválasztásának apasztását. Hihetetlen rosszindulatba, előítéletekbe futott. Orvos kollega hordta le mind szülőként, mind szakmailag nullának nevezte. 

Meddőségi pácienseim nagy része császármetszéssel szeretne szülni. Sokuk mögött évek kemény harca, bizonytalanság, aggódás és félelem áll.

Végzős orvostanhallgató voltam mikor megszületett az öcsém. Édesanyámnak a megelőző hüvelyi szülések dacára császármetszésen kellett átesnie, rengeteg vérveszteséggel és nehéz felépülési időszakkal. Baba-mama klubba kísértem őt és a mini öcsémet, mikor először szembesültem a hangsúlyos kérdésekkel “Miért lett császármetszés?”. “Én pikk pakk megszültem az enyém”. A hangsúly és előítélet tapintható volt a nők között. Akkor már szülész-nőgyógyász rezidens voltam, mikor ezt megtudták ömlöttek rám a szüléssel kapcsolatos történetek, a kiérződő bizonytalanság és a várakozás a visszacsatolásra, hogy úgy volt ‘jó’ ahogy velük történt. 

Vezettem dúlás szülést is. A toleranciámat ezek a szituációk edzették a legjobban. Amikor érezhető kötekedésből, provokáló kérdésekkel bombáztak. Türelemmel és empátiával magyaráztam mindent, azt is hogy nem zavarni akarom a meghitt légkört és amíg minden rendben van rám nincs szükség, viszont a vajúdás progreszióját követnem kell, hogy ha baj van be tudjak avatkozni.

Volt fiatal meddőségi páciensem, aki természetesen akart szülni, hisz ez most nagyon trendi is. Megbeszéltem vele, hogy mindenben benne vagyok DE el kell fogadnia, hogy én azért vagyok ott ha baj van segítsek. Cserébe megígértem, amíg minden rendben hagyom a folyamatot természetesen haladni. Erős fájásai alatt olyan pozícióban vajúdott ahogy akart, a rohamos tágulási szak miatt adott időközönként ráhallgattunk a szívhangra a picinél. A vizsgálat során arra is megkért, hogy ne “csípjem meg” a burkot, hogy megrepedjem. Soha életemben nem csináltam ilyet, ha burokrepesztés mellett döntöttem azt nyiltan, elmagyarázva tettem. A szülésznő vizsgálata közben repedt meg a burok a vajúdó bizalmatlan is lett emiatt. Nagyon ügyes volt, azonban a kitolási szakban gyanusan rövidültek és gyengültek a fájásai. Továbbra is hagytam mert szépen haladt a kitolás és a pici szívhangja is jó volt. Majd a koponya megszületése előtti fájásszünet nagyon hosszúra nyúlt, bizonytalan nem erős összehúzódást említett. Be kellett lépnünk és Oxytocinos fájáserősítéssel megszületett a pici pár percre rá. Szerencsére gyorsan összeszedte magát.

Amikor egyetemi klinikán dolgoztam éppen a szülés elmisztifikálása zajlott a világhálón. Minden amiről beszéltek igaz, a szülés bizonyosan a leggyönyörűbb és legfelemelőbb érzés egy nő életében (annyi sok ilyet láttam). Azt viszont elfeljetették megemlíteni, hogy ez fáj. Irdatlanul, rendszeresen hosszú órákon át fáj. Elképzelhetetlen akaratlan izommunka, mely erős gáttáji feszítő fájdalommal végződik. Annyi felkészületlen vajúdót életemben nem láttam, aki nagyon rövid idő eltelte után könyörgött a császármetszésért mert nem bírta tovább. Ilyenkor rengeteg kontroll vesztés is történt. Ezzel nincs baj, mert beszélgetéssel, pszichés vezetéssel lehetett irányítani a szituációt. Én minden alkalommal az epidurális érzéstelenítést is felajánlottam. Ettől rendszeresen féltek. Volt, hogy orvostanhallgatót állítottam a vajúdó mellé, hogy a fájásokat átszuszugják együtt mert másként nem ment. Volt, hogy kitolási szakban birkóztunk mert a kismama fel akart állni és hazameni. Volt aki kijelentette ő nem nyom mert akkor lent szétszakad. Minden szituációt meg lehet oldani, de mennyivel jobb lenne felkészülni. Tudom teljes mértékben egy ennyire elképzelhetetlen dologra nem lehet felkészülni….de már az előítéletek levetkőzése is nagyon nagy felkészülés. Ez az egészségügyi személyzet oldaláról is tanulandó feladat. 

Tapasztalatom és személyiségemből kifolyólag mindig is tudtam ha úgy alakul szeretnék epidurális érzéstelenítést. Nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz feladat lesz keresztül vinni ma Magyaroszágon. Igen kíváncsi vagyok milyen vajúdni, azzal is tisztába vagyok, hogy hosszú órákig fog tartani és elfárdahatok. Ebből kifolyólag a legvégén az aktív szakban lehet, hogy nem fogok tudni úgy segíteni a pici babámnak ahogy szeretnék. Ezek opciók, azonban meg szerettem volna bizonyosodni róla ha így alakul mindneféle humbuk (mert sokszor az EDA visszautasítása az egeészségügyi személyzet részéről az) nélkül megkapom. Szembesülnöm kellett vele, hogy már az ötlet feldobásánál a szülésznő (!) finoman le fel akar készíteni rá, hogy lehet nem lesz már rá idő. (a történethez tartozik, hogy nem tudta szülséz-nőgyógyász szakorvos vagyok). Idegörlő párbeszédek lettek ebből még két laikus pár előtt. A szülésznő szakmai releváns kérdéseimet folyamatosan hárította és próbált másról beszélni. Majd végső elkeseredésében mindannyiunknak mondta, hogy 5-6 óra rendszeres fájástevékenységet a saját gyermekünkért képesek vagyunk elviselni. Része az érett felnőtt személyiségnek hogy ilyen és hasonló döntéseket meghozzunk. Ezt szín tiszta érzelmi zsarolásnak tituláltam. 

Két hete volt egy nagyon érdekes beszélgetésem egy általam tisztelt férfival, aki ismételten nagypapa lett pár hete. A menye pszichológus és császármetszés után szeretett volna hüvelyi úton szülni. A papával sokat beszégettek erről, hogy a kismama fizikálisan és pszichésen is készüljön fel és akkor meg tudja csináni. Szakmailag nem értek ezzel egyet. Trenírozta, hogy csak rajta múlik, majd lelkesen mesélte nekem, hogy a vajúdás alatt egy ponton majdnem kért EDA-t a menye de véggi csinálta és egészséges kisbabát szült természetes úton. Gratuláltam neki és hozzatettem én szeretnék epidurális érzéstelentést. Jöttek az érvek és rábeszélés, hogy én is képes leszek rá nélküle csak készüljek fel. Ekkor magyaráztam el neki, hogy lehet képes leszek rá és lehet így fog alakulni, de lehet hogy nem. Nem vagyok ősanya, nem akarok se magamnak sem a világnak bármit is bebizonyítani. Nem érzem úgy, hogy jobb nő, anya vagy vajúdó leszek ha nem kérek EDA-t. Ha úgy érzem igen is fogok fájdalomcsillapítást kérni. Nem fogom emiatt egy pillanatig sem rosszul érezni magamat.

Itt ülök a Dalmát tengerparton egy picike apartman teraszán, és nézem a naplementét. Elszöktünk a férjemmel egy hosszú hétvégre, miután az egész nyarat végigdolgoztuk. Nagyon jól esik picit leereszteni. A barátnőm féltett, hogy ennyit vezetek terhesen… Nem is értettem az aggályait, hisz semmi bajom, csak egy új kis életet hordok a szívem alatt. Aki mellesleg végigaludta az egész utat, legalábbis nagy mocorgást nem csapott. 

Az utazás előtt kaptam meg a cukorterhelésem eredményét. Amennyire féltem attól, hogy rosszak lesznek az értékeim, annyira jók voltak. Nálatok is előfordult már, hogy minden ok nélkül így rástresszeltetek eredményekre? Lehet, csak a családi előzményeim miatt (időskori cukorbetegség fordul elő nálunk a családban). A lényeg, hogy minden rendben. Ami azonban fejbe vágott és nem számítottam rá, az a vérszegénység. Természetesen szülész-nőgyógyászként tudom, hogy nagyon sok esetben alakul ki vashiányos vérszegénység terhesség alatt, de nem gondoltam rá, hogy velem is megtörténhet. Így eléggé ledöbbentem és egy picit meg is ijedtem. Orvosként számtalan páciensemet nyugtattam meg, hogy minden rendben lesz, vaspótlással szépen helyrehozzuk és szülésre a legideálisabb állapotot teremtjük meg. 

Vérszegénységről vagy anaemiaról akkor beszélünk, amikor a sejtek és/vagy szövetek oxigén szükségletét a vér sejtes elemeiben, a vörösvérsejtekben található oxigént szállító molekulák (haemoglobinok) mennyiségi vagy minőségi eltérésük miatt nem tudják kielégíteni. Szóval a vörösvérsejtekben található egy molekula, amit haemoglobinnak nevezünk. A haemoglobin szerkezeti felépítésének része a vas, ami lehetővé teszi, hogy a tüdő kis ereiben oxigént kössön meg, azt a vérárammal a szövetekig jutassa és ott a sejtek számára leadja. Számos okból sérülhet ez a rendszer, az egyik a vashiány. Ami szintén számos okból kialakulhat az egyik ilyen a terhesség. Ebben az esetben a megnövekedett szükséglet okozza a hiányt. A kialakult és esetlegesen kezeletlen vérszegénység súlyos panaszokat okozhat, mint például fáradékonyság, fejfájás, szédülés vagy akár szívpanaszok. Súlyos esetben akár a magzat fejlődését is lelassíthatja. Ami még aggasztott, hogy, ha terhes nő manifeszt vérszegénységgel megy bele a természetes szülésbe vagy császármetszésbe, akkor a fellépő (akár normál mennyiségű) vérveszteség hatására ez az állapot súlyosbodhat és akár vénás vaspótlást vagy vértranszfúziót vonhat maga után. 

Próbáltam beazonosítani a panaszokat. Pár hete ugyan észrevettem, hogy fáradékony vagyok újra, de az esti kevés alvásnak és a puffadásnak tudtam be. Valamint feltűnt, hogy, ha sokat konzultálok és magyarázok a pácienseimnek, elfogy a levegőm.

Visszatérve az alvásra, főleg a rossz étkezési szokásaim miatt éjszakára felfúvódtam nagyon. Ez szintén hozzájárult a rossz alvásomhoz. Valamint két póz létezik, amiben aludni tudok: a jobb és bal oldalamon történő alvás. Az ébredések számából ítélve egy pózban körülbelül másfél-2 órát tudok aludni. Aztán jön a ‘költözés’, mely pár perces ceremónia, hogy a másik oldalamra tudjak fordulni. Ébredés után a párnát, ami az oldalam és a hasam alatt van, átrakom a másik oldalamra, átfordítom a pocakomat, majd a takarómat próbálom magamra húzni újra. Ekkor a lábamnál alvó kiskutyámat is arrébb kell raknom, mert általában nem férek el tőle (pedig csak 4 kiló). Vagy a férjem van útban. Ha annyira rosszul fekszik a kiskutya, akkor a férjemet kell felébresztenem, hogy tegye arrébb, mert én nem tudok felülni. Mikor minden megvan, még a fejem alatt kell a párnát eligazítani. Majd alhatok is tovább. Nektek is ennyire bonyolult a pocakkal való alvás? 

Hajnalra ezt bonyolítja, hogy a csípőízületeim is elzsibbadnak, vagy néha a derekam. Ekkor háton próbálok kinyújtózni, ez ilyen módosított háton alvás, mert a bébim szokott reklamálni a háton alvásért, pedig én imádok! Szóval a kispárnát valamelyik oldalról a hátam alá rakom, így kb. 45 fokban megdőlve fekszem a hátamon. Arra elég, hogy kinyújtsam a lábaimat és az előbb említett ízületek ellazuljanak. Gyermekem egyszer-egyszer a másik oldalra fordulásnál is reklamál, legalábbis én úgy élem meg a szokatlan és hirtelen ingerlékeny mozgásából. Ekkor muszáj simogatással megnyugtatnom, mert nem bírom egy oldalon tovább. Ez hajnalban addig fajulhat, hogy pár percre fel kell állnom az ágy mellett, és csípő billegtetéssel és körzéssel “bemelegíteni” az ízületeimet. Plusz minimum kétszer mosdóba is kijárok. Ezek után korán reggel fel kell kelnem és egész nap komoly orvosként viselkednem, és döntéseket hozni. Gondolhatjátok, hogy emiatt éreztem úgy, fáradékony vagyok és nem a vérszegénységre gondoltam. 

No, azért nem pánikoltam….Felírtam magamnak a vaskészítményt. Én személy szerint a Neo-ferro-folgammát részesítettem eddig előnyben a pácienseimnél. Így én is azt kezdtem el szedni, nem túl sokáig. Nagyon korán, kifejezett és kellemetlen székrekedést okozott. Székeléskor vért is tapasztaltam a kemény széklet miatt, így valami mást kellett kitalálnom. Mivel korában már egy drogéria bio várandós teájával kapcsolatban jó tapasztalataim voltak (erről is írtam) így megnéztem ott. Találtam egy folyékony vaspótló készítményt, amit gondoltam, kipróbálok. Emellett bio céklalevet vettem…. Hát, szörnyű íze van, mintha folyékony földet innék minden reggel és este. Valamint utánanéztem interneten, mely ételeknek magas a vastartalma. Így természetesebb módszerekkel próbálom a megfelelő mennyiségű vasat bevinni. Hmmm, nem könnyű az én életritmusommal. Először is, életemben nem vásároltam búzakorpát, a drogéria bio részlegén meg is beszéltük az eladóval, hogy nem túl bizalomgerjesztő a kinézete. Pontosan, mint a faforgács. Valamint beszereztem tökmagot, pisztáciát, szezámmag olajat. A puffadás és székrekedés miatt “kényszerítenem” kell magam, hogy 2-3 óránként egyek. Ez rám egyáltalán nem jellemző. Mindig valami keveset. Emellett a gyümölcs-, zöldségfélék bevitele is fontos. Hiába van nyár és szezonja rengeteg számomra imádott gyümölcsnek, nagyon nehéz őket beilleszteni a táplálkozásomba…. de ha nem akartam felfújt léggömb módjára forgolódni éjszakánként és zombiként dolgozni napközben, muszáj volt elkezdenem odafigyelnem. Szóval egy ideje hatalmas vászon szatyornyi kajával járok a különböző rendeléseimre, rendszerint alig fér be a kajám az amúgy is teli személyzeti hűtőbe, és próbálok pici kajaszüneteket beiktatni a rendelésembe. Kisebb nagyobb sikerrel. Olyan ételeket kezdtem enni, mint a görög joghurt gyümölccsel (ribizli, áfonya, eper) meghintve búzakorpával….igen, elveszi picit a fűrészpor ízét. Vagy teljes kiőrlésű zabpehely, laktózmentes tejjel és búzakorpával. Cukormentes étcsoki nasinak, plusz a kis magvaim. Minden főétel adagból az eddigi adagom 1/3-át (!) tudom komolyabb puffadás nélkül megenni. Eszem húsféléket, így a máj fogyasztása egyértelmű számomra. Próbálok kétnaponta főzni, grillezni bármit, csak legyen mit ennem ilyen sűrűn. Szerencsére a férjem is szeret főzni, így segít, mert egyedül nem menne. Próbálom úgy felfogni, hogy ez a baba születését követően is fontos lesz, mármint hogy jót és jókor együnk. Látom magam előtt, ahogy a férjem fogja a legtutibb bébi pépeket kitalálni a hozzátáplálás időszakában. 

Ezek mellett nagyon fontos a C-vitamin bevitel, mert segíti a vas felszívódását valamint csökkenti a felszívódást gátló táplálék-kiegészítők, mint a kalcium (amit szintén szednem kell) hatását. Ez pedig azt jelentette, hogy jobban oda kell figyelnem a táplálék-kiegészítőim szedésére. El kell ismernem, hogy eddig nem voltam túl következetes ezzel kapcsolatban. 

Amivel még próbálkozunk, picit kevesebb sikerrel az a sportolás. Így nyár lévén az úszást részesítettük előnyben. Természetesen terhesen csak és kizárólag kijelölt és megfelelően tisztán tartott úszómedencét választottunk. Nagyon vicces érzés volt az első alámerülés….ahogy lebegtem és megszűnt a pocak érzésem. Valószínűleg a babánk ugyanúgy lebegett az én lebegő pocakomban. Ezen mosolyogtam végig a 600 méter alatt, amit leúsztam vele az első alkalommal. Itt az Adrián is úsztunk már együtt, ebben a hihetetlen szép környezetben még különlegesebb volt vele a pocakomban úszni és itt ténylegesen lebegni picit. Sajnos terhesen limitáltak a lehetőségeim sportolás terén. Igen, természetesen gondoltam a kismama jógára, de ha őszinte akarok lenni, én terhesség előtt sem voltam egy szuszogós-jógázós típus. A biciklizést vagy futást inkább részesítettem előnyben. Kora tavasztól, késő őszig a városban mindig biciklivel mentem a rendeléseimre és rengeteget kirándultunk a férjemmel és a bicikli elején a kosárban a kiskutyával. Sokszor mentünk kerékpárral sportolni – míg én futottam, a férjem a kiskutyával kültéri edzőpályán tornázott. Meglepve és döbbenten realizáltam, hogy főleg a második trimesztertől nem javasolt a biciklizés, főleg az egyensúlyérzék felborulása miatt. Bizony, a szülész-nőgyógyász barátnőmtől is hallottam, hogy nyugodtan bicajozzak a városban. Nekem viszont nem városi kerékpárom van. A kiskutyával elöl a kosárban sokkal könnyebben tud kimozdítani az egyensúlyomból nem terhesen is, szóval ezt el kellett engednem. A futás, mivel a téli időszakban picit elhanyagoltam és így estem teherbe, nem volt opció ebben a 9 hónapban. De már nagyon készülök a szülés utáni időszakra, szeretnék babakocsival futni. Ha ezzel kapcsolatban valakinek van jó ötlete, tapasztalata vagy tud egy közösséget, ahova tudnék csatlakozni, azt nagy szeretettel várom. Amit szintén tervezünk a férjemmel jövő nyárra a kis jövevénnyel egy bicikli túrát a Garda-tónál. Természetesen sok információnak kell utánanéznem ezzel kapcsolatban, főleg a 6-9 hónapos babával való biztonságos tekerésnek, az ő elhelyezésének ülésben, vagy bicikli után akasztható biztonságos gyermek utánfutóban. Ezek tudtommal futóbabakocsivá is alakíthatók. Ha ezzel kapcsolatban van jó tanácsotok, azt is szívesen fogadom. Mert ugye, fontos, hogy ne csak a terhesség, de a szülés után is aktívak maradjunk és gyermekeinknek jó példát mutassunk. Gyermekeinkért is sportoljunk!