Nehéz helyzetbe került a határzár kihirdetésével Ön és sok más páciens is! Futó kezelések lettek leállítva, kiutazás kérelmezése vált hihetetlen bonyolulttá. Kezdünk elzárkózni Csehországtól és így Brno-tól is, ami nagyon sok meddőség kezelésben résztvevő pár számára az utolsó mentsvárat jelenti.

Mikor először találkoztunk már eldöntött tény volt, hogy lombikprogramba fognak. Milyen út vezetett idáig? 

2016-ban majd 2018-ban is méhen kívüli terhességem volt és sajnos a második alkalommal el kellett a bal petevezetőt távolítani. Utána azt gondoltuk az orvosommal együtt, hogy gyorsan terhes leszek hiszen eddig nem merült fel a teherbeeséssel kapcsolatban semmi probléma és volt már egy 7 éves kislányom is. Sajnos semmi sem a terveink szerint történt és 2018 áprilistól kezdve nem esetem teherbe. 2018 decemberéig voltunk türelmesek, akkor kezdődtek a célirányos kivizsgálások. 

Végül miért döntöttek úgy a párjával, hogy külföldön vágnak bele a beavatkozásba?

Utánaolvastam az itthoni és külföldi lehetőségeknek és Csehországban a genetikai vizsgálat lehetősége vonzó volt. Bár betegség nem indokolta, de egy genetikai szűrésen átesett embrióval nagyobb lehet az esély a sikerre és ekkor már 37 éves voltam a férjem 39, így előfordulhattak már az embriókkal problémák. 

Mennyire bonyolult a kapcsolatfelvétel és a kezdeti lépések a kinti intézettel? 

Az intézmény honlapján lévő kapcsolat felvételi adatlapot töltöttem ki és küldtem el nekik. Rövid időn belül kaptam is első konzultációra időpontit kb 4 héttel későbbre. 

Küldtek egy részletes vizsgálati eredményekre kiterjedő kérdőívet azt kellett visszaküldeni, a konzultációra ebből készült fel az orvos. 

Nagyon szépen indult a kezelés! Jöttek a jó eredmények. Hogyan élte meg ezt az igen pozitív időszakot a kezelésben?

Minden a nagy könyv szerint zajlott, a klinikán mindenki felkészült és kedves volt. Stimuláció is terv szerint ment, petesejt leszívás sem maradt rossz élmény pedig tartottam az altatástól. Gyakorlatilag végig azt éreztük, hogy a legjobb helyen vagyunk. 

Majd sajnos bekövetkezett amitől sokan rettegnek. Nem sikerült az első beültetés. Megnyugtató volt a tudat, hogy az intézet további vizsgálatokkal megoldásokat keresett? 

Milyen vizsgálatokat javasoltak és miért? 

A nagy lelkesedésem itt el is múlt. Ők javasolták akkor az endometrio vizsgálatot , mely az ERA, EMMA, ALICE tesztek egyben. Nem értettem ezt miért nem az első beültetés előtt említették, hiszen én mindent kértem, azt mondtam az első konzultáción, hogy a siker érdekében csináljunk meg mindent ami növeli vagy növelheti az eredményességet. Az akupunktúrát javasolták, az volt az első beültetés előtt is. Sajnos az endometrio vizsgálatot nem javasolták, mivel a protokoll szerint ezt az első sikertelenség után ajánlják csak. 

Ezen új eredmények tükrében vágtak bele az újabb kezelésekbe. Majd jött a járvány miatt a határzár. A kezeléseket leállították. Hogyan lehet ezt feldolgozni?

A vizsgálatok eredménye kb 3 hét alatt megérkezett a határzárral együtt, így az áprilisi beültetés eltolódott júniusra. Júniusban már az ERA teszt eredménye szerint történt meg a beültetés, sajnos sikerről itt sem tudok beszámolni. Júliusban egy véralvadásgátlóra rosszul reagált a szervezetem, így az a ciklus kimaradt. Majd augusztus hónapban a domináns tüsző nem nőt megfelelően, így az augusztus 30-ai beültetés szeptember 1-re tolódott, de addigra bejelentették az ismételt határzárat. Így itt álltam egy megkezdett protokollal, lezárt határokkal. Na akkor éreztem azt, hogy oké én értem, hogy van a Jó Istennek humora, de ez már egy kicsit sok. 

Milyen megoldás született azóta?

Jött az ötlet, hogy haza hozatjuk az embriókat és egy magyarországi magánklinikán lesz a következő beültetés. Sajnos annyira kiszámíthatatlan a helyzet, hogy mikor mit jelentenek be itthon és milyen szabályokat hoznak a klinikákon, hogy nem merünk így előre tervezni. Most pár vizsgálatot, aminek lejárt az érvényessége azt újra csináltatom és felkészülünk az itthoni beültetésre. Reméljük ennyi kaland után már nyíl egyenes út vezet a sikerhez. 

Photo by Anna Shvets from Pexels

Ezzel a szent meggyőződéssel léptem ki a zuhany alól a minap. A férjemnek szegeztem a kijelentést. Láttam a pánikot átsuhanni az arcán, ahogy végigpörgeti fejben milyen kimenetelei lehetnek ennek a beszélgetésnek….és pontosan tudta, hogy jól nem fog kijönni belőle akármit  is mond. Így nemes egyszerűséggel megkérdezte “Miért gondolod drágám?”

Így szülés után majdnem 8 hónappal nem vagyok kibékülve a testemmel. Mikor hazahoztuk a kislányunkat a kórházból szoptattam és bár nagyon sokat ettem olvadtak le rólam a kilók. Volt egy pont amikor vékonyabb voltam, mint a teherbeesésem pillanatában. Aztán 3-4 hónapos kora körül ez kezdett megváltozni, továbbra is farkas étvágyam volt (6 hónapos koráig teljesen anyatejes volt) de a testsúlyom stagnált, majd elkezdtek visszakúszni a kilók. A vércukrom a hajnali kelésekkor nagyon leesett, a késő esti kajálások miatt égett a gyomrom. De ott akkor ahogy a zuhany alól kiléptem a hasamon megnyúlt bőrt és a kis pocakomat mutattam először a férjemnek. Még szerencse, hogy striám nincs mert akkor tényleg teljes elkenődés lett volna úrrá rajtam. Viszont a hajamat kb 2 hete nem volt időm/energiám/kedvem megmosni. Ez a kis színjáték egy Balatoni nyaraló fürdőszobájában történt. Indulás előtt a férjem megkérdezte készültem-e a strandolásra. Vagányan mondtam ne izguljon most borotváltam a lábam. Ott akkor abban a fürdőben rá kellett jönnöm, hogy a ‘most’ anyaként mást jelent, mint korábban. Lenéztem a lábamra és nyugtáztam a ‘most’ az 1- 2 hete lehetett. A hozzátáplálás óta újra spontán csorog a tej a melleimből. Már lelkileg jobban viselem, de ott akkor a zuhanyzás előtt meginduló tej hatására mindennek éreztem magam csak szép nőnek nem. A férjem türelmesen végig hallgatott, majd közölte velem, hogy szép vagyok. Ilyen egyszerű lenne? Sokszor irigylem a férfiakat ezért a lényegretörő gondolkozásért. 

A minap beszélgettem egy kedves gyerekkori barátommal, akinek a felesége terhes. Elmondása szerint nehezen éli meg a terhességgel járó testi változásokat, striák, gömbölyödő pocak, fenék és kikerekedett combok. Hatalmas mellek…és a szüléstől való félelem. Főleg a hüvelyi szüléstől való félelem. Érdekes, hogy sok nő tart attól, hogy megváltozik a szexuális élete vagy vizelettartási problémái alakulnak ki hüvelyi szülés után. Számára megnyugtató volt, hogy kitűzték a császármetszés várható időpontját. 

Az allergiaszezon közepén nem szedhetek gyógyszert a szoptatás miatt, homeopátiás szopogatós bogyó semmit nem ér. Egész álló nap tüsszögök. Ilyenkor érzem igazán, hogy mekkora jelentősége van a szülés utáni gátizom tornának. Azóta ezerrel csinálom, mert ez egy szépen és könnyen regenerálódó terület. A barátnőm ajánlott egy weboldalt ahol online lehet ezeket a tornákat nézni és alkalmazni…akár otthon az ágyban is. Hisz gátizomról van szó. Nevetett is rajtam a férjem “Te az ágyban tornázol?” Majd a második videó alatt a falra felrakott lábammal elaludtam a gyógytornász búgó hangjára. No de ez az anyasággal járó krónikus fáradtság hozadéka. A fenti beszélgetés óta eltelt másfél hónap, nem mondom, hogy vékonyabb vagy szebb lettem de igyekszem. A magam egészsége és boldogsága érdekében is. Elkezdtünk biciklizni. A kiscsajnak van egy vagány biciklis utánfutója ahonnan tud nézelődni a kedvenc zenélős pingvinjével miközben almás-mangós puffasztott rizskarikát majszol. Ezzel kellő állóképességet építek ahhoz, hogy elkezdjek újra futni. Szépen lassan, de próbálok kitartó lenni. Ti hogyan birkóztatok meg a terhesség alatt és utána bekövetkező változásokkal a testeteken? Hogyan lehet egyáltalán pici baba és munka mellett még időt találni a sportolásra/tornára….természetesen úgy, hogy ne aludjon el az ember lánya közben. 

Kép: pexels.com

A közösségi médiát nézegetve számomra nagyon érdekes témába futottam bele. Követek egy nemzetközileg ismert Plus Size modellt, aki utánam egy-két hónappal szült tehát ugyanúgy kisbabás. Sokat posztol a gyermekéről születésétől fogva, minden képen kitakarja a baba arcát vagy úgy készíti a fényképet, hogy ne látszódjon az arca. Ezen kívül sokat posztol a szoptatásról és mellszívásról. A mai posztjában igaziból a kommentek voltak megdöbbentőek. Nagyon sokan írták, hogy ízléstelen ilyen fotót kirakni. A fényképen a modell látható, amint mindkét melléhez csatlakoztatott egy egy mellszívót és mosolyogva írja le hogy mellszívás közben emaileket csekkol. Kíváncsi lettem volna arra, hogy akik azt írják gusztustalan vagy ízléstelen miért gondolják így.

Azt már korábban is tapasztaltam, hogy ha valaki nyilvános helyen történt szoptatásról vagy akár otthoni szoptatasról posztol az sokakat felháborított.

Továbbra sem tartom magam ősanyának viszont nem tudok azokkal egyetérteni, akik ezt ízléstelennek tartják. Nem csak azért mert a szoptatás egy természetes folyamat, hanem azért mert ez közösségi média! Azért nevezzük így mert közösséget építenek, ebben az esetben olyan nőknek akik otthon egyedül néznek szembe a szoptatás, mellszívás, gyermeknevelés feladatával. Értem én, hogy cuki kisbabákról a legjobb fotókat nézegetni főleg akkor ha egy általunk szeretett és elismert celeb osztja meg őket a saját életéből. Azonban nagyon sok olyan nő is követi őket akik közösséget éreznek velük mivel hasonló időben, hasonló dolgokon mennek át. Szülés előtt, hogy őszinte legyek én sem tudtam elképzelni a szoptatást, picit morbid dolognak is tartottam. Hisz az addig szexuális töltettel bíró melleim egy teljesen más megvilágításba kerülnek.

Ettől függetlenül nem gondolom, hogy ezeken a képeken is erotikus tartalmat kellene kötni a női mellekhez. Mivel ez lehet egy indok (ahogy említettem senki nem magyarázta meg miért tartja ízléstelennek a képeket csak tippelek) amiért nem tartják illőnek ezeket a képeket ezt élből elutasítanám. Mire a klinikáról hazaértünk a kisbabámmal minimum 10 szakember látta, fogdosta, nyomkodta, préselt tejet ki a mellemből. Láttam a kisbabámat elégedetten enni, békésen elaludni és biztonságban ölelgetni a melleimet. Innentől fikarcnyi kétség nem volt bennem, hogy nekem szoptatnom kell. Azt azonban senki nem mondta, hogy ez lehet fájdalmas is, kellemetlen tejcsorgással, mellfeszüléssel és rendszeres mellszívással fog járni. (Az én esetemben nem állt be a kereslet-kínálat, a kisbabám aludt éjszaka így nekem le kellett szívnom a mellem).

Mivel használható segítséget nem kaptam, velem egy cipőben járó barátnőim nem voltak nagyon vágytam a közösségre! Látni és ha mást nem olvasni, hogy vannak akik ugyanezen mennek keresztül, hogy ez nem egy szürreális film ami annyira más mint bármi amit addig ismertem hanem a kőkemény valóság és ezen más nők is ugyanúgy mint én átmennek. Mikor elkezdődött a hozzátáplálás elhagyhattam az éjszakai mellszívásokat. Azonban elkezdtem heti egy napot dolgozni, így a munkahelyemen kellett megtanulnom a mellszívást.

Nagyon sok országban ez elfogadott és bevett gyakorlat, itthon azonban elég ritka. Beszélni róla, hogy kell és igenis az előjegyzésben hagyjanak rá időt egy középkorú férfi főnökkel picit kellemetlen. Kellemetlen mert érzem, hogy zavarba hozom ezzel őket (akár a nőket is). Nem azt erősítik bennem, hogy milyen jó szoptatod a kisbabádat! 

Így kifejezetten jó látni és olvasni, hogy nők egy láthatatlan de mégis a fényképeken és tapasztalatokon keresztül látható és támogató közösséget alakítanak ki. Az itthoni kultúra, hagyomány (legyen az bármi) szereti elizolálni a gyermekágyas majd csecsemőt otthon gondozó nőket. 

Gondoljatok bele, egy pici baba szükség szerint szoptatva is három óránként szopizni szeretne (vagy sűrűbben), hisz számára ez nem csak az élelemről szól. Hanem a megnyugvást, a szeretetett, az alvást és sokszor az egész mindenséget jelenti nekik. Most komolyan csak annyi időre hagyhatnám el a lakásom ami két szopizás között eltelik? Azért az piszok kemény szervezés és izoláció. Ha már vannak anyák, akik erre fittyet hányva zsizsegnek miért ne mutassák meg? Miért kellene szégyelnünk, hogy szoptatjuk a kisbabánkat? Természetesen megfelelő diszkrécióval. Én mindig letakarva szoptattam a strandon, az autóban, barátoknál elvonulva. Kivéve ha csak női társaság volt és senkit nem zavart. 

Nekem rengeteg erőt adott az, hogy láttam a fent említett celebet egy new york-i kávézóban szoptatni a kisbabáját miközben kávézott, hogy taxi hátsó ülésén kézi mellszívóval szívta a cicijét....hogy a kommentekben hétköznapi nők raktak fel képeket ahogy az autóban leszívják a mellüket. Hisz a túlfeszülés, a tejcsorgás nem jelentkezik be előre. Hányszor volt, hogy éreztem belövell a mellem és már ázott is át mindenem. Elmondhatatlanul furcsa szituáció és elmondhatatlanul sokat jelent a tudat, hogy vannak nők akik vállalva ugyanezen mennek keresztül. Vagy ha már negatív véleményt formálunk, osszuk meg azzal a több millió nővel, akik ebben élnek miért is ízléstelen amit csinálnak minden nap hónapokon, akár éveken keresztül!

Kép: pixels.com

Nehéz időszakon vagy túl. Szerencsére jól végződött. Fiatal vagy, szép és teli életkedvvel. Elmeséled nekünk hogyan és mikor kezdődött a kálváriád?

Köszönöm szépen a szép szavakat! Körülbelül 2011-2012 magasságában kezdődött. Kis szemölcsszerű képződmények jelentek meg a külső genitáliák környékén. Akkor még nem voltam benne a szakmában, így nem tudtam mire vélni az elváltozást. Egy szülész-nőgyógyász orvos adott felvilágosítást arról, hogy ez HPV fertőzés. Kaptam rá oldatot, amivel kezelnem kellett magam több hétig, nem volt egy kellemes élmény. Vettek mintát is a méhszájamról, melynek az eredménye 16, 33 és 66-os magas rizikójú HPV csoportok együttes jelenléte. Onnantól 2020-ig nem volt teljesen negatív rákszűrésem.

Évekig bizonytalan citológiai leleteid voltak. Egészségügyben dolgozva hogyan dolgoztad fel hogy nem történt semmi előrelépés a leletek függvényében?

Az évekig tartó várakozó állásmód és eredménytelen immunerősítő kúrák megviseltek. Sajnos éreztem, hogy haladok az elkerülhetetlen felé.

Végül mi volt az az eredmény aminek hatására az első műtétre sor került?

HSIL CIN III. – súlyos fokú laphám eredetű elváltozás, rákmegelőző állapot

Mit éreztél, hogy végül is műtétre van szükség?

Hogyan készültél a műtétre?

Bizakodtam, hogy ezután már vége lehet az évek óta tartó mizériának. A műtétre friss vércsoporttal és általános vérképpel, EKG és mellkasröntgen leletekkel készültem. Teljesen nyugodtan érkeztem meg a klinikára, mert tudtam, hogy a legjobb kezekben vagyok.

Mi lett a Loop konizáció szövettani eredménye?

Mi történt ezt követően? Hogyan dolgoztad fel lelkileg a hallottakat?

A conisatio egyértelműen igazolta, hogy kezdeti stádiumban lévő méhnyakrákom van. Fel kellett keresnem az eredménnyel egy onkológiai intézményt, ahol további vizsgálatokat kértek és megbeszéltük a második műtét időpontját.

A plusz vizsgálatok tudatában hogyan készültél a második műtétre?

Reménykedve, hogy ez lesz az utolsó! De sajnos ennek a szövettani eredménye is még kisebb 1-1 mm-es telepekben képződött rosszindulatú elváltozást mutatott. Így kellett egy harmadik műtét, szintén loop conisatio plusz cervix abrasio.

Mit éreztél amikor az orvos elmondta a szövettan eredményét?

Hogy ennek sosem lesz vége!

Hogyan lehet ilyen fiatalon továbbmenni, reménykedni annak tudatában, hogy egy harmadik műtétre és szükséged van?

Tartotta bennem a reményt az, hogy orvosom mindent megtesz annak érdekében, hogy a későbbiekben még lehessen gyerekem!

Mit mondott az orvos mire készülhetsz ha az utolsó műtétnek sem jó a szövettan eredménye?

Eredménytől függően vagy a méhnyakcsatornámat távolítják el teljes egészében (hogy tudjak még várandós lenni), vagy legrosszabb esetben a teljes méhemet.

Végül is az utolsó műtét meghozta a várt eredményt. Mi volt ez pontosan?

TELJESEN negatív szövettani eredmény!!!

Ezt követően milyen sűrűn kell szűrővizsgálatra járnod?

3-3-3 aztán 6-6-6 havonta. Ha mind rendben lesz, visszatérhetek az évenkénti szűrővizsgálatra.

Félsz attól hogy valaha újra át kell menned ugyanezen?

Néha ott motoszkál bennem (valahol mélyen) a gondolat, de el is hessegetem.  Azóta még jobban odafigyelek az étrendemre, beadattam magamnak a HPV oltást és sok vitamint szedek. Pozitívan állok a dologhoz, úgy gondolom küzdöttem és K. O-ra győztem.

Mit üzennél azoknak a fiatal lányoknak akik hasonló cipőben járnak, mint te?

Bátorság, kitartás és soha ne adják fel!

Photo by cottonbro from Pexels

Nem vagyok ősanya! Ezt oly sokszor leszögeztem….mégis az elmúlt időszakban csupa ilyen kijelentésekbe futok bele. Az utolsó, amin elgondolkoztam ma a férjemtől jött, amiben picit kérdőn, picit szemrehányóan nekem szegezte “És te mondod, hogy nem vagy ősanya?” Lehet az is közrejátszott, hogy az autómban hátul ülve hatalmas virágokkal és virágfölddekel körbevéve szorongott, míg én lehúzódtam az út szélére és megszoptattam a kislányom a vezetőülésben. Természetesen egy mesefigurás napellenzőt nyomtam az ablakomra és gyalogos forgalom szinte nem volt, így senki közszemérmét nem sértettem. Elkezdtem átgondolni mi is áll emögött a sztereotípia mögött. Azért hozzátenném, hogy senkit nem akarok megbántani, nagyon jó az önkritikám és fanyar humorom van. 

Szóval természetes úton szültem, fájdalomcsillapítás nélkül és gátvédelemben. Viszont nem azért mert több oldalas szülési tervvel érkeztem és mindenáron ennyire természetes akartam lenni. Már többször leírtam, hogy az anesztes tojt a fejemre az epidurálommal és amúgy meg összeszedtem az összes bennem rejlő wonder woman-t és simán megcsináltam! DE szigorúan eszembe sem jutott, hogy a szülésznő bármilyen masszázsolajjal a gátamat masszírozza. 

Igen a kislányom 6 hónapos koráig szoptattam. Na ezért kaptam hideget-meleget. Nem volt bennem semmi romantikus elképzelés a szoptatással kapcsolatban, sőt szülés előtt úgy voltam vele, hogy megpróbáljuk ha nem megy nem baj szuper jó tápszerek vannak és hamarabb rugalmas lehetek mellette, valamint így éjszaka az apukája is tud kelni ha én hulla vagyok. Aztán lett egy kislányom, akinek a cici volt a mindene. Még mindig megnyugtatja és az összebújás szerves része. Amikor láttam ezt a csöpp kislányt elégedetten szopizni és hallottam milyen üvöltő visítást tud leművelni a ciciért, mindent meg akartam azért tenni, hogy tudjak szoptatni. Ha kérdeznek én továbbra is elmondom mindenkinek, hogy piszok nehéz az eleje. Fájdalmas és rengeteg bizonytalansággal, sírással, lelkiismeretfurdalással jár. Majd egyszer csak könnyebb lesz, természetessé válik, az életünk részévé válik. És ha már ennyi tejem lett és a WHO (World Health Organization) 6 hónapos koráig kizárólagos anyatejes táplálást javasol, akkor már miért ne. Továbbra sem elvetemülten ragaszkodtam elvekhez, egyszerűen volt tejem, a kisbabám élvezte, könnyűvé vált, az éjszakákat átaludta, napirendünk kialakult akkor miért ne követnék egy általam elismert nemzetközi szervezet által kiadott útmutatást. Amikor eljött az ideje megkezdtük a hozzátáplálást, mert már az igényt is láttam a kisasszonyon.

Azért, hogy igény szerint szoptattam…vagy micsoda. Mivel elég korán kellett a struktúra nekem még ez sem teljesen igaz. Próbáltam kordába terelgetni…de tehetek én arról, hogy a kisleány volt amikor 2 óra múlva megéhezett és világháborút rendezett? Vagy éppen (még újszülött korában) elaludt egy rövid 5 órára napközben? 

Igen, amikor kellett felkötöttem kendővel magamra. Mivel télen szültem és fogalmam sem volt róla, hogyan kell mindezt az utcára teleportálni így itthon hurcoltam. Mikor már semmi nem segített, hogy el tudjam altatni és fülsiketítő ribilliót rendezett napjában sokszor, akkor rendeltem online egy kendőt, youtube-on megnéztem hogyan kell magamra kötni és hajrá! Azt kell mondjam nem hülyeség, ez volt a ‘jollyjoker’ altatás nálunk. Igaz utána ülhettem órákat a magamra kötött gyerekkel a kanapén vagy az ágyon összeizzadva…de legalább aludt.

Igen az ágyunkban aludt babafészekben az első 3 hónapban. Nem elhatározás volt szintén, hirtelen ötlet a klinikáról hazajövetel előtt egy nappal. Apa szaladt el venni egyet. Amit, mivel este hulla fáradtan az 1 órája üvöltő gyereket a mi ágyunkban ülve szoptattam meg és zuhant mély álomba a vállamon, beraktunk az ágyba kettőnk közé. Így maradt egy darabig. Azonban ha utána olvastok a hirtelen bölcsőhalál megelőzése érdekében ajánlások javasolják az egy szobában/ egy ágyban (megfelelő körülmények között) altatást 6 hónapos koráig.

Igen, ki tudja szülés után először mikor sikerült (vagy volt hozza affinitásom) leborotválni a lábam vagy megmosni a hajam?! DE rövidke anyai pályafutásom egyik hatalmas pozitív pillanata volt, mikor először újra le lett vágva a hajam arra a hosszú bubi frizurára, aminek már csak halvány nyoma volt. 

Továbbra is hiszem, hogy nincs olyan, hogy anyai ösztön…vagy csak az enyémet üvöltötte túl a gyermekem. Viszont hiszek benne, mert kutatások támasztják alá, hogy szüléskor és utána 2 évig MRI vizsgálattal bizonyítottan  az agynak olyan területei válnak rendkívül aktívvá, amelyek a nonverbális kommunikáció megértéséért és az empátiáért felelőssek. 

Én azt mondom teljesen mindegy ki hogy csinálja, ne legyünk elítélőek, igazságtalanok, okoskodóak egy gyermekágyas vagy kisgyermeket nevelő anyával! Hihetetlen kiszolgáltatott, hormonálisan és emócionálisan is érzékeny időszak ez. Sokunk bizonytalan magában. Természetesen mindenki idealizált elvekkel vág bele, melyeket hosszabb rövidebb idő elmúltával felad. Ezt az utat mindnekinek Önmagának kell bejárnia! Ne nehezítsük ezt sztereotípiákkal, “én csak jót akarok” megjegyzésekkel (ezek a legalattomosabbak, még csak el sem küldheted melegebb éghajlatra, hisz ő jót akar) vagy olyan véleménnyel amit rá szeretnénk erőltetni. 

A legjobb barátnőm nemsokára szül. Második babáját ugyan, de VBAC-ra (vaginal birth after C-section azaz hüvelyi szülés császármetszés után) készül. Megpróbálni a VBAC-t most eléggé felkapott dolog itthon. Mikor a szakdolgozatomat írtam az egyetemen ez volt a témám, akkor 2008 környékén itthon tombolt a császármetszés láz. A nők nagy többsége biztonságosabb szülésmódnak tartotta a műtétet, mint a hüvelyi szülést. Ezt nem én találtam ki, akkoriban rengeteg kutatási eredményt olvastam erről. Ennek kapcsán sokat kérdez tőlem, én hogyan éltem meg a vajúdást és a szülést. 5-6 hónap távlatából azt kell mondjam teljesen másképp látom, mint közvetlen utána. Akkor a magyar állami egészségügy bugyrai miatt tele voltam fájdalommal, bánattal és tehetetlen dühel, mindazért ami velem és a kisbabámmal történt. (Ezt korábbi bejegyzésben itt olvashatjátok). Mára lenyugodtam, elengedtem az engem nem szolgáló dühöt és megbocsájtottam. Mi mást tehettem volna, hisz a rendszerben dolgozók részéről egy egy vállrándítást kaptam (hisz tudjuk nincsenek jól megfizetve a munkájukért…szarkazmus). Visszatérve a barátnőmhöz, amikor elmeséltem újra a történteket sokkal jobban koncentráltam a saját érzéseimre. Rá kellett jönnöm, hogy nagyon büszke vagyok magamra. Büszke vagyok amiért egy gyermekkorom óta bennem lévő félsszel szembenéztem és megcsináltam, történetesen azzal, hogy tudok gyermeket szülni. Valahogy nagyon fiatal korom óta nem a rózsaszín habos babos történetet láttam a szülésben, hanem a fájdalmat, erölködést, teljesítményt, amire lehet fizikálisan nem is leszek képes. Lehet azért mert van egy gyerekkori emlékem mikor a testvéremmel édesanyánkat nyúzzuk mesélje el hogyan születtünk. Ő teljes öszinteséggel mesélt a fájásokról arról, hogy kinyomott minket a medencéjén keresztül. Megragadt bennem a tény, hogy édesanyám úgy élte meg érezte a medencéjét nyílni, szétfeszülni amíg a szülőcsatornában voltunk. Nem elijesztett, én örültem, hogy ezt így elmagyarázta, elmesétle. Azonban azt felmértem, hogy ez kemény fizikai munka. Az, hogy ebben a lelki állapot és a tudatosság nagymértékben segít ekkor még nem értettem. Majd az orvosi egyetemen sok minden más miatt is úgy döntöttem szülész-nőgyógyász akarok lenni. Elsősorban be kell valljam a nőgyógyászat és a műtéti része vonzott és a szülészetet kaptam mellé, mint egy kihívást. A szakképzés elején nagyobb hangsúlyt fektettek a szülészetre, így elég korán belekerültem a sűrűjébe. Visyonylag sok szülést vezettem, mivel egyetemi klinikán dolgoztam. Láttam nehezebb, könnyebb eseteket. Minding is jó megfigyelő voltam így korán rájöttem melyik vajúdóval lesz, lehet probléma ahogy “alakul a buli…” Láttam sok mindent (biztos nem annyi mindent, mint egy 30 éve szülésznő bába) ami nagy mértékben alakította a véleményem arról ha egyszer mégis bevállalom, én hogyan szeretnék szülni. Voltak “birkózós” szüléseim, környörgősek (a kismama részéről a császármetszésért), kiabálósak és nagyon “csúnya” szülések de volt meghitt, összebújós, szeretetteli is. A nők személyiségétől, életkorától és akkori leleki állapotától függő reakciók. Volt és a mai napig van egy elképzelésem hogyan lehetne a legfelkészültebbnek lenni a szülésre. Természetesen nekem könnyebb dolgom volt, hisz szakmailag pontosan tisztában vagyok vele mikor mit történik és volt egy elképzelésem mi milyen érzés (azt kell mondjam, hogy pont olyan amilyennek elképzeltem). Tudtam, hogy az én fájdalomtűrő és főleg fájdalmat kezelő attitűdöm nagyon sok mindent fog befolyásolni. Mivel semmi tapasztalatom nem volt, hogyan bírom a fájdalmat én az EDA-ban (epiduralis érzéstelenítő) bíztam. Mire bizonyossá vált a szülőszobán, hogy nem kapok már jó 3 órája voltak rendszeres és igen erős fájásaim így már tudtam kezelni őket. Biztos vagyok benne, hogy tudat alatt bevillant a nyugodt, csöndben befelé forduló nők kép, akiket láttam és oyan méltósággal viselték a fájdalmakat, hogy én is így tettem. Már itthon is kényelmesen leültem a kanapéra, a férjemnek jeleztem mikor kezdődik majd befelé fordulva a fájdalommal azt “lekövetve” végigvártam és bár nem volt jelentősége jeleztem, hogy vége. A klinikán ez mégjobban fokozódott, voltam én és a fájdalom. Érzékeltem és nagyon hálás voltam a férjemnek, aki a szülőszoba sarkában ült egy fotelon és csöndben figyelt. Nem tudom milyen időközönként odajött hozzám és szőlőcukrot erőltetett…néha elküldtem a p#csába, hogy hagyjon békén a szőlőcukrával. De alapból voltam én, a kisbabám és a fájdalom…ami a derekamban kezdődött majd erősödött és egyre feljebb húzódott a méhemen, tetőfokán az egész hasamat egy nagy fájdalommá összeszorítva elkezdett elmúlni. Fentről engedte el és szépen de gyorsan kúszott lefelé. Majd hagyott pihenni 2-3 percig. Mindvégig magamra figyeltem, de nem zártam ki teljesen a külvilágot. His z jól tudtam ha kérdeznek vagy utasításokat adnak reagálnom kell, hogy tudják kooperálok. A burokrepesztés tudtam nem fog fájni. Az orvosom megpróbálta fájás alatt megcsippenteni az ujjával és úgy megrepeszteni, de túl vastag volt. Így éreztem (és tudtam mi történik) két ujja között egy hosszú tűt vezetett fel és megszúrta a buroksapkát a magzat feje előtt. Majd meleg, nedves érzés öntött el a lábamközt. Tudtam és fel voltam rá készülve, hogy innentől még erősebbek lesznek a fájásaim. Bár reálisan nem tudtam elhinni, hogy még ennél is lehet erősebb. Inkább a milyensége és az erősségének elhelyzekedése változott. Erősebben kezdődött a derekamban, a méhemen és a pocakom tetején hasonló érzés volt. Mikor “megszoktam”, hogy vajúdok eljött a pillanat, hogy már csak pici perem méhszájam volt körben, ami ha eltűnik belépünk a szülés második szakaszába a kitolási szakba. Egy újabb ismert, de ismeretlen terep. Másfajta fájdalommal, másfajta aktivitással. Itt kellett, hogy aktívan (izom munkával) is belépjek a folyamatba. Féltem tőle. Féltem a medencémet szétfeszítő fájdalomtól (amit édesanyámtól hallottam), féltem a gátat erősen feszítő rettenetes fájdalomtól (rengeteg szülés során számoltak be ilyenről páciensek. Volt aki emiatt nem is nyomott többet, mert akkor erősödött lent ez a fájdalom). De legfőképp féltem, hogy nem leszek ügyes. Hogy nem fogom érezni hova kell nyomni (rengeteg ilyet láttam és asszisztáltam végig orvosként. És végeztem végül vákumos szülést), hogy nem fogom elég erősen és hosszan nyomni. Minden kritika nélkül, de én láttam nőket, akik nem tudták tolerálni a fájdalmat és abban a pillanatban ez felülkerekedett azon, hogy segítsenek a kisbabájuknak megszületni (és sokszor, hogy segítsenek ne legyen baja a szülőcsatornában). Sokan könyörögtek ezen a ponton is a császármetszésért (itt nem szőrösszívűek vagyunk hanem ekkor már nem lehet szakmailag császármetszést csinálni). Ezek mind kavarogtak bennem, ezért mikor először éreztem a kakiló érzést (tényleg olyan érzés) mondtam a férjemnek, hogy még ne szóljon, nem állok rá készen. És akkor bevillant! Ez itt már nem rólam szól! Ez itt arról szól, hogy van egy kisbabám, aki mindent jól csinál, ahogy a természet kitalálta és nekem segítenem kell neki, legalább is a legjobb tudásom szerint megpróbálni. Továbbra is féltem de elküldtem a férjemet, hogy szóljon az orvosnak és a szülésznőnek. Azt mondták csináljunk próbanyomást. Félelem bekapcsolt! Mondtam, hogy csak akkor ha tényleg érzem amúgy nem nyomok. És akkor jött a fájás, a kakiló érzés és egyszer csak összerándultak a hasizmaim haspréssé. Ott volt az a pont, amikor belenegedtem magam az egészbe. Nem volt már félelem, logika vagy átgondolás. Szemet becsukva, fogat összeszorítva nyomtam rá a hasprésre amit reflexszerűen produkált a szervezetem. Mikor vége lett a fájásnak pihentem, hallottam hogy dícsérnek ügyesen nyomtam és a következőnél már végig kell nyomnom, egy fájás alatt háromszor mindet hosszan kitartva. Válaszoltam, hogy jó. Amikor éreztem a kontrakciót kezdődni szóltam, hogy kezdődik és figyeltem. A fájás legerősebb pontján vettem egy nagy levegőt és nyomtam, majd mégegyszer. A harmadik piszok nehéz volt…de tudtam, hogy segítenem kell a kisbabámnak. MAjd két fájás között pihentem. A következőnél ugyanez történt. Hallottam, hogy mondják milyen ügyes vagyok. Hallottam az utasításokat, hogy nyomjak még hosszabban…tudtam, hogy ezen a ponton azért van erre szükség, hogy megtámaszkodjon a kis feje a szimphizis alatt és ne csússzon vissza a medencébe. Így az utolsó utáni erőmet összeszedve nyomtam. Ezen a ponton egy fura feszítő, támaszkodó érzést éreztem, de elviselhető volt. Tudtam, hogy most pihenek 1 percet a fájások közt és még egyszer ha ügyesen megnyomom meg is születik. Erre koncentrálva a fájás legerősebb pontján nyomtam, majd mndták, hogy ne nyomjak szuszogjak, éreztem a vállát és egy hatalmas megkönnyebbülés. Abban a pillanatban ott minden megszünt! A következő pillanatban hallottam, hogy azt mondják jól van. Én megkérdeztem “ Vége? Megszületett?” És ekkor egy pici nyákos, lila lényt raktak a hasamra. Hatalmas fekete haja volt és bogár szemeivel engem bámult. Bámult mintha világ életében ismert volna. Nézett engem hálával és szeretettel. És én néztem őt. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez de furcsa. Furcsa, hogy vége. Az előbb még küzdöttem, csináltam és most itt van ő és vége. Akkor hatalmas büszkeség öntött el…megcsináltam! Egyszerűen öleltem magamhoz a kis csúszós testét, néztem a szemébe és büszke voltam mindkettőnkre, hogy megcsináltuk. Láttam, hogy a férjem simogat minket és sír a meghatottságtól. Ekkor hihetetlen béke és szeretet vette át a büszkeség helyét és csak mi létzetünk. Sajnos egyéb beavatkozásokra is szükség volt a szülés után, amiről szintén korábbi bejegyzésemben olvashatsz itt.

Nagyon furcsa mert azt, hogy anya lettem nem éreztem azonnal. Ahhoz kellett egy kis idő, de talán amit éreztem azt Antoine de Saint-Exupéry fogalmazta meg a legjobban, “De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”

Photo by Anthony from Pexels

Mennyi ideig voltal tünetmentes a szülések után?

Az első két terhességem közt abszolult tünetmentesnek mondanám magam. 2015 májusában a kislányom születése után is volt egy jó 2 évem, amíg minden a „normális” keretek közt zajlott, ami a menstruációmat illeti. Az évi rendes rákszűrésemen sem látott az orvosom semmi eltérőt.

Milyen panaszaid jelentkeztek ezt követően? 

Szépen lassan jöttek előjöttek a régről már ismert fájdalmak. Talán még nem olyan erősek (az ájulás még nem kerülget), mint akkor, de azt kell mondjam, hónapról-hónapra erősödik, mind a görcs, mint pedig a többi panaszom. Hányás-hasmenés a menstruáció előtt, olyan derékfájdalom, és görcs, ami közel elviselhetetlen, illetve eszméletlen mennyiségű vér távozik belőlem. 

Sajnos az endometriosis nem csak a gyermekvállalást nehezítheti meg hanem az életminőséget is rontja kellemetlen tüneteivel! Tudtatok-e megfelelő kezelést találni a panaszaidra az orvosoddal? 

Borzasztó 3-4 napjaim vannak havonta. 35 évesen nagyon megnehezíti az életem. „öreg vagyok” én már ahhoz, ilyen-olyan menstruációs probléma miatt kiessek a munkából, és bevallom a 3 törpém ellátása is nehézkes azokon a napokon, mert hát hiába van apa, vannak olyan rituálék nálunk, amiket velem szoktak. 1 évig szedtem Visanne tablettát a panaszomra. Ez teljesen leállította a ciklusomat, de nem vált be nekem. Szenvedtem a mellékhatásaitól. Majd egy kis homontartalmú fogamzásgátló tablettával próbálkozunk (Lyndinette). Azt vártuk tőle, hogy csökkenti a görcsöket és a vérzés mennyiségét. Az elején még ez ment is. Most raktam le áprilisban. Visszatért minden panaszom, nem láttam értelmét tovább a tablettának.

Szóba került-e egy esetleges egy következő műtét?

Még nem, mert most itt tartunk. Várom, hogy normalizálódjon a jelenlegi helyzet, és utána felkeresem a dokit, hogy most akkor mi legyen.

Mit üzennék, azoknak, akik ezzel a problémával küzdenek és még gyerekvállalás előtt állnak……

Talán azt, hogy csodák márpedig vannak ☺ Meg persze kitartás, meg rengeteg erőt…. meg a szokásos sablon. Baromi nehéz az út, ami előttük áll. De hátha, hátha nem vagyok egyedüli eset, és másnak is ennyire pozitív irányba tud egy olyan komoly betegség fordulni, mint a mienk. Bárki lehet kivétel, sosem gondoltam azt, hogy én is egy lehetek a sok közül, akinek ennyire egyszerűen sikerül.

Akik pedig túl vannak a családalapításon, és még mindig kísérti őket az endometriózis….

Keressenek egy olyan specialistát, aki segít, és nem csak elodázza a problémájukat. 

Én sokszor megkapom a dokimtól, h mennyire szerencsés is vagyok, és örüljek, hogy ennyire könnyen ment a teherbeesés. Ezzel teljesen egyet is értek, csak szeretném, ha azok problémája is legalább olyan nagy hang sújt kapna, akiknek már nem a családalapítás, hanem a normál hétköznapok megélése a cél. 

Photo by Tyler Lastovich from Pexels

Tények az endometriózisról: (forrás: www.endometriosis.org)

1, Endometriosis az a betegség, amikor a méhnyálkahártyához (endometrium) hasonló szövet jelenik meg a méhen kívül, krónikus gyulladásos folyamatot beindítva mely hegszövet képződéséhez vezethet. Elsődlegesen a kismedencei hashártyán, a petefészkeken, a recto-vaginális septumon (a hüvely hátsó fala, mely összefekszik a végből mellső falával), a húgyhólyagon és a beleken fordulhat elő. 

2, Nagyon ritka esetekben de megtalálható a rekeszen és a tüdőben is.

3, Az endometriózis feltehetően minden 10. nőt érint a reprodukciós évei alatt (általában 15-49 éves kor között), amely nagyjából 176 millió nőt jelent világszerte. 

4, Endometriózis kezdődhet nagyon korán, akár az első menstruációval és a változókor nem biztos, hogy megszünteti az endometriózis okozta panaszokat, különösen ha a betegségből és/vagy a műtét(ek)ből kifolyólag hegszövet vagy összenövések alakult ki.

5, Fájdalmas menstruáció, fájdalmas peteérés, fájdalom szexuális együttlét során vagy utána, bő menstruációs vérzés, krónikus kismedencei fájdalom, fáradtság, meddőség tartoznak az endometriózis tünetei közé. Valamint hatással lehet az általános fizikai, mentális és szociális jólétre.

6, A tudatosság hiánya mind a nők, mind pedig az egészségügyi szolgáltatók részéről, ami a panaszok elbagatelizálásából fakad, jelentős késedelmet okoz a panaszok első megtapasztalásától a diagnózis felállításáig és a kezelés megkezdéséig.

7, Nincs ismert gyógymód az endometriózisra, és bár gyógyszerrel sikeresen kezelhető, a legtöbb terápia nem alkalmas hosszútávú kezelésre a kialakuló mellélhatások miatt. A műtét hatékonyan távolíthatja el az endometriotikus léziókat és hegszövetet, azonban a sikeresség nagy mértékben függ a betegség kiterjedésétől és a műtétet végző orvos gyakorlottságától.

8, A terhesség csökkentheti a tüneteket de nem gyógymód a betegségre.

9, Nincs ismert oka az endometriózisnak de több, mint valószínű bizonyos gének fogékonnyá teszik a nőket a betegség kialakulására.

3 gyermekkel vidám és hangos lehet az otthonotok! Gondolom mindig találsz elfoglaltságot. Mindig is nagy családot szerettél volna?!

Ne is mond! 2 óvodás és egy kis iskolás mellett néha a saját gondolataimat sem hallom. Tipikus olaszos család vagyunk, nálunk mindig mindenkinek van közölni valója, és ennek, egymást túl kiabálva próbálnak érvényt szerezni. Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan van ennyi energiájuk, de tényleg, mintegy búgócsiga… folyamatosan csak pörögnek.☺

Ami pedig a nagycsaládot illet, mi is hárman vagyunk testvérek, számomra nem volt idegen a dolog, de mivel elég nehezen indult a történet, így tervezettnek nem mondanám. Sok viszontagság előzte meg Nóri, az első gyermekem, születését.

Az élet majdnem beleszólt! Mi volt előbb a nőgyógyászati diagnózisod vagy a gyermekvállalás gondolata?! 

A diagnózis. Nagyon jól emlékszem arra, mikor a második műtétem után beszéltünk arról az orvosommal, hogy nem lesz egyszerű majd a teherbe esés. Ő ugyan javasolta, hogy el kellene a mihamarabbi gyerekvállaláson gondolkodnom, azonban akkor nem olyan mederbe folyt az életem, hogy azt mindjárt kivitelezni is tudjam.

Emlékszel még milyen tüneteid, panaszaid voltak a laparoscopos műtéted előtt?!

Annyira „szerencsés” csillagzat alatt születtem, hogy nekem mindig volt valami bajom. Nekem sosem volt normális ciklusom (hol volt, hol nem volt menstruációm), elég hasfájós voltam menszesz alatt, azonban ezeket a problémákat 18 évesen a fogamzásgátló gyógyszer tulajdonképp rendbe is rakta. 4 évig szedtem fogamzásgátló tablettát. A végére viszont már nem éreztem jól magam a gyógyszertől, fejfájás, elhízás, ciklus közben el nem múló barnázás, néha görcsös menszesz, borzasztó erős vérzéssel. Éreztem, hogy valami nem az igazi. Ekkor megbeszéltük a dokimmal, hogy abbahagyom a gyógyszert, és figyeljük, hogy mi lesz. Igazából semmi sem lett… a panaszaim maradtam, a menstruációm viszont el-el maradozott. Vizsgálatok sora után inzulinrezisztencia PCO-val karöltve lett a diagnózis. Ezt követte a laparoscopos műtétem 2008 tavaszán. 

Mit látott az orvosod a műtét során? Tudtad-e hogy ez beleszólhat a gyermekvállalási terveitekbe? Hogyan fogadtad a hírt? 

A műtétem során az orvosom elmondta, h meglehetősen sok kisebb-nagyobb csokiciszta” volt a kismedencémbe, de igyekezett mindent kitakarítani, a méhtükrözésen mindent rendben talált. Ekkor hangzott előszőr a szájából, hogy a látottak alapján endometriózisra gyanakszik. Nekem akkor ez a szó semmit sem mondott. Gyanakvón nézhettem, de rögtön hozzá is tette, hogy a kimetszett cisztákból biopsziára mintát küldött, és ha ez tényleg endometriózis, akkor majd a biopszia ezt alátámasztja, és bármiféle kezelés, majd ennek tükrében fog következni. Mikor a megbeszélt időpontban kontrollra megjelentem, az eredményt már a kezében tartva örült, hogy ez nem endometriózis, a biopszia nem támasztotta alá, így nincs mit kezelni, ergo minden ok. Ez ugye 2008 tavaszán történt. Soha életembe nem hallottam még ezt a szót, hogy endometriózis, és megmondom őszintén, akkor még nem is sokat lehetett róla olvasni a neten, viszont amit meg találtam, attól nem voltam túl boldog. Az eredmény tükrében viszont nem is aggódtam, mert hát papírom van róla, hogy nem az, most már baj nem lehet☺.

Ezzel voltam utamra bocsájtva. A kálváriám pedig csak ezután kezdődött igazán. 15 kg-tól megszabadulva-ezt a mai napig nem értem, de 3 hónap alatt sikerült ezt a fogyást produkálnom, reméltem, h az IR-em is némiképp helyre billent. 

Azonban a „pirosbetűs napjaim….” olyan görcsökkel teltek, hogy lábra alig tudtam reggelente állni, hányás-hasmenés kísért minden egyes menstruációt, minden hónapban az ájulás szélére kerültem a fájdalomtól, A tabletták ne hatottak, görcsöldó injekciók sora következett minden hónapban., olyan fájdalmat, addig még sosem éreztem. Ismét vizsgálatok sora, és 2008 októberében egy újabb laparoscopos műtétre feküdtem be a klinikára. A műtét laparoscoppal indult, azonban nagy műtéttel fejeződött be. Egy csodaszép vágással az alhasamon ébredtem, valamint egy petefészek mínusszal. Ennek a műtétnek a biopsziája alátámasztotta az endometriózist, ami sajnos 3 hónap alatt annyira rátelepedett a jobb petefészkemre, hogy el kellett távolítani, valamint újra telerakódott a kismedencém csokiciszták sokaságával.

Ezek után megbeszéltetek egy GnRh analóg terápiát 6 hónapra! Mit tudtál a terápiáról hogyan zajlik és milyen tüneteid lehetnek?! Mennyire viselt meg téged a valóságban? 

Így van. A biopszia eredményével a kezembe elindultunk ezzel a terápiával. Ez annyit jelentett, hogy fél évre leállították a menstruációm, hogy az esetlegesen el nem távolított endometriózis szigetek elhalljanak a kismendencémben, a méhemben…. meg bárhol, ahol esetleg még van. Itt esett először szó arról, hogy ez a majdani gyerekvállalásomra milyen hatással lehet. 24 évesen, friss diplomásként, próbaidős munkahellyel, és egy bonyolult párkapcsolattal, akkor még nem is nagyon fogtam ezt fel. Megbeszéltük a dokimmal, hogy most nem aktuális a gyerek téma, itt pedzegette, hogy azért erre oda kell majd figyeljek, és hát ha lehet ne sokáig húzzam a halogatást, mert nem lesz egyszerű, erre készüljek fel. 

Ezt követően 6 hónapos szuri kúra következett-6 hónapig klimaxoltam, annak minden negatív következményével. Azonban a kezelés, mégha drasztikusan is, de hatott. Helyre állt bennem minden.

Mi történt a kezelést követően? 

A műtétet követően 3 évre rá jelentkezem a dokimnál, hogy akkor akár jöhetne a baba, de nem jön. Ugye én a műtétet követően nem szedtem fogamzásgátlót, és próbálkoztunk már egy ideje, de semmi. A dokim, ismerve az előéletem, beszedetett velem egy adag Clostilbegyt-et, de hozzá is tette, hogyha ez nem segít, akkor irány a Kaáli, mert ilyen előélettel, ő nem szívesen húzná az időt. Persze, semmi sem történt, így a beutalóval a kezemben melyen aláhúzva, hogy „alátámasztott endometriózis” jelentem meg a Kaáliban. 

Innen pedig sikertörténetnek is mondhatnám a miénket. Ugyanis azon a napon mikorra időpontunk volt a Kaáliban, reggel egy pozitív terhességi tesztet sikerült „produkálnom” De ezt még annyira nem akartam elhinni, így délután elmentünk a Kaáliba a konzultációra, mert úgy voltam vele, hogy az ultrahangon nyilvánvaló lesz, hogy akkor terhes vagyok e vagy sem. Teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá , ugyanis a Kaáliban semmit sem láttak. Azzal váltunk el, hogy a következő mentruációm nem tudom hanyadik napján jelentkezzek, és elindulhat a lombik program. A menstruációm persze nem jött meg, eközben 2-3 terhességi tesztem is pozitív lett, ekkor a nyári szabadságból hazatérő dokimmal az ultrahangon megláttuk azt a vibrálió kis keresztet, amire akkor már nagyon-nagyon várunk.

3 egészséges gyermeked van spontán terhességből! Az utolsó szülésednél megbeszélted az orvosoddal, hogy nem szeretnél több gyermeket. Ezt követően kaptál-e kezelést az endometriosisra?! 

A dokim szerint, „orvosi csoda” hogy ilyen előélettel, mint nekem 3 spontán terhességből 3 egészséges gyermekem született. 

20 és 18 hónap van a gyerekek közt.. Naivan úgy gondoltam, bevallom, hogy ennyi-viszonylag rövid kihagyást követő terhesség után, az endometriózist el is felejthetem.

Folyt. köv.

Photo by Polina Zimmerman from Pexels

Sokan nem tudják, hogy Magyarországon egyedülàllòkènt is engedélyezett meddôségi kezelésben való részvétel, ivarsejt donáció (spermadonáció) segítségével. Mikor és miért döntött úgy, hogy egyedül alapít családot?

Kb.3 éve (akkor voltam 40 éves) gondoltam arra, hogy egyedül vágok bele. A módját még nem tudtam, csak a gondolat született meg a fejemben, mert már nagyon szeretettem volna. Több hosszú kapcsolaton voltam már túl, de sajnos csak ígéreteket kaptam, azzal pedig nem jutok messzire, ezért úgy döntöttem, hogy megoldom másképp. Időbe telt amíg minden összeállt, de végül 42 évesen megtörtént a beültetés, majd 43 évesen megszületett a legnagyobb csoda az életemben. Ő most 7 hetes kisasszonyka.

Kitől hallott a lehetőségről?

Egy hozzám közel álló házaspártól hallottam erről a lehetőségről azon a klinikán, ahová ők jártak, így szerencsére hamar be tudtam jelentkezni és orvost választani sem volt nehéz :)

Én szeretem teljeskörűen tájékoztatni a pácienseket. Ez a magánéletemben is jelen van, ha beszelgetéseim során felmerül ez a téma mindig megemlítem lehetőségként. Az a tapasztalatom, hogy sokan félnek belevágni, vagy a hagyományos családkèphez ragaszkodnak. Önben volt-e bármi félsz hogy egyedül fogja gyermekét felnevelni? Mennyire lehet a hagyomanyos “megtalálom életem szerelmét és közösen vállalunk gyermeket” képet feladni. Fel kell-e adni?

Amint megtudtam, hogy ebben az országban is van lehetőség egyedülállóként babát vállalni, már nem volt kérdés számomra hogy élek a lehetőséggel ha szükséges. Természetesen próbáltam még a "normál családmodellt " kialakítani, de sok sikertelen próbálkozás után elengedtem ezt a témát. Hazudnék, ha nem gondoltam volna az ezzel járó nehézségekre, kritikákra, anyagi vonzatára, de nagyon gyorsan tovább tudtam lépni. Tudtam, hogy minden a helyére kerül amint belevágok. 

Döntésem lgfőbb mozgatója az volt, hogy Anya szeretnék lenni. Nem csupán gyermeket szülni, hanem Anyának lenni! Apával vagy anélkül, mert ezt az érzést nem a környezetem adja. Úgy gondolom, hogy semmit sem "KELL" úgy csinálni, ahogyan a társadalom jónak ítéli meg. Mindenki egyedi és a döntései is azok. Az én szememben a gyermek számára ott van a család, ahol szeretve van.  

Miután elhatározta, hogy belevág, milyen út vezetett a tényleges beavatkozásig?

Elsősorban a számomra legszimpatikusabb orvos megtalálása volt a legfontosabb. Ez könnyen ment Alexandra személyében :) Miután teljes körű felvilágosítást kaptam, elindultak a vérvételek, vizsgálatok és folyamatos ellenőrzés mellett haladtunk előre. Közben a klinika biológusainak segítségével a donorsperma is megérkezett (dán spermabankból), amit én rendeltem meg az adott lehetőségekből kiválasztva. Megkaptam az injekciós táblázatot és kezdődtek a napi többszöri szurik otthon. Egyáltalán nem viselt meg, mert tudtam, hogy erre szükség van és megteszek mindent a siker érdekében. Persze izgatott voltam végig, hogy jól csináljam :) Közben UH ellenőrzések és a kijelölt napon altatásos petesejtlevétel. Ekkor történt a megtermékenyítés, ami sikeres volt és az 5. nap végére 2 egészséges, szép embrióm maradt. A pajzsmirigyem akkor még sajnos nem tudott helyreállni, így lefagyasztásra kerültek egyesével. 4 hónap múlva történt a beültetés, egy embrió felhelyezésével. Elláttak tanácsokkal és jött a várakozás....végig éreztem ahogy helyezkedik, tudtam, hogy ott van és bíztam benne, hogy így is marad. 10 nap múlva vérvétel és még aznap délután kaptam a hírt, hogy SIKERÜLT!!!

Milyen érzés volt mikor megtudta, hogy sikerrel járt és gyermeket vár?

Leírhatatlan és persze hihetetlennek tűnt elsőre. Csak ültem és arra gondoltam, hogy mindenhonnan azt hallgattam, hogy készüljek fel lelkileg, mert az első szinte sohasem sikerül.

Nekem sikerült!!! Gyorsan felhívtam a hozzám közel állókat és elkezdtem feldolgozni a hallottakat. Na és persze izgatottan vártam az idő múlását, mert hosszú volt még az út....

Van-e segítsége most, hogy megszületett az egészséges gyermeke?

A családom maximálisan támogat mindenben, legfőképpen édesanyám. Ezen kívül nagyon szoros barátságokat ápolok, így mi sosem leszünk egyedül :)

Szerintem nagyon bátor és átgondolt döntést hozott. Mesélt-e a környezetének a gyermekvállas körülményeirôl ? Hogyan fogadták?

Igen, bátor és formabontó :). Megosztó volt a hír, de szinte mindenki nagyon pozitívan fogadta. Persze sok kérdés volt, hiszen ez nem nagyon ismert dolog, bár meglepően sokan hallottak már arról hogy lehetséges. Csak senki nem találkozott még vele, így megrohamoztak :)

Szelektáltam, hogy kiknek mondom el a teljes igazságot és kiknek csak azt, amit számukra  feldolgozhatónak gondolok. Talán a tisztelet a legjobb szó arra, amit éreztem és hallottam a körülöttem előktől és ez nagyon-nagyon jó érzés.

Manapság sokat lehet arról olvasni, hogy a megszületett gyermekeknek javasolt elmesélni fogantatásuk körülményeit. Ehhez mesekönyvek, szakértôi tanâcsok is rendelkezésre állnak. Ön gondolt-e már arra, hogy mikor és miként osztja meg gyermekével a történetét?

Többször gondoltam a megfelelő magyarázatra, de még nem fogalmazódott meg teljesen. Az biztos, hogy az igazat mondom és tudni fogja, hogy nem hagyta el az apukája, hiányérzete és rossz érzése emiatt biztosan nem lsez :) Seítséget is kérek ha nem tudom hogy fogalmazzam meg, de ez még egy kicsit távoli....

Photo by Matheus Bertelli from Pexels

Tagja vagyok egy csoportnak a facebook-on, az a neve, hogy Nem ősanyák. Jól esik olvasni, hogy mások hasonló gondokkal találják magukat szembe anyaként, mint én. Jó tudni, hogy tudunk magunkon és a szituáción nevetni ha kell és sírni is ha éppen az esik jól. A héten láttam egy posztot amiben az anyuka rossz alvó gyermekéhez kér segítséget. Vannak mindenki által ismert módszerek és szakértők ebben a témában. Az egyik szakértővel akart online konzultációt de mielőtt kifizette volna azt a valag pénzt érte megkérdezte valaki volt-e hasonló konzultáción az említett doktornőnél. Egy kérdése fogott meg, hogy ténylegesen kap-e konkrét segítséget/módszert ami beválik. Elgondolkoztam vajon létezik-e “csoda módszer” és ha igen beválik-e mindnekinek. Átgondoltam az én eddigi 5 hónapomat és arra kellett rájönnöm, hogy nem létezik csodamódszer. Viszont az ember egy rossz alvó babával, tapasztalatlanul egyszerűen meg van róla győződve, hogy van valami csodamódszer hisz annyi baba alszik könnyedén.

Mentségemre legyen mondva, hogy viszonylag nehezen jöttünk rá, hogy az alvás a probléma meg az, hogy nehezen megnyugtatható. Hisz már 1-2 hetes kora óta átaludta az éjszakát. Nappal viszont nehezén és rövid ideig aludt. Sokat és keservesen sírt. Volt minden ötlet és jó tanács hasfájós, növekedési ugrás, nincs elég tejem…és én mindegyikbe beleálltam. Bár éreztem, hogy nem ez lehet a probléma. Végül letisztult a szituáció és elkezdtem utánaolvasni az újszülött, csecsemő alvászavarának. Mindent kipróbáltam…Suttogó, napirend, visszaaltatás, megfelelő körülmények megteremtése. Ringattam a vállamon, a karomban, énekeltem, beszéltem hozzá. Hordoztam kendőben, sétáltam vele órákat a babakocsiban, paskoltam a fenekét az ágyban, próbáltam cicin elaltatni, szoptattam fekvő helyzetben. Adtam neki cumit, de nem nagyon akarta elfogadni. Amikor elaludt nagyon sokszor 20 perc múlva felébredt. Voltak jó napok és sikeres altatások. Akkor percről percre próbáltam elemezni mit csináltam “jól”. De szépen lassan be kellett látnom, hogy nincs csodamódszer. Az egyetlen ami segít az az idő. Ahogy nő egyre érik az idegrendszere, megbízik bennem, összeszokunk…jó a Hold állása. “Nincs mit tenni kisanyám csinánli kell! Sok vitamin, magnézium és kávé!” - vontam le a következtetést. Ami nekem még segített, no nem az altatásban hanem saját magam nyugtatásában az a mantra. Van egy szeretet mantrám, amikor azt ismételgetem magamban mennyire szeretem a kislányom. “Nagyon szeretlek drágám, aludj el! Anya itt van és próbál segíteni aludni! Nagyon szeretlek.” Amikor idegesebb, feszültebb vagyok akkor az egyszer úgyis elalszik mantrát ismételgetem. Egy gyerekkori barátom feleségétől hallottam ezt. “Egyszer úgyis elalszik. Nyugi, minden rendben egyszer el kell, hogy aludjon! Kitartást, egyszer úgyis elalszik!” Amikor pedig nagyon feszült vagyok és nem bírom tovább akkor a régi, jól bevált sírás segít. Mostanában könnyebb már, nem sírok de azért voltak nehéz estéim. Egy konkrét esetre nagyon emlékszem. Tél volt, sötét és egyedül voltam. Már 45 perce hurcibáltam a kendőben magamra kötve. Hol megnyugodott egy pár pillanatra, de csak hogy utána újra kezdje a sírást. U alakban sétáltam fel alá a lakásban ringattam és énekeltem-dúdoltam neki felválltva. Közben mantráztam, hogy egyszer úgyis elalszik. Mikor pár pillanatra elpilledt és már azt hittem elérkezett a csoda, megrázta magát és üvöltött újra. Ekkor elkezdtem zokogni, eluralkodott rajtam a tehetetlenség, a frusztráció és a kétségbeesés. Zokogtam. A kislányom rám nézett a nagy bogár szemeivel…és még sz@rabbul éreztem magam, hogy sírni lát. Ekkor ő abbahagyta a sírást, lehajtotta fejét a mellkasomra és pár pillanat múlva egyenletesen szuszogott a kendőben. El sem akartam hinni, sétáltam tovább és már nem zokogtam. A könnyeim még folytak de már kezdtem megnyugodni. A kislányom édesdeden aludt én meg leültem vele a kanpéra. 

Kitartást mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. Szépen lassan könnyebb lesz!

Kép: Pexels.com